Nagycsütörtök

Ezt cselekedjétek!

Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, mégy egy végső jelét adta szeretetének. (…) Fölkelt a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt, és a derekára kötötte. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a kábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Jn 13, 1-5

Megmossa tanítványai lábát: mint jó házigazda, mielőtt asztalhoz ültetné vendégeit. Jézus jelzi övéinek: teljesen ura mindannak, ami vele történik.

„Istenhez közeledni, nem az ember föladata. Egyedül Istenre tartozik, hogy közelítsen hozzánk. A mi dolgunk a várakozás, a figyelem, a készenlét.” – írja Simone Weil.

A lábmosás és utána a Vacsora eloszlat minden kétséget: Isten az egyetlen Úr, mert szolga lett. Az első bűn éppen az volt, hogy istenek akartunk lenne: mindenkinek megmondani, hogy mi a jó és mi a rossz. Elteltünk hamis istenséggel. Jézus pedig Isten létére kiüresítette magát, hogy megszabadítson minket hamis isteneink kegyetlen rabságából. A szabadítás mégsem valami erőszak, hanem egy szolga készsége. Veszi a kenyeret, megtöri, s ad a jelenlévőknek egy darabkát: vegyétek, egyétek. Majd fogja a borral telt kupát, s azt is szétosztja: utolsó cseppig odaadja az életét jelező vérét. Nem csupán szavaival, hanem egész lényével mondja: ez Vagyok, ez legyetek ti is.

Nem azért adja a magát a Kenyérben, hogy nézzük. Milyen súlyos félreértésről tanúskodik, amikor valaki azt mondja: vasárnap nem voltam templomban…nem mentem el misére. Nem elegendő a templomba menni, sem a misén úgy venni részt, mint egy előadáson. „Vegyétek és egyétek!”: a legbensőbben egyesüljetek, teljetek el velem, azzal az isteni jelenléttel, amely egyedül képes szabaddá tenni. Sőt ennél is többet: átistenüljön életünk. Ez a visszatalálás abba az eredeti állapotba, amilyennek Isten elgondolta az embert a teremtéskor.

Szent János evangéliumában található beszámolóban Jézus az utolsó vacsora estéjén így szólítja meg barátait: Gyermekeim! (Jn 13,33) A legbensőbb kapcsolat kifejezése. S ami a megszólítás után következik az Ő egyetlen parancsa: Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást (34.v.) Az Első Szövetségben egyetlen parancs volt: Én vagyok az Úr, a Te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából. Rajtam kívül ne legyenek más isteneid (MTörv5,6). Ez a törvénye, alapja az emberi életnek. A többi „parancs” következménye ennek: ha Isten a te Istened, akkor imádod őt, tiszteled szüleidet és gondoskodsz róluk, tiszteled és véded az életet, a magad és mások boldogságát, tulajdonát.

Jézus parancsa megadja az első törvény beteljesedésének módját, mértékét: ahogyan én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Nem véletlenül, hogy amikor a vele és általa az Atyával való közösségnek a legbensőbb törvénye elhangzik, már nincs jelen az áruló! Erre az isteni életre azonban csak az képes, aki vele táplálkozik: vállalja, hogy az a szeretet, amely benne van az Atya iránt, az bennünk legyen, s mi egészen őbenne.

Már az első keresztény közösség megértette, hogy az egyén és a közösség gyengélkedésének oka az, hogy nem élik a kenyértörést (az eukarisztia ünneplését). Az egyén és a közösség éltetője maga Krisztus, aki egészen nekünk adja önmagát: életét, halálát és feltámadását a kenyérben és borban (vö. 1Kor11,17-32).

Várva várjunk minden találkozást, amelyet Jézus készít nekünk az oltáriszentség asztalának közösségében. A farizeusok megbotránkoztak, hogy Jézus együtt eszik-iszik a vámosokkal, bűnösökkel (utcanőkkel) – ahogyan ők mondták. A szentmisétől (még a szentáldozástól is !) néhányan azért húzódoznak, mert nem akarnak olyanok lenni, mint azok, akik gyakran áldoznak, s mégis teli vannak gyengeséggel… Mindenki a maga nyomorúságát vigye az úrhoz, aki jobban örül egy megtérő bűnösnek, mint száz – önmagát igaznak tartó – hibátlannak.

Ha gyenge vagy vágyakozz az Úrhoz, aki előbb szeretett, s odaadta magát érted. Kenyered és borod lett: a Végtelen jön, hogy a te véges nyomorúságod Szeretetté változtassa át. Ő, az Úr: letérdel eléd, megmossa lábadat… és egészen tiszta leszel. Imádkozz a Lélekkel, aki a Zsoltárban mondja:

Moss meg engem Uram, s a hónál fehérebb leszek!

Add, hogy örömet és vidámságot halljak,

Hadd ujjongjanak csontjaim, amelyeket összetörtél!

Fordítsd el bűneimtől arcodat,

töröld el minden gonoszságomat!

Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s erős lelket újítsd meg bensőmben.

Zsolt 50,9-12

Minden szentmise Isten szerelmének túláradását jeleníti meg. Akinek Ő nem mossa meg a lábát, az nem lesz vele közösségben! Aki nem belőle táplálkozik, abban nem lesz élet. Az Asztalhoz ülj, ne a sarokban álldogálj. Vedd a kenyeret, amit Ő ad. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne! (Jn 6,56)

A költővel hívjuk Őt, hogy sötétségünket, bátortalanságunkat oldja fel ezen az éjszakán:

Csönd mindenütt. Jöjj éjjelem! Árny árnya, jöjj te el

Menyegzős csönd jövel! Jöjj békém, napsugárom.

Lelkemnek napja, jöjj! Barátság, minden, jöjj el

Jöjj Istenem, jer énvelem, jövel. Te égő álom!

(Paul Claudel)

(2010)