2010
2013

Igent mondani Istennek

Jézus Szentlélekkel eltelve visszatért a Jordántól. A Lélek a pusztába vitte negyven napra. Ott megkísértette az ördög. Azokban a napokban semmit sem evett, de mihelyt elmúltak, megéhezett. (Lk 4,1-13.)


A feltámadás ünnepére készít elő a bűnbánati idő. Az ünnep fontos pillanata, amikor a Feltámadott előtt megújítjuk keresztségi fogadásunkat. A keresztségben kapott kegyelem felszítása a gonosznak való határozott ellentmondással és Istennek mondott igennel történik. Egy egész életen át folyik az ellene mondás és a személyes igen vallomása.

A keresztény életeszmény nem szorítkozik néhány vallási gyakorlat követésére, hanem az élet mindennapos veszélyei elleni küzdelemre is kötelez. Jézus, az emberré lett második isteni személy előttünk jár. Nem csupán példát ad, hanem erőt. Ezért adja nekünk a Lelket – ígérete szerint a keresztségben. Ezért újítja meg a Lélek a velünk való legbensőbb közösségét a szentségekben. Ez lesz életünk alapja: Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye (Kol 1,27).


És most kérdem, ugyan van-e csodálatosabb az isteni szépségnél? El lehet-e gondolni kedvesebbet és édesebbet, mint Isten nagysága? A léleknek ugyan melyik vágya olyan heves és erőteljes, mint az, amelyet Isten oltott bele a bűneitől megtisztult szívbe, amikor az már őszintén elmondhatja: Megsebzett engem a szeretet (vő. Én 2, 5). Teljesen kimondhatatlan és leírhatatlan az isteni szépség ragyogása. (Nagy Szent Vazul püspök Részletesebb szabályzatából)

Jézust Isten Lelke vezérli, ugyanakkor megjelennek lelkében a gonoszság szellemének csábításai is, hogy megzavarják a sugallatokat, amelyek az Atyától erednek. Azok a próbatételek, amelyeket Jézus a megkísértéskor átél, a minden Krisztust követőt érő, mindenkori megpróbáltatások összegzése.

Az első próbatétel közvetlenül a böjthöz (éhség) és a keresztséghez (ha Isten fia vagy) kapcsolódik. Az ördög azt sugallja, hogy a messiás azáltal próbálja csillapítani éhségét, hogy az előtte heverő kövek egyikét átváltoztatja (3. v.). A nép elvárásaiban a messiás csodatevő hatalommal megáldott lényként szerepelt. Ha valóban ő a messiás, ennek most tanújelét adhatná. A Sátán nemcsak csodát kér, hanem "jelet". A "ha Isten fia vagy" bevezetés teszi ezt világossá. Jézus nem utasítja el a csodatevést, ha rászorulókon kell segíteni vagy küldetését kell igazolnia, de nem tesz csodát azért, hogy valaki kíváncsiságát kielégítse vagy hogy ellenségei arcátlan kéréseinek eleget tegyen. Tetszés szerint kenyérről gondoskodni saját éhségének csillapítására, s mi több a Sátán kérésére, aki csak megzavarója lehet Isten tervének, annyit jelent, mint nem elfogadni a küldetéséhez tartozó kényelmetlenségeket. Ha saját kényelme érdekében használja az isteni hatalmat, és nem vállalja az apostoli fáradalmakat, akkor nem vállalja majd az ellenséges üldöztetést sem, sőt a jövőben elmenekül a fogság és a halál elől is, aminek megtételére egyébként Péter (vö. Mt 16,22), a rokonok (Jn 7,3) vagy a kereszt tövében jelenlevő ellenfelei is (vö. Lk 23,35) csábítják őt.

Az adományok (görög szóval: karizmák), amelyeket, Istentől kapunk, a közösségért vannak, és nem annak javára, akire ezeket kapta.

A következő próbatétel a hatalom kísértése (5-7. v.). A gonosz egy szempillantás alatt felvonultatta előtte "a lakott föld valamennyi országát". A földi vagy politikai érvényesülés vágyát akarja felszítani. A világ országainak tulajdonjoga, amellyel a Sátán dicsekszik, és ami nem más, mint az ő lehetősége vagy hatalma arra, hogy tetszés szerint rendelkezzék velük, egyrészt a gonosz hazugsága, másrészt az ilyen hatalom utáni vágy korlátoltsága. Nehezen gondolható, illetve képtelenség, hogy Isten valamiféle vetélytársával osztja meg a világ feletti uralmat. Az ördögi javaslatnak csak az ember féktelen vágyaiban van objektivitása, aki Istennek és embertársainak helyéről megfeledkezve önmaga felmagasztalására törekszik. A bármilyen természetű hatalom vágya az a kísértés, amely a legkönnyebben feltámad az ember lelkében. Valamiféle magasabb, befolyásosabb hely Jézus számára is alkalmasabbnak látszhatott Isten tervének megvalósításához, de mindez valójában illúzió. Az evangéliumnak nincs szüksége hatalomra ahhoz, hogy érvényre jusson, s még kevésbé a földi birodalmaktól kapott támogatásra és arra a dicsfényre, amely ezeket övezi. Ellenkezőleg: ezek segítsége nélkül gyorsabban tud terjedni. A Sátán bujtogató szavait követni annyi, mint függő viszonyba kerülni vele, saját urunknak elismerni, azaz szolgálni és imádni őt. Az dicsőség, amelyről a Sátán beszél, a földi hatalmasságokra jellemző, és nem Jézusra (8. v.). Később sem fogadja el, hogy királlyá tegyék, mint ahogy most is elutasít minden uralmat. Jézus elutasítja a hatalmat, mert arra kapott hívást, hogy a szolga útját járja végig, és nem az úrét (vö. Lk 22, 24-27). Az egyetlen Úr, akinek az ember imádattal és szolgálattal tartozik: Isten.

A harmadik kísértés színhelye Jeruzsálemben van, a templom legmagasabb és legveszélyesebb pontján (9-12. v.). Jézus egész földi élete folyamán aggódó félelemmel és örömmel tekint Jeruzsálemre, mert e város jelzi végső megaláztatásának és végérvényes felmagasztaltatásának pillanatát. Itt a Sátánnal közvetlenül vagy a csatlósaival vívott küzdelem is keményebb lesz. Ha az első kísértés a keresztséget idézi föl, az utolsó a szenvedés előjátéka: bemutatja ennek szereplőit és előre vetíti végkifejletét.

A sátáni javaslat ezúttal is kihívó. A Sátán (de vele vannak a tanítványok, a barátok és az ellenfelek is) megpróbálja rávenni a messiást, hogy Istentől eredését tanúsító káprázatos és látványos jelekkel lépjen ki névtelenségéből. (Sokak szerint az a hamis gondolkodás vette rá Júdást az elpártolásra és árulásra.) Ezek azok az „égi jelek”, amelyeket később ellenségei (vö. 11,29) vagy a kereszt tövében álló zsidó vezetők (vö. 22, 24-27) is kérnek tőle. Jézus azonban nem varázsló, hanem üdvözítő: betegek sokaságát gyógyítja majd meg és éhező tömegeket táplál (9,10), sőt a föltámadás után eljön majd az égből, de nem azért, hogy kíváncsi tömegek látványossága legyen, hanem hogy élőként mutatkozzék meg mindazoknak, akik kételkednek új létezésében (24. fej.). Jócselekedetei és emberies viselkedése tanúskodik arról, hogy valójában kicsoda ő, és nem a nagyszabású mutatványok, amelyek megtévesztések is lehetnek.

Az ördög visszatér az Isten fia megnevezésre (9. v.), amely éppen a nyilvános működés kezdetén jelent elsősorban küldöttet. Minthogy Isten Igéjéből vett érvekkel kapta a visszautasítást (4. és 8. v.), most a Sátán hozakodik elő bibliai szöveggel, amelyet pontosabban idéz, mint ahogyan ezt Jézus tette, hogy alátámassza csábítását. Az idézet a Zsolt 91, 11-13, ahol a szerző Istenbe vetett bizalmáról beszél, aki kész arra, hogy megszabadítsa őt minden veszélyből. Még inkább segítségére jön majd annak, aki az ő fia. Jézus nem tagadja a gondviselést, de nem azonosítja azt az emberi elbizakodottsággal. Istent kísérteni annyit jelent, mint kellő és megfelelő ok nélkül kérni hatalmának közbeavatkozását (12. v.). Isten segítséggel tartozik, de nem kell helyettesítenie az embert, és még kevésbé kell kijavítania az ember oktalanságából és vakmerőségéből eredő hibákat. Ő mindenkinek megadta az önmegvalósításhoz szükséges adományokat, s az embernek ezekkel kell élnie, s nem a rendkívüli segítségben bizakodnia. Ezt ugyanis bármikor megkaphatja, de adott esetben ez a segítség el is maradhat.

Jézus szolgálata a Lélek jegyében (keresztség) kezdődik, egyben azonban a baljóslatú sátáni árnyék is ráborul; és csak a végén következik be, hogy az első lassanként a második fölé kerekedik. Jézus példaként lép elénk: a benne hívőknek követniük kell küzdelmeikben, hogy ne valljanak kudarcot keresztségi kötelezettségeikben.

(2010) 


2010 2013

Nagyböjt 1. vasárnap

Jézus Szentlélekkel eltelve visszatérta Jordántól. A Lélek a pusztába vivé negyven napra. Ott megkísértette azördög. Azokban a napokban semmitsem evett, de mihelyt elmúltak,megéhezett.Az ördög akkor így szólt hozzá: „HaIsten fia vagy, mondd ennek a kőnek,hogy váljék kenyérré”.Jézus azt felelte: „Írva van: nem csakkenyérrel él az ember”. Ezután a magasba vezetvén őt egyszempillantás alatt megmutatta nekia világ minden országát.„Minden hatalmat és dicsőséget nekedadok, mondta, mert én kaptam meg, ésannak adom, akinek akarom.Ha imádsz engem, minden a tiéd lesz”. Jézus elutasította: „Írva van: Uradat,Istenedet imádd és csak neki szolgálj!”Végül Jeruzsálembe vezette őt,és a templomépület párkányáraállította: „Ha Isten fia vagy, mondta,vesd le magadat! Írva van: Angyalainak parancsoltfelőled, hogy oltalmazzanak.Tenyerükön fognak hordozni téged,hogy kőbe ne üssed lábadat”.De Jézus így válaszolt: „Az is írva van:Ne kísértsd Uradat, Istenedet”.Mikor ezek a kísértések mind végetértek, egy időre elhagyta őt az ördög.(Lk 4,1-13)

Jézust Isten Lelke vezérli, ugyanakkor megjelennek lelkében a gonoszság szellemének csábításai is, hogy megzavarják a sugallatokat, amelyek az Atyától erednek.

A Sátán jelenléte a jónak való ellenszegülés, az önkiüresítés és a kereszt előli menekülés, reális helyzeteket ábrázol. Jézus eszmélődésének első pillanatától kezdve egészen utolsó leheletéig kísértésnek volt kitéve. Ő ugyan mindig előnyben részesítette az Atya kívánságait, de ehhez nagy önmegtagadásokra és elszántságra volt szüksége.

Az igazi nehézségeket életünkben annak kísértése jelenti, hogy elképzeljük, hogy milyen rossz történhet még velünk. Néha olyan körülményekbe képzeljük magunkat, amilyent az isteni gondviselés egyáltalán nem szabott ránk; félünk ezernyi szenvedéstől, amelyek közül soha egyetlen egyet sem kell átélnünk. Jézus megkísértésének alaphangja: eltántorítani az Atyával való egységtől. Minden zaklatottságban az Atya imádása kerül, iránta való teljes bizalom kifejezése érvényesül. Nem hagy kétséget afelől, hogy a jövőt illetően egyetlen gondja nem a bekövetkezhető rossz, hanem Isten teljesebb szeretete körül forog.

Amikor Jézus megkísértéséről hallunk, akkor leginkább megállunk a kísértések előtt, azokat elemezzük, azokról gondolkodunk, azoktól rettegünk. Ehelyett sokkal inkább azon kellene gondolkodnunk az evangélium kapcsán, hogy előzhetjük meg, vagy éppen vethetünk végét az ilyen alattomos támadásoknak. Honnan vette Jézus ezeket a találó válaszokat?1

Az orvosok gyakran hangoztatják, hogy egészségünk megvédése céljából igen fontos a „prevenció”, a betegségek megelőzése. Miért ne keresnénk meg a megelőzés fogódzóit a gonosz kísértéseivel szemben? Jézus a sátán mindegyik kísértésére azonnal Isten igéjével válaszol. Válaszaiból kitűnik, hogy lelke mélyét, egész felfogását tükrözik. Ő Isten igéjének fényében gondolkodott, cselekedett és élt. A belső készsége, biztonsága az Atyával való folytonos kapcsolaton alapul, abból táplálkozik. Válaszai nem rögtönzések, „kapásból” odavetett szentírási „helyek”. Ez az Ő élete, tápláléka: Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott (vö. Jn 4,32-34).

Nézzük az első kísértést: Az „első” próbatét közvetlenül a böjthöz (éhség) és a keresztséghez kapcsolódik. Az ördög azt sugallja, hogy a messiás azáltal próbálja csillapítani éhségét, hogy az előtte heverő kövek egyikét átváltoztatja. A nép elvárásaiban a messiás csodatevő hatalommal megáldott lényként szerepelt. Ha valóban ő a messiás, ennek most tanújelét adhatná. A Sátán nemcsak csodát kér, hanem „jelet”. A „ha Isten fia vagy” bevezetés teszi ezt világossá. Jézus nem utasítja el a csodatevést, ha rászorulókon kell segíteni vagy küldetését kell igazolnia, de nem tesz csodát azért, hogy valaki kíváncsiságát kielégítse vagy hogy ellenségei arcátlan kéréseinek eleget tegyen.

Jézus első fegyvere a kísértés ellen az élet értelmének tudatosítása volt. Jézus azért szállt alá az Égből, hogy megtegye annak akaratát, aki őt küldte, és beteljesítse művét. Nincsenek saját elgondolásai és tervei, csak az, amit Atyja elgondolt. Szavai és cselekedetei is az Atyától származnak, nem a saját akaratát teszi, hanem azét, aki őt küldte. Ebből áll Jézus élete, ez csillapítja éhségét, ily módon táplálkozik. Ez nem valami személytelen cselekvés, hanem a legbensőbb bizalom, egység. Ez a Szeretet, a Szentháromság élete! Jézus életét az Atya akaratával való teljes azonosulás jellemzi, egészen a kereszthalálig, ahol valóban beteljesíti a művet, amit az Atya rábízott.2

A következő próbatétel a hatalom kísértése A gonosz egy „szempillantás alatt felvonultatta előtte „a lakott föld valamennyi országát”. A földi vagy politikai érvényesülés vágya föltámadhatott Jézus gondolataiban és lelkében, és keményen kellett harcolnia ellene, nehogy e vágy magával ragadja őt. A világ országainak tulajdonjoga, amellyel a Sátán dicsekszik, és ami nem más, mint az ő lehetősége vagy hatalma arra, hogy tetszés szerint rendelkezzék velük. Nehezen gondolható komolyan, illetve képtelenség, hogy Isten valamiféle vetélytársával osztja meg a világ feletti uralmat. A kísértő minden megnyilvánulása káprázatos hazugság! Az ördögi javaslatnak csak az ember féktelen vágyaiban van objektivitása, aki Istennek és embertársainak helyéről megfeledkezve önmaga felmagasztalására törekszik. E törekvés az apokaliptikus fejedelmek tehetetlen akarása, akik megkísérlik az égbe emelkedést, hogy Istent megfosszák trónjától és helyébe üljenek. Az egyetlen Úr, akinek az ember imádattal és szolgálattal tartozik: Isten. A világ – és benne az ember – feletti hatalom egyedüli birtokosa Isten. Nincs félnivalónk mástól. Nincs hatásosabb gyógyszer az emberfélelemre, mint az Istenfélelem.3

Jézus második fegyvere a kísértés ellen Isten szuverén hatalmának tudatosítása volt. A hatalomvágy talán minden ember alapvető kísértése. Amikor hatalomvágyat említünk, akkor nem szükséges azonnal a politikai nagyhatalmakra gondolnunk. A hatalomvágy kísértése felütheti fejét a családban is, ahol a férj akarja rákényszeríteni nézeteit feleségére, gyermekeire. Bárhol két ember él egymás mellett, megjelenik a hatalomvágy kísértése. Hogy ezt megelőzzük, szükségünk van egyre mélyebben tudatosítanunk azt az igazságot, hogy nem vagyunk senki életének ura, hanem minden ember és minden élet egyetlen, szuverén ura Isten.

A harmadik kísértés színhelye Jeruzsálemben van, a templom legmagasabb és legveszélyesebb pontjára kíséri őt a gonosz. Jézus a szent város felé halad, ahol az ellenségeivel folytatott végső küzdelem, a vereség és az azt közvetlenül követő győzelem vagy feltámadás, a Lk 9,31 szerint „kivonulás”; a Lk 9,51 szerint felemeltetés vár reá.

Jézus harmadik fegyvere a kísértés ellen az Istenbe vetett abszolút bizalom volt: Ne kísértsd Uradat, Istenedet! Gyakran támad lelkünkben a „gyanú” – ha nem is mindig tudatosan –, mintha Isten nem lenne egészen igazságos. Ez akkor tűnik ki, amikor úgy véljük, másoknak többet adott, mint nekünk, vagy megvont tőlünk valamit, amit nagyon szerettünk volna elérni. Ilyenkor azt kell tudatosítanunk, hogy Isten sokkal bölcsebb, mint mi vagyunk. Ő látja azokat a távlatokat is, amelyek a mi szemünk előtt rejtve vannak, ezért nyugodtan megbízhatunk benne, hiszen mindig csak a javunkat akarja. Ha így élünk, akkor képesek leszünk ellenállni annak a kísértésnek, hogy mi írjuk elő Istennek, hogyan kormányozza a világot. Hűséges az Isten!

A sátáni javaslat megpróbálja rávenni a messiást, hogy Istentől eredését tanúsító káprázatos és látványos jelekkel lépjen ki névtelenségéből. Ezek azok az „égi jelek”, amelyeket később ellenségei vagy a kereszt tövében álló zsidó vezetők is kérnek tőle. Jézus azonban nem varázsló, hanem üdvözítő: betegek sokaságát gyógyítja majd meg és éhező tömegeket táplál, sőt a föltámadás után eljön majd az égből, de nem azért, hogy kíváncsi tömegek látványossága legyen, hanem hogy élőként mutatkozzék meg mindazoknak, akik kételkednek új létezésében. Jócselekedetei és emberies viselkedése tanúskodik arról, hogy valójában kicsoda ő, és nem a nagyszabású mutatványok, amelyek megtévesztések is lehetnek.

Jézus szolgálata a Lélek jegyében kezdődik, de erre hamarosan baljóslatú sátáni árnyék is ráborul. A kísértő – minden ravaszsága, rámenős szemtelensége ellenére – vereséget szenved. Jézus úton van: nyilvános működésének első lépése Jeruzsálem felé irányul. Ez azt jelenti, hogy tudatosan vállalja – élete feláldozásával is – az Atya szeretet tervének szolgálatát. Megrendülései még mélyebbé, hitelesebbé teszik vallomását, hűségét. Ahogyan Habakuk próféta imádságában messzire előre felhangzik az Istenben való feltétlen bizalom:

Uram, híred eljutott hozzám. Uram, tetteid megrendítettek; a mi időnkben is vidd őket végbe, a mi időnkben is add őket tudtul! (…)

Romba döntöd a gonosznak házát, egészen a szikláig feltárod alapját. Dárdáiddal átszegezted harcosainak vezérét, akik örömujjongással körüljártak, hogy szétszórjanak minket. Mintha csak rejtekhelyükre mennének, hogy megegyék a szegényt! Lovaddal összegázoltad a tengert, a nagy vizek iszapját. Meghallottam és megrendült a bensőm. Ajkaim remegtek hallatára, csontjaim elszuvasodtak, lépteim bizonytalanná váltak. Nyugodtan várom a szorongatás napját, amely felkél a minket nyomorgató népre. (…)

Én azonban örülök az Úrban, ujjongok üdvözítő Istenemben. Az én erőm az Úr, az Isten. A szarvaséhoz teszi hasonlóvá a lábam, felvisz a magasságokba. (Hab 3, 2-6. 13-16. 18-19)

1 Jézus fegyvere a kísértések ellen – P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése a Vatikáni Rádióban.

2 Ch. Lubich: Életige, 2008. március.

3 C.H. Spurgeon

(2013) 


2010 2013