Nagyböjt 2. vasárnap


A színeváltozás (Lk 9, 28-36)


28. Mintegy nyolc napmúlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jánost ésJakabot, és felment a hegyre imádkozni.29. Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhájafehéren tündöklött.30. És íme, két férfi beszélt vele: Mózes és Illés,31. akik dicsőségben megjelenve az életből valótávozásáról beszélgettek, melynek Jeruzsálembenkell beteljesednie.32. Pétert és társait pedig elnyomta az álom. Amikorazonban felébredtek, látták az ő dicsőségét, ésazt a két férfit, akik ott álltak vele.33. És amikor azok távozni akartak tőle, aztmondta Péter Jézusnak: „Mester, jó nekünkitt lennünk, készítsünk három sátrat: egyetneked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek”.De nem tudta, mit beszél.34. Alighogy ezt kimondta, felhő támadt, ésbeárnyékolta őket. Nagyon megrémültek,amikor a felhőbe kerültek.35. És hang hallatszott a felhőből: „Ez az énfiam, akit kiválasztottam, reá hallgassatok!”36. És miután a hang szólott, Jézust egyedültalálták. Ők pedig hallgattak, és azokban anapokban senkinek nem mondtak el semmita látottakról.

A tanítványok végre megtudhatják, hogy valójában kicsoda Jézus. A szenvedés megjövendölése és a keresztről szóló beszéd csalódást keltett az apostolokban. A megdicsőülés képe arra szolgál, hogy újra bátorságot öntsön lelkükbe. Jézus a három kedvelt apostol társaságában elindul a hegyre.

A hegy a bibliai hagyományban az Isten és az ember találkozásának kitüntetett helye. Az evangélista azt mondja, hogy Jézus imádkozni vonul vissza a hegyre. A „színeváltozást” kísérő jelek (ragyogó arc és ruha) értésünkre adják: Jézus új állapotba lépett. Különleges külső visszfények ábrázolják Mózes élményét is a Sinain (Kiv 34, 29-30).

Jézus színeváltozását a bibliai történet két legismertebb személyiségének, Mózesnek, a törvény emberének, és Illésnek, a prófétaság atyjának megjelenése „tanúsítja”. Őket is beragyogta a fény, és Jézusnak Jeruzsálemben bekövetkező közeli haláláról beszélgettek. A halál nem a vég, hanem a dicsőséghez vezető út. A szenvedés csak epizód, és a dicsőség lesz Jézus valódi állapota, jobban mondva ő már ebben az állapotban van. A dicsőség valamiképpen már Mózesen is tükröződött, Jézust azonban teljesen áthatja és elváltoztatja. Az isteni „dicsőség” immár az ő második természete, amely pillanatnyilag el van rejtve a nép szeme elől. A színeváltozás az emberfia elővételezett felmagasztalása. Az ősi történelem két képviselője azért jött, hogy tanúságot tegyenek Jézus mellett, és lemondjanak hivatalukról vele szemben. Jézus nagyobb, mint Mózes és Illés, egyszóval nagyobb, mint az általuk összefoglalt üdvrend. Ő a törvény és a próféták összefoglalója, illetve torkolata. Immár minden más szóvivő elnémul vele szemben.

A színeváltozás a feltámadás, illetve a mennybemenetel elővételezése, de ama esemény és a jelen pillanat között ott van még a Golgota drámája, amelyre különösen Péter közbelépése utal. Az apostolok nem követték Jézus tapasztalatát, sőt hagyták, hogy elnyomja őket az álom, miként ezt teszik majd a Getszemáni-kertben is. Az álom a Bibliában a lelki ernyedtség jele: nem szeretnének szembesülni a valósággal. Szeretnék „valahogy” átaludni az egészet.

Isten tervének megértéséhez virrasztásra, készségre, imádságra és odafigyelésre van szükség. Péter azért fogja elárulni mesterét, mert aludt a kertben, és most ugyanilyen okból kifolyólag esik nagy tévedésbe. Péter sátorépítésre vonatkozó javaslata az esemény felszínes értelmezése alapján születik meg. Megpillantott egy varázslatos világot, amelynek minden különösebb fáradság és személyes erőfeszítések nélkül jutott közelébe; most szeretne belépni, hogy azonnal részesévé váljék, és ami rosszabb, személyek szűk csoportjára kívánja ezt korlátozni. Kívánsága képtelenség, mert áldozat, kereszthalál nélkül akarja elnyerni az üdvösséget. A szenvedés kiiktatására irányuló péteri kísértés ösztönszerű az emberben és így a keresztények soraiban is.

A látomás nem fejeződik be a két férfi eltűnésével, hanem második szakaszában folytatódik. A „kicsoda Jézus?” kérdésre magának Istennek ajkáról jön a válasz. A felhő nemcsak Jézus alakját borítja be, hanem az apostolokét is. A felhőből érkező szózat nagyon egyértelműen és világosan mutatja be Jézust a három „minősített” apostolnak. Alapvető üzenete az, hogy Jézus az Isten „fia.

A „fiú” mindig egyvalaki a családból, tehát megbízható, hitelt érdemlő küldött. Az égi hang azonban választottnak is minősíti őt. Ez a megnevezés Jahve szolgájának (Iz 42,1; 49,7) sajátos jelzője, amely valamiképpen már a keresztségben is jelen van (3,22: a szeretett). Az Atya szózata azt állítja, hogy a szolga megdicsőülése szenvedése árán következik majd be. A színeváltozás ellenpontja a szenvedésnek, mint ahogy a szenvedés a színeváltozás-feltámadás előzménye. Az apostolok azt az ígéretet kapták, hogy mielőtt megízlelik a halált, meglátják az Isten országát (27. v.). Most a hegyen történtek megtapasztalásával előzetes bemutatót kaptak róla, de tudomást szereztek annak a szenvedésnek és kereszthalálnak elkerülhetetlen szükségességéről is, amely a feltámadás dicsőségének előfeltétele.

A színeváltozás megtapasztalása kicsiny ablakot nyitott a jövőre, de megerősítette a jelent is, midőn újabb magyarázatot adott Jézus személyére és küldetésére. „Ki lehet ez?” (9. v.). Ő „a Krisztus”, válaszolta Péter (20. v.). Ő a „fiú”, teszi hozzá az atyai szózat (35. v.). Mózes és Illés hallgatag jelenlétével tanúsítja, hogy ő az egyetlen törvényhozó és próféta. A kérdésre adott válasz nem lehetett ennél teljesebb.

A jelenet végén egyedül Jézus marad a tanítványokkal (36. v.). Az „egyedül Jézus” kiemelés nem véletlenszerű. Nincs más mester vagy próféta rajta kívül. Mózes és Illés átadták neki helyüket.

Tűz.

Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene, nem a filozófusoké és tudósoké.

Bizonyosság, bizonyosság, érzelem, öröm, béke.

Jézus Krisztus Istene.

Deum meum et Deum vestrum.

A te Istened az én Istenem lesz.

Feledni a világot és mindent Istenen kívül.1

Az Istennel való találkozás – lángoló titok.

1Blaise Pascal: Gondolatok (részlet a Tűz éjszakájából)

(2013)