SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAP - C ÉV

EGYHÁZBAN ÉLNI: ÉLÜNK ISTENNEL, JÉZUS KRISZTUS ÁLTAL

Szívem mélyéből dicsőítlek, Uram, hirdetem nagy tetteidet.

Ujjongok és benned van örömöm, s magasztalom neved, ó Fölséges.

Mert ellenségeim meghátráltak, elestek és eltűntek színed előtt.

Magadévá tetted igazságomat és ügyemet, mint igazságos bíró ültél trónodra (Zsolt 92-5)

Mivel tehát a hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által. Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk. De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. (Róm 5,1-5; )

Mi fejezhetné ki Isten életének belső jelentését, titkát?

Azt hiszem, hogy emberi szó soha nem lesz erre képes. Valamit megejtünk azoknak az imádságos elragadtatásában, aki egész valójukkal átélték ezt a találkozást. A középkor tudós misztikusa, szentje, Bingeni Szent Hildegárd egy gyönyörű vallomásában írja:

A lángnak is három ereje van az egy égésben. Így van ez az egyetlen Istennel három személyben.

A láng ragyogó fénnyel lobog,

Bíborszínűre festi a levegőt tüzes izzása.

A ragyogó fényben ismered fel az Atyát,

A bíbor palástban a Fiút,

A tüzes izzásban a Szentlelket.

Ott, ahol nincs ragyogó fény, bíbor palást, tüzes izzás, ott nincs láng sem. Ahogy egyetlen lángban érzékelhetjük a három erőt, úgy találjuk meg a három személyt az egy Istenben.”1

Ó Szentlélek tüze, Vigasztaló,

minden élő életének élte,

szent vagy, formáknak életet adó!

Szent vagy a megtöröttet írral kenegető,

szent vagy, üszkös sebeket gyógyító.

Ó szentség lehelete, szeretet tüze,

ó édes íz mellünknek mélyén,

ki szívünket teletölti

erények jó illatával.2

Szentháromság: az egy, élő és igaz Isten misztériuma: Atya, Fiú és Szentlélek, három személy egyetlen lényegben. A Szentháromság lét szempontjából mindenek kezdete, az ősforrás, az Alfa, ugyanakkor a vég is, mindenek célja, beteljesedése, az Ómega. A megismerés szempontjából abszolút misztérium: teremtett lény számára kimerítően soha meg nem ismerhető.

Pozitíve azt kell tudnunk, hogy a Szentháromság kinyilatkoztatásával Isten a maga legbensőbb létmódját tárta föl az ember előtt, s ezzel megkaptuk a kinyilatkoztatás teljességét. Isten feltárta a maga páratlan életét, ahogyan örök létében valóságosan él. A Szentháromság tehát nem példabeszéd: az Atya, a Fiú és a Szentlélek három valóságos személy; egymástól különböznek, de úgy, hogy lényegük egy és oszthatatlan marad.

A különbséget a személyes kapcsolat adja meg, nem a létbeli különbözőség. Isten azzal tárta föl atyaságát, hogy elküldte a vele egylényegű Fiút és az ugyancsak egylényegű Szentlelket.

Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad és Isten őbenne marad” (1Jn 4,16). Szent János első levelének e szavai a keresztény hit magvát – a keresztény istenképet és a belőle következő emberképet, valamint az ember útját – egyedülálló világossággal mondják ki. Ugyanebben a versben János a keresztény létnek mintegy a mottóját is megadja: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és mi hittünk a szeretetnek” (vö. 4,16).

Mi hittünk a szeretetnek: a keresztény ember így fejezheti ki életének alapvető döntését. A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy nagy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot s ezáltal meghatározott irányt ad. János evangéliumában ezt az eseményt a következő szavakkal írja le: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindannak, aki benne hisz (…), örök élete legyen” (3,16).3

Szem előtt kell tartanunk, hogy Isten a maga Szentháromság voltát nem csak szóban közölte, hanem üdvtörténeti folyamatban és eseményekben mutatta meg. E folyamat kezdete az ószövetségi kinyilatkoztatás, beteljesedése Jézus Krisztus.

Ahogyan Isten feltárta nekünk magát, olyan Istenképet tárt elénk Jézus Krisztus által, amely felülmúlja az emberi képzelőerőt. A fentebb idézett pápai tanítás így ír erről: Az első az új istenkép. A Biblia világát körülvevő kultúrákban az Istenről és az istenekről alkotott kép végső soron homályos és ellentmondásos. A bibliai hit útján ezzel szemben egyre világosabbá és egyértelműbbé válik az, amit Izrael alapimádsága így foglal szavakba: „Halljad, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr” (MTörv 6,4). Csak egy Isten van, Teremtője az égnek és a földnek, és ezért minden ember Istene is.

Ez a pontosítás kétszeresen is páratlan: az összes istenek valójában nem istenek; és az egész valóság, amelyben élünk, Istentől ered, Ő teremtette. Természetesen másutt is vannak teremtés-elgondolások, de csak itt válik egészen világossá, hogy nem akármelyik Isten, hanem az egyetlen, igaz Isten az ős-Szerzője az egész valóságnak, s minden az Ő teremtő szavának hatalmából származik. Ez azt jelenti, hogy számára kedves ez az alkotása, hiszen Ő maga akarta, Ő maga „alkotta”.4

Isten teremtője a világnak, az embernek. A Biblia arról tanúskodik, hogy ez az Isten szereti az embert. Az istenkép és az emberkép szorosan összefügg a bibliai hitben. „A bibliai teremtéstörténet Ádámnak, az első embernek a magányáról beszél, aki mellé Isten segítőtársat akar adni” – írja Benedek pápa, majd így folytatja: „Az összes teremtmény közül egy sem alkalmas arra, hogy az embernek a szükséges segítőtársa legyen, jóllehet a mező minden állatát és az ég minden madarát néven nevezi, s így eleven kapcsolatba kerül velük. Akkor Isten a férfi egyik bordájából megalkotja az asszonyt. Ádám most megtalálja azt a segítőtársat, akire szüksége van: „Ez most végre csont a csontomból és hús a húsomból” (Ter 2,23

Itt egy nagyon fontos szempontot említ meg a tanítás: „A bibliai elbeszélésben nincs szó büntetésről, a gondolat azonban jelen van, hogy az ember tökéletlen – léténél fogva úton van, hogy egy másikban rátaláljon a maga kerek egységére; hogy csak a férfi és a nő közösségében válik „egésszé”.5

A súlyos teológiai megfontolás folytatása helyett álljon itt Benedek pápa tanítása:

Ha a szeretetet látod, látod a legszentebb Szentháromságot” – írta Ágoston. [11] Az iménti meggondolásokban tekintetünket Jézus megnyitott oldalára emelhettük, Őrá, „akit keresztülszúrtak” (vö. Jn 19,37; Zak 12,10), és fölismertük benne az Atya tervét, aki szeretetből (vö. Jn 3,16) egyszülött Fiát küldte a világba, hogy megváltsa az embert. Amikor Jézus a kereszten meghalt, miként az evangélista elmondja, „kilehelte a lelkét” (vö. Jn 19,30) – a Szentlélek azon közlésének bevezetéseként, melyet föltámadása után valósított meg (vö. Jn 20,22). Így teljesedett az „élő víz folyóinak” ígérete, melyeknek a Szentlélek kiárasztásának köszönhetően a hívők bensőjéből kellett fakadniuk (vö. Jn 7,38–39). A Lélek ugyanis az a belső erő, mely összhangba hozza a szívüket Krisztus szívével, és arra indítja őket, hogy az embertársakat úgy szeressék, ahogyan Ő szerette őket, amikor lehajolt, hogy megmossa a tanítványok lábát (vö. Jn 13,1–13), s különösen amikor mindenkiért odaadta az életét (vö. Jn 13,1; 15,13).

A Lélek az az erő is, mely átváltoztatja a keresztény közösség szívét, hogy ezáltal a világban az Atya szeretetének tanúja legyen, aki az Ő Fiában az emberiséget egyetlen családdá akarja formálni.

Az Egyház minden tevékenysége annak a szeretetnek a kifejeződése, mely az ember egyetemes javára törekszik: az Ige evangelizációja és a szentségek által – ami a maga történelmi megvalósulásában gyakran hősies vállalkozás –, és az emberi élet és tevékenység különböző területein a fejlődés támogatásával. Így a szeretet az a szolgálat, melyet az Egyház azért végez, hogy az emberek testi szenvedései és anyagi nyomorúságai elől se térjen ki.6

A Szentháromság az emberért tárta fel életét Krisztusban, hogy életünk legyen, éspedig bőséggel legyen. Ezt az életet élve lehetünk keresztények, teljes emberek: az odaadó szeretet élete Isten élete mibennünk.

1 Hildegard von Bingen 1098-1179 ) imája

2 Bingeni Szent Hildegárd: Himnusz a Szentlélekhez

3 XVI. Benedek Deus caritas estkezdetű enciklikája 1.

4 Deus caritas est 9.

5 u. o. 10-11

6 Deus caritas est. 19.

(2013)