2016
2010

SZŰZ MÁRIA ISTEN ANYJA – Január 1

Testvéreim! Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, alávetette magát a mózesi törvénynek, hogy felszabadítson minket a törvény szolgaságából, és a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel pedig Isten fiai vagyunk, Isten szívünkbe elküldte Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: „Abba Atyám!” Nem vagy tehát többé szolga, hanem fiú, és ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is. (Gal 4, 4-7)

ÖRÖM ISTEN FELŐL

Isten nem személyválogató, ezért jöhetett közénk örömmel. Éppen azt kereste, ami elveszett: az embert. Azt, aki nem talál magára, mert nem ismeri magát. Nézeget, hogy találna-e magához méltót, hasonlót, mint a teremtés kezdetén: 19Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. 20Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. (Ter 2,19-20)

Isten nélküli ember nem ismer sem magára, sem a társára: idegen neki, szégyelli, hogy a testvére. Útra hív bennünket Isten a másik felé, mert emberré válásunk csak akkor lesz teljes, ha találkozunk. „A majom nem töpreng létkérdéseken, mert teljesen azonos a természetével, születésétől adott képességeivel. Nem tudja meghaladni adottságait. Ezzel szemben az ember képes a távolságtartásra, távlatokban szemlél… Megölni is képes önmagát, ha az életet túl szűknek találja ahhoz, ami benne él és nem állati. A mi helyzetünket az teszi patetikussá, hogy már soha többé nem tudunk állatok lenni.”1

Egy édesanya által kínálja föl magát Isten a világnak. Nem köd- és hóborította csúcsokon, sziklát hasogató viharban jön el. De még nem is emberkéz alkotta pompában. Első üzenete, hogy rádöbbentsen: milyen nagy az ember Isten szemében!

Isten szívünkbe elküldte Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: „Abba Atyám!” Mivel szavunk sem volt az Örökkévaló megszólítására, maga a Lélek – az Atya és Fiú szeretete – kiáltja helyettünk: Atyám! Ezért kiált fel János apostol elragadtatással: Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk!" (1Ján 3,1) Honnét az ember igazi öröme? Istentől, mert Ő maga az Igazi Öröm. Mária Isten öröme lett maga is: Magasztalja lelkem az Urat, és ujjongjon szívem üdvözítő Istenemben. Hiszen tekintetre méltatta alázatos szolgálólányát: lám, ezentúl boldognak hirdet minden nemzedék. (Lk 1,46-48)

Az Igazi öröm nem válogat az emberek között. Nem nézi, hogy valaki gazdag, vagy szegény, magas beosztású egy hivatalban, vagy csak egy pásztor a mezőn. Nem veszi figyelembe a bőrünk színét, az eltérő szokásainkat, csak a szívünket figyeli. Az Igazi öröm mindig egyszerű, mint a jászol, sohasem felcicomázott. Épp ezért nehezen találják meg azok, akik szeretik bonyolítani, komplikálni a dolgokat. Sohasem valami nagy dologban köszön ránk, valami eget rengető csodában, mindig szerény és alázatos eszközökön keresztül hat, szinte nem is gondoljuk. Az Igazi öröm forrása Isten, Tőle származik. Ebből következik, hogy sohasem önző. Nem azt keresi, hogy neki legyen a legjobb, hanem mindenkinek. Ezért túláradó és mindenkié. Siet – mint Mária –, hogy segítsen idős rokonának.

Ez a mindent átható keresztény öröm azáltal vált lehetővé, hogy Krisztus az ő mennybemenetelével minden lett számunkra mindenben. „Otthagyhatjuk” végképp magunkat, vállalhatjuk az élet minden helyzetét: mindenütt ővele találkozunk, mindenütt megtaláljuk azt, aki túláradó örömöt ígért nekünk.

Mária öröme nem gőgös büszkeség kiválasztottsága tudatában. Kis szolgáló, a hatalmas Isten irgalmából. Róla elmondhatók a teológus szavai: „Aki ezt a kettőt össze tudja kapcsolni életében: a nagynak a mértéktelenségét és a kicsinynek a szűkösségét, az Krisztus mennybemenetelét éli át saját emberi valóságában. „A legnagyobban sem fér el, mégis a legkisebben is megfér” - ez lenne a találó fogalmazás a keresztény „mennybemeneteli magatartására”. Nyugalom a nyugtalanságban, béke a békétlenségben, saját határaink elfogadása a határtalan utáni szüntelen vágyakozásban, megelégedés a legjelentéktelenebbel és szüntelen törekvés a tökéletesebb felé: ez az a magatartás, amely Krisztus mennybemenetelével a életszentség alaptörvénye lett. Az ilyen ember magában sűríti a menny és a föld közötti feszültséget. A menny átível benne a földibe, a földi pedig örök maradandóságra jut. Az ilyen ember egész lényével örül. Megszületett az öröm embere. Istenből.”2

A keresztény öröme épen az egység: a Hármas Egy emberi szóval kifejezhetetlen szeretet életébe kapcsolódva. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem. (Gal 2,20) Az apostol vallomásában a teljes azonosulás vágya lobog: ebben a világban, ezért az emberiségért Krisztussal. Ismét a fenti teológus szavaival:

Az emberi lényegnek ebből a két begyakorolt tulajdonságából, a tiszteletből és az örömből nő ki a szolgálat: ez az örvendező, segítő melléállás, egy újfajta könnyedségnek eleven és éber, jótékony működése a világban, csendes kitartás a kínzott teremtmény oldalán. Jézus élete a segítés és szolgálat egyetlen hűséges megnyilvánulása volt. Azzal fejezte ki ezt, hogy egy életen át kitartott a szűk, ellenséges világban, földünk egy szörnyűséges szögletében, vigaszt, nyugalmat, belső békét sugározva, jóllehet a tágas pogány világ valószínűleg sokkal nagyobb készséggel fogadta volna be.”

Még egy utolsó gondolat, amely minden eddigi elmélkedésünket összefoglalja és átvezet a következőbe: Egy sokat tapasztalt ember, aki számos évet töltött egy szibériai gyűjtőtáborban, egyszer ezt az egzisztenciálisan lényeges mondatot írta le: „Kerestem Istenemet és visszahúzódott előlem; kerestem a lelkemet és nem találtam; kerestem a testvéremet, és megtaláltam mind a hármat.”3

Hadd vigyem a hitet,
hogy szétoszlassam a sötétséget,
s az örömöt vigyem oda,
ahol szenvedés az élet
. (Assisi Szent Ferenc)


1 Maurice Zundel: Az Ember, a nagy félreértés. Korda, 2000,22.

2 Boros László: Az emberben felénk hajló Isten

3 Uo.

(2016) 


2016 2010

Fiam, hol vagy?

Mária és József elvesztették a számukra legdrágábbat: a Gyermeket. Hogyan történhetett? Mert szerették. A család, az egyház mindenkori példája Mária és József magatartása: Aki szeret, az szabadon hagy, nem köti magához a másikat. Ez mindig azzal a veszéllyel jár, hogy elveszítjük őt szemünk elől. A másik kikerül rutinos, megszokott elgondolásainkból. A Szülők nem ehhez a Gyermekhez voltak szokva. Mária és József tanulják a Gyermeket. A hívő útját járják: Isten nem a fantáziánknak, vágyainknak kielégítője. Még csak nem is szent elgondolásainknak sem. A Gyermeknek az Atyja dolgában kell lennie. Akik az Ő családjához tartoznak, azoknak ez lesz az élete. A „kell lennie” a megmásíthatatlan követelményt jelzi előre: Jézus egészen Isten öröktől fogva elgondolt tervének megvalósításáért él.

Az evangélium félreérthetetlen utalása a jövőre a három napos keresés. A történetet elemzők erre mutatnak rá: „Mária és József elővételezett módon éli meg a szenvedés időszaka apostoli közösségének drámáját. A jámbor asszonyok sírása és a tanítványok szorongása egybeesik azzal az aggodalommal, amellyel Jézus szülei keresik gyermeküket. Miért keresitek az élőt a holtak között? (24,5) - mondja a két tanú a sírhoz érkező asszonyoknak. Ez az értetlenség, amely hatalmába keríti Máriát és Józsefet, ugyanaz, mint amely elfogja a tanítványokat, amikor Jézus szenvedéséről és feltámadásáról hallanak.” (Ortensio da Spinetoli)

Jézus Krisztus feltámadásában lett érthetővé földi élete és ebben értjük meg a magunk életét is. Veszteségeink Általa, Vele és Benne nyernek értelmet. Amikor Istenre gondolunk, kimondatlanul ott lappang bennünk az erő, a fölény és ehhez hasonló érzés. Nekünk győzni kell, hatalmasnak, sikeresnek, elismertnek lenni.

Miután megtalálták a Gyermeket, elmennek haza: s hosszú, évtizedeken át tartó csend. Engedelmesség az Isten által adott emberi élet törvényének és növekedés bölcsességben, kedvességben (megbecsülés, tisztesség) Isten és emberek előtt. A növekedés akkor jó, ha minden területet átfog, ezért aztán lassú, „megfontolt”. „Nehezen tudjuk elképzelni milyen is lehetett a lelki világa annak az ifjúnak, aki egy személyben Isten és ember volt. Falusi kézműves, aki emberségénél fogva fajhoz, törzshöz, családhoz tartozott, épp úgy, mint bárki más, s ugyanakkor – Isten lévén – tudatában volt isteni személyének, egyetemes megváltói küldetésének, s pontos képe volt a lelkek világáról” – írja R. Voillaume a Názáreti lelkületéről. Így folytatja: „Elég, ha tudjuk, milyen életet akart vállalni Jézus mint ifjú, majd mint férfi tizenöt éven át, isteni eredetének és megváltói küldetésének teljes tudatában. (…) A testet öltött Ige rejteni akarja az emberek elől személyiségének valódi természetét, ezért tartózkodik attól, hogy olyan látható tettekkel adjon róluk jelzést, melyek esetleg fel is fedhetnék. (…) Nem akar csodákat tenni, bárhogy ösztökélje is a nyomor, a gyász, és a szenvedés gyötrelmes látványa, mely mindennap elibe tárult. Krisztus, a megtestesült Ige, Isten Fia rejtőzik, József fia mindennapi életének névtelenségébe temetkezik. Krisztus tehát nem az emberektől elkülönítve rejtőzött.” Úgy rejtőzködött, hogy osztozott szerettei, népe életében. Egészen egy lett azokkal, akikért jött: értünk, velünk. Családunkhoz tartozik, mi pedig az Övéhez.


***


Mária, hogyan találtál rá meg Fiadra? Hogy is ismerted meg annyi sok ember között? Biztos, hogy nem harsogó hangjára figyeltél fel. Hangját nem hallani a tereken – mondják már előre a próféták.

Nem is a festők által a feje fölé képzelt dicsfény ragyogásáról. Sem ruhája kényesen aláhulló redőről. Sem szépsége, sem ékessége nem volt – szól a távoli jövendölés.

Nem, nem.

Arról, amiről minden anya megismeri a gyermekét: arról, hogy a Tiéd! Ezer gyermek közül is Rajta akadt meg a szemed.

A szeretet megismer, nem szépít. Ezért mondhattad a számon kérő szavakat Fiadnak. Igaz anya: nem kegyeskedik; az evangéliumi beszámolók sem szépítik a történteket. A szeretet az érettség kifejeződése: vállalja önmagát, hogy a másik biztonsággal léphessen hozzá. Tudja, nem kell rejtenie érzéseit, kétségeit és örömét. Aki azt várja, hogy szeretet címén rajongjanak érte, az becsapatja magát, és biztosan tönkremegy kapcsolata.

Anya: neked mondta el a Fiú, amit eddig is sejtettél: ő az Atya dolgában jár. Nem kértél magyarázatot: Te szíveddel tudtad, hogy ez igaz. Az evangélium szűkszavúsága miatt Jézusnak ezt a néhány szavas válaszát kicsit ridegnek érezzük. Egészen biztos, hogy valami bensőséges pillanatok voltak. Te, mint már máskor is tetted: szívedbe zártad a Szót. Számodra az Ő szavai egyet jelentettek Vele. Őrizted Őt szívedben, s így már soha-soha nem váltatok el egymástól.

(2010) 


2016 2010