A SZENT CSALÁD ISTEN SZERETETE


Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. Szeretteim! Ha a szívünk nem vádol minket, bizalmunk van Istenhez, és bármit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves előtte. És az ő parancsa az, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk. Aki megtartja parancsait, az őbenne marad, ő pedig bennünk. Hogy pedig ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, amelyet nekünk adott. (1Jn 3,1-2.21-24)


MIELŐTT ISTEN MEGTEREMTETTE A VILÁGOT, SZERETETT1

A mai elmélkedés szinte teljes egészében Ferenc pápa tanításának részei adják. Ő annyira szívén viseli a családok megújulásának ügyét, hogy nem hagy ki egyetlen alkalmat, hogy ne bátorítson: „Ti is legyetek missziós tanítványokká, akik az evangélium igazságát, hatalmát és szépségét sugározzátok szét mint Isten kegyelmének közvetítői. (…) A keresztény családok feladata, hogy Isten szeretetét szétsugározzák, és Lelkének éltető vizét hintsék a világra. Ez ma különösen is fontos – hangsúlyozta a pápa –, amikor új pusztaságok terjednek az egoizmus kultúrája és az egymást iránti közömbösség jegyében.”2

Egy alkalommal egy kisgyerek azt kérdezte – jól tudjátok, hogy a gyerekek nehezeket tudnak kérdezni –, azt kérdezte tehát tőlem: „Atya, mit csinált Isten, mielőtt megteremtette a világot? Megvallom nektek, megizzadtam a válasszal! Azt mondtam neki, amit most nektek is mondok: mielőtt Isten megteremtette a világot, szeretett, mert Isten szeretet, de ez a szeretet, amelyet önmagában hordozott, az Atya és a Fiú közötti szeretet a Szentlélekben, tehát ez a szeretet olyan nagy volt, annyira túlcsorduló, hogy Isten nem tudott önmagának való, önző lenni, ki kellett lépnie önmagából, hogy legyen valaki rajta kívül is, akit szerethet. És akkor Isten megteremtette a világot. Akkor Isten megteremtette ezt a csodaszép világot, amelyben élünk, és amelyet – mivel egy kissé ütődöttek vagyunk – mi éppen elpusztítunk. De a legszebb dolog, amit Isten létrehozott – azt mondja a Szentírás –: a család. Megteremtette a férfit és a nőt. És rájuk bízott mindent. Átadta nekik a világot: „Növekedjetek, szaporodjatok, műveljétek a földet, tegyétek termékennyé és fejlődővé.” Az egész szeretetet, amelyet megvalósított ebben a csodálatos teremtésben rábízta egy családra.

Lépjünk vissza egyet. Az egész szeretetet, amelyet Isten magában hordoz, az összes szépséget, amelyet Isten magában hordoz, a teljes igazságot, amelyet Isten magában hordoz, átadja egy családnak. Egy család pedig akkor igazi család, ha képes kitárni a karját és befogadni mindezt a szeretetet. Nyilvánvalóan a földi paradicsom már nincs itt közöttünk, az életnek megvannak a maga nehézségei, az emberek – a sátán cselvetésére – megtanulták a széthúzást. És mindaz a szeretet, amelyet Isten nekünk adott, szinte teljesen elvész. Kis idő múlva bekövetkezik az első bűncselekmény, az első testvérgyilkosság. Egy testvér megöli a testvérét: elkezdődik a háború. Egyik oldalon Isten szeretete, szépsége és igazsága, a másikon a háború pusztítása. Mi ma e két oldal között haladunk. Nekünk kell választanunk, nekünk kell döntenünk, melyik utat követjük.

De ismét lépjünk vissza egyet. Amikor a férfi és a felesége hibáztak, és eltávolodtak Istentől, Isten nem hagyta magukra őket. Olyan nagy volt a szeretete! Olyan nagy volt a szeretete, hogy az emberiség mellé szegődött, elkezdett együtt járni az ő népével, míg meg nem ért az idő arra, hogy szeretetének legnagyobb jelét adta: az ő Fiát. Na és hová küldte a Fiát? Egy palotába? Egy városba? Hogy hozzon létre egy céget? Nem, egy családba küldte. Isten egy családon belül lépett be a világba. Azért tudta megtenni, hogy az a család olyan család volt, amelynek nyitott volt a szíve a szeretetre, nyitva voltak a kapui. Gondoljunk a fiatal Máriára: Nem tudta elhinni: „Hogyan történhet ez?” És amikor az angyal elmagyarázza neki, engedelmeskedik. Gondoljunk Józsefre, tele volt várakozásokkal, családot alapítani készült, most pedig meglepetés éri, és semmit sem ért. De elfogadja, engedelmeskedik. És ennek a nőnek, Máriának és ennek a férfinak, Józsefnek a szeretettől vezérelt engedelmességében jön létre az a család, amelybe belép Isten. Isten mindig a szívek ajtaján kopog. Tetszik neki, hogy ezt tegye. Belsejéből fakad. De tudjátok, mi az, ami legjobban tetszik neki? A családok kapuin kopogtatni. És örül, ha egységes családot talál, olyan családot, amelyben szeretik egymást, olyan családot, amelyben gyermekeket nevelnek és nevelnek fel, és kísérik az ő kibontakozásukat, olyan családokat, amelyek jóságra, igazságra és szépségre alapozott társadalmat építenek.

Ferenc pápa afrikai missziós útján mondta a következőket: „Izajás próféta arra hív bennünket hogy családjainkat szemlélve vegyük számba, milyen fontosak is vagyunk az Isten számára. Kenya társadalmát régóta megáldotta szilárd családi élettel, az idősek bölcsessége iránti tisztelettel és a gyermekek felé irányuló szeretettel. Minden nép egészsége családjaik egészségétől függ. Az Isten igéjében való hitünk arra szólít, hogy támogassuk a családokat társadalmi küldetésükben, hogy a gyermekeket áldásként fogadják a világ javára, védelmezzék minden férfi és nő jogát, mert mindnyájan egyazon emberi család tagjai vagyunk. Másfelől Isten igéje iránti engedelmességben álljunk ellen minden olyan gyakorlatnak, mely az elbizakodottságot táplálja az emberekben, és melyek megsebzik vagy megvetik a nőket, nem gondozzák az időseket és fenyegetik a meg nem született ártatlanok életét. A keresztény családok feladata, hogy Isten szeretetét szétsugározzák és Lelkének éltető vizét hintsék a világra. Ez ma különösen is fontos – hangsúlyozta a pápa –, amikor új pusztaságok terjednek az egoizmus kultúrája és az egymást iránti közömbösség jegyében.”3

A családok ünnepén vagyunk. A családnak isteni „állampolgársági igazolványa” van. Ezt az állampolgársági igazolványt Isten adta a családnak, hogy a család ölén egyre jobban kibontakozzon az igazság, a szeretet és a szépség. Nyilván, mondhatná valaki közületek: „A családokban nehézségek is vannak: vitatkozunk, időnként röpködnek a tányérok, a gyerekek sok fejfájást okoznak. Az anyósokról meg már ne is beszéljünk!” – mondta Ferenc pápa

A családokban mindig ott van a kereszt. Mindig. Nem csak a a falon, hanem a szíveken is. De ne féljünk, mert Isten szeretete, Isten Fia ezt az utat is megnyitotta. De a családokban a kereszt után ott van a feltámadás is, mert Isten Fia ezt az utat is megnyitotta. Ezért a család – bocsánat a kifejezésért – egyfajta reménygyár, az élet és a feltámadás reményéé, mert Isten az, aki megnyitotta ezt az utat.

A gyermekek? A gyermekek bizony adnak munkát. Amikor gyerekek voltunk, mi is adtunk munkát. De ezeken a nehézségeken szeretettel felül lehet emelkedni. A gyűlölet semmilyen nehézségen nem emelkedik felül. Ha széthúzás uralkodik a szívünkben, az semmilyen nehézségen nem emelkedik felül. Csak a szeretet képes legyőzni a nehézségeket. A szeretet ünnep, a szeretet öröm, a szeretet előrehaladás.

A gyerekek és a fiatalok jelentik a jövőt, az erőt, ők biztosítják az előrehaladást. Ők azok, akikbe reményünket helyezzük. A nagyszülők a család emlékezete. Ők adták át nekünk a hitet. Az a szeretet bizonyítéka, ha gondját viseljük a nagyszülőknek és gondját viseljük a gyerekeknek.

A Szentatya gyakran emlegetett tanácsával zárom: A család szép, de fáradságos, nehézségekkel jár. A családban időnként ellenségeskedés is van. A férj veszekedik a feleségével, vagy csúnyán néznek egymásra, vagy a gyerekek a szüleikkel… Adok nektek egy tanácsot: sose fejezzétek be a napot anélkül, hogy ki ne békültetek volna a családban. A családban nem szabad háborúval befejezni a napot.

1Ferenc pápa rögtönzött beszéde a családokhoz Filadelfiában, 2015. szeptember 26-án: Mielőtt Isten megteremtette a világot, szeretett! (rövidítéssel!)

2Nairobi, 2015. november 26.

3Ferenc pápa beszéde: Nairobi, 2015. november 26.

(2015)