2015
2009

KARÁCSONY – C év

Abban az időben Augustus császár rendeletet bocsátott ki, hogy számlálják össze az egész földkerekséget. Ez az első népszámlálás Quriniusznak, Szíria helytartójának idejében történt. Elment mindenki a saját városába, hogy följegyeztesse magát. József Dávid házából és nemzetségéből származott. Elment tehát Galilea Názáret nevű városából Dávid városába, a júdeai Betlehembe, hogy följegyeztesse magát Máriával, feleségével együtt, aki áldott állapotban volt. Miközben ott tartózkodtak, elérkezett Mária szülésének napja. Megszülte elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem volt más helyük a szobában.

Azon a vidéken pásztorok tanyáztak kinn a szabadban és éjszaka őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megijedtek. De az angyal bátorította őket: „Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek: ma született az üdvözítő Dávid városában. Ő a Krisztus - úr. Ez a jele: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve”. Hirtelen nagy mennyei sereg vette körül az angyalt. Dicséretet énekeltek az Istennek: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakarat embereinek”. Lk 2, 1-14

SZÜLETÉSÜNK NAPJAI

Nincs hely a szálláson, a felsőházban. Későn jöttek. Isten mindig máskor és máshol jön, mint ahogyan mi gondoljuk. Őt vártuk? Ugye, nem? Van, aki bevallja. Valami szerencséltetőt, aki által bejönnek számításaink. Egy erős valakit, aki végre rendet tesz ezek között. Mit akar ez a szegény ember gyereke? Istennek is csak ennyire telt? A régi írások olyas valakiről szóltak, aki „vasvesszővel kormányoz”, „igazságot szolgáltat a népeknek” (Jel 12, 5. vö. Iz 66,7). Hol van az igazságszolgáltatás?

Csak annak tud Isten igazsággal szolgálni, aki kész befogadni az Igazságot. Az Ő Igazsága nem valami törvénykezés, hanem Személy: Így mutatja be: Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen elviszi az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a szigetek (Iz 42, 1-4).

Isten Igazsága nem valamiféle ítélet a – mi elképzeléseink szerinti – „rosszak” felett, hanem igazzá tesz. Aki az igazságból való, hallgat szavamra – mondja Jézus, Isten Megtestesült Igazsága. Ő azért jött, hogy tanúságot tegyen az igazságról (vö. Jn18, 37). S ezek a szavak éppen azokban a percekben hangzanak el, amikor a hatalom úgy „szolgáltat igazságot”: halálra ítélik az Igazságot, Jézust.

A Gyermek az éj közepén született: amikor a legsötétebb volt. A szegények közé, akik mindig úton vannak. Nem azért mennek, mert szeretnek utazni, hanem, mert nincs otthonuk, mert éppen kilakoltatták őket, vagy éppen kizavarták az otthonukból. Mária és József: két hajléktalan, mert a császár tudni akarja, kiken kellene még adót behajtatni. Aztán a pásztorok: otthonuk az ég alja.

Az Igazság azok közé jött, akiknek nem kellett magyarázni, hogy mekkora kincs az élet, mert nekik csak egyetlen kincsük volt: az életük. Azonnal indulnak: hallgatnak Isten szavára. Vele megszületnek ebben a sötétségben. A nép, amely nagy sötétségben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál árnyékának országában laknak, azoknak nagy világosság támad (Iz 9,1). Aki hisz, az Isten szemével lát – írta a középkor nagy tudósa, Aquinói Szent Tamás. A látás a hitet jelenti: emberileg kilátástalan minden. Ma úgy tűnik, hogy nem érdemes tisztességesnek lenni, nem sikk vallásosnak lenni. Sőt! Minél több gyalázatot mondasz a hitről, egyházról, annál nyugodtabb lesz lelkiismereted. A lebénított, lelkiismeret érzéketlenné válik önmaga és mások emberi volta iránt, elveszti emberi kilátásait, reményét.

A reményé az első hely a lelkünkben, mert ez Isten bennünk való jelenlétének és velünk kapcsolatos várakozásának jele (XVI. Benedek pápa). A remény forrása nem bennünk van, hanem abban a kapcsolatban, amely életre hívott. Ez a hívás megelőz minket: azért tudunk remélni, mert Valaki előbb szeretett. Isten gyengédsége nyilvánul meg irántunk, amit Jeremiásnál olvasunk:

Örök szeretettel szerettelek téged,

azért vonzottalak kegyelmemmel.

Ismét felépítelek, és te felépülsz, Izrael szüze;

ismét ékeskedsz kézidobjaiddal,

és kivonulsz a vigadozók körtáncával (Jer 31, 3-4).

Más ez, mint az önigazoló, magát mindenáron letagadó magatartás. Aki letagadja, hogy Isten szabadítására szorul, az önmagát ködösíti, személyteleníti el. Senki nem jöhet közelebb hozzánk, mint legmélyebb valóságunkat érintő megbocsátó Istenünk. Isten ehhez gyenge, törékeny gyermekként lép világunkba.

Nem a fenyőillaton kell elandalodnunk, sem a csillagszorókon hunyorognunk ezen az éjjelen. Karácsony: Isten velünk, értünk van itt. Nem tölt el édes érzésekkel, nem táplál sem illúziókat, s nem támaszt kilátástalan és megvalósíthatatlan követelményeket. Magunkhoz térít. Még csak annak érzését sem kelti, hogy minden rendben van, mindenki jó és szép. A Gyermek látványa nem azt hiteti el velünk, hogy „tulajdonképpen” jók vagyunk. A jóság nem abban áll, hogy nem hibázunk, hanem abban, hogy javulni akarunk (Don Bosco). A karácsony ajánlás: újjászületve van jövőd. Ne a romjaidon sírj, vagy keserű kiábrándultságodnak azzal akarj jogosultságot szerezni, hogy másokat is megkeserítesz, kiábrándulttá teszel.

Ma iszonyú veszély fenyeget: nem rendezzük lelkiismeretünk nyugtalan éhségét, bűneinket tagadjuk, s ehhez Istent is meg kell tagadni. Tébolyult állapot forrása. S mindehhez hozzájön, hogy akinek lelkiismeretfurdalása van, az azt szeretné, hogy másoknak is az legyen! Vádol Istent és embert.

A mérleg két serpenyője együtt mozog: „Dicsőség Istennek – békesség a jóakarat emberének”. A pásztorok ezt az „éneket” hallották a „sötétségben”. Ezek a társadalom legaljára küldött emberek megértették a lényeget: Isten dicsőítése nélkül nincs béke az emberben.

Mi a teendő: elindulni, mint a pásztorok Most elmenni a forráshoz, amíg jártányi erőd van, hogy megposhadt kapcsolataidba – Istennel és emberrel – újra friss erő költözzön. Most.

Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán,
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!

Rónay György: Advent első vasárnapja

Kiengesztelődni Istennel a bűnbánatban, hogy ne nyugtalankodó lelkiismereted irányítson kapcsolataidban. Az ünnep: Isten dicsőülése benned. A Gyermek, aki értünk jött, hogy általa velünk legyen az Isten: ez lesz az igazi karácsony. Semmi más. Pontosan minden más mellébeszélés, ködösítés.

S még a serpenyő másik oldala: jóakarat emberének lenni a megbékélt szívvel. Most indulj el azokhoz, akiket elhanyagoltál, semmibe vettél: szüleidet, szeretteidet. Ne majd. Most adj nekik egy szál virágot, s meghallgatásod gyengédségével egy kicsit betakarhatod lelkük sebeit. Akkor: Fényesség ragyog az igazra, és öröm a tiszta szívűekre (Zsolt 96, 11).

(2015) 


2015 2009

Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem a vér szerint, nem a test kívánságából, és nem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Jn 1, 9-13

Reményeinken felül

Gyermek született, Fiú adatott nekünk az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Isten terveinek hírnöke – ezzel a prófétai mondattal kezdődik a mai ünnepi szentmise (Iz 9,6). Mi volt ez az isteni vágy, terv? Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg, s oltalmaz minket (Zsolt 32,20). Isten, aki mindenütt jelen van, olyan módon akar közöttünk lenni, ahogyan ezt ember soha ki nem gondolhatta volna.

Az ősi vallások mindig élő vágyunkat fejezték ki: Isten velünk legyen, de közelségétől mégis féltek. Ezért távolra tették: hegyek csúcsaira, elérhetetlen ködfelhőkbe, túlontúl csillagok mögé. De Isten nem ember mértékkel szeret: felülmúlja az ember vágyait, túlszárnyalja reményeit. Közel jön, s amikor itt van, megosztja velünk életét.

Isten az Ünnep

Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágosítson minden embert” (Jn 1,9). Ma nem az ember bűnén, nem az elutasításon van a hangsúly, hanem Isten mindent felülmúló szeretetén. Ő az Ünnep. Asztalhoz ülteti övéit, minket.

Az ünnepi asztalnál nem szemrehányásokat tesz… Fájdalmas melléfogás, hogy amikor végre együtt a család, akkor kezdjük faggatni a gyereket: hogy megy a tanulás…. Van beírás?

Vagy, ha végre eljönnek a gyerekek, ne tegyünk szemrehányást: máskor is eljöhetnétek… Mi ez a maskara rajtad? Máskor nem fognak eljönni.

Isten nem hiánylistás, nem panaszos valaki. Felajánlja legnagyobbat: megment magányodtól. Értelmet ad bármilyen életednek.

Azt írja Eckhart Mester: Nem a lélek van a testben, a test van a lélekben. (Mérleg, 94/3.) Az ember több, mint a látható, érzékelhető test. Ami boldoggá, teljessé teheti, az is végtelenül több, mint amit, érzékei és ösztönei követelnek. Ha ezt nem vesszük tudomásul, folytonos nyugtalanság hajt bennünk, környezetünket pedig egyre vádoljuk. Szent Ágoston így fogalmazza meg ezt a tapasztalatát: „Nyugtalan, Urunk a szívünk, amíg tebenned meg nem nyugszik.”

Hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyünk

Minden más hatalom veszedelmes. Ennél többet soha senki nem adhat, nem kínálhat fel. Isten megtagadása nem felszabadít, hanem elszabadít: szétzilálja belső kötelékeinket, összetépi harmóniánkat.

Egykor én is úr akartam lenni,

ó, bárcsak jó szolga lehetnék.

De jaj, szolga csak egy van, az Isten,

És uraktól nyüzsög a végtelenség. (Weöres Sándor)

Minden ember számára a legfontosabb Adler individuál pszichológiája szerint, hogy megtalálja (pótolhatatlan) helyét a közösségben, a társadalomban, a mindenségben. Ez az önazonosság, a koherencia.

A kisebbrendűségi komplexusban szenvedők a hatalomra törést azonosnak látják a társadalomban betöltött szerep megtalálásával. A fölény megszerzésének eszközét mások önazonosságának lerombolásában látják. A hatalomra törés ellenségességet, rivalizálást szül. A kisebbrendűségi komplexussal szemben a közösségiség megerősödése vezet az önazonosság állapotához.

Gisbert Greshake írja: A teremtés a szentháromságos Isten életébe foglaltan áll, és Isten pedig a világban... (...) Minden, ami a teremtésben van, eredete vagy célja szerint a szentháromságos Istenre utal; csak Isten tudja a világ töredékességét, ellentmondásait és összetörtségét elvezetni a teljességbe.[1] Mi, keresztények, ennek az Istennek vagyunk követői, aki arra tanít bennünket, hogy teljesség csak a közösségben, a megosztásban, az önajándékozásban létezik. A szeretet dinamikája ez, személytől személyig, teljes önátadásban és feltétel nélküli befogadásban. Istenünkre tekintve így saját emberi létünk reményét és teljességét láthatjuk meg – a reményt arra, hogy emberebb emberré váljunk, megtanuljuk a szeretet és a közösség nagy titkát.[2]

Az Isten utáni vágy gyakran szótlan „könyörgés”. Az imádság soha nem valami ima mondásával kezdődik, hanem azzal, hogy jelen vagyunk. Nincs szavunk Istenhez? Ne aggódjunk, mert Ő a Szó. Ahogyan a középkori misztikus, költő Angelus Silezius írja:

A kő alant hever, madárka száll a légben,

Vizekben él a hal, lelkem az Úr kezében.

Az, hogy az Úr milyen, szóval nem mondható,

Ezért imádja őt jobban a hallgató.[3]

Megbocsátás: a legnagyobb hatalom és ajándék

Karácsony: Isten gyengéd, teljes közösséget vállaló szeretetének megnyilvánulása. A megtört szívű emberhez kisgyermekként jött el. Minél erőszakosabbnak mutatkozik a világ, annál nyilvánvalóbbá válik gyengesége. A népmesék azzal végződnek, hogy a királyfi - miután letette koldus-álruháját – fényes palotájába viszi a szegény ember legkisebb leánykáját, s királynői méltóságba helyezi. Isten Fia is felveszi a mi szegényes gúnyánkat, s az utolsóknál is utolsóbb lesz. De Ő nem tágít mellőlünk: velünk marad szegénységünkben, kilátástalan belső és külső küzdelmünkben. Azt akarja, hogy mindannyian együtt menjünk az Atya házába ünnepelni. Jézus Krisztusban Isten megmutatja igazi arcát: a régi korok bosszúálló, haragvó isten-képe a múlté. Isten az Irgalom, a Megbocsátás: Amikor Üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét, megmentett minket; nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében. (Tit 3,4)

Gyakran hivatkoznak ma különféle „kultúrákra”, ahol „erőseknek kell lenni”,, s a megbocsátás a gyávaság jele… Az ilyen úgynevezett kultúrák teremték mindig a véget nem érő gyűlöletet és rettegést, s következményét a nem gyógyuló gyászt. A megbocsátás által letépjük a rossz béklyóit magunkról. Gyakran emberfeletti erőt kíván. Úgy érezzük, hogy ha nem vágunk vissza, akkor ostobának, gyengének fognak tartani. Sőt: mintha becsületbeli kötelességünk lenne a bosszú. Krisztushoz tartozunk? Akkor az Ő „törvényében” kell megítélnünk a magunk és embertársaink életét minden vonatkozásában: „Mert ti szabadságra vagytok hivatva, testvérek, csak a szabadság ne legyen kibúvó a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak!” – írja Pál apostol (Gal 5,13)

Ha a fájdalmainkat dédelgetjük, akkor mi magunk tápláljuk a sebeinket és mélyítjük azokat. A megbocsátás feltétel nélküli legyen: „Amint mi megbocsátunk, úgy bocsássd meg vétkeinket”. Isten Bocsánata nincs feltételhez kötve: Istennek adjam át, égesse fel bennem a neheztelés, harag okozta ártalmakat. Minek hordozzam tovább a másik ürességét, sötétségét?

Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak. Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban (Ef 4,30-31).

Mondjunk áldást a másik gonosz tetteire, számomra elviselhetetlennek tűnő magatartására: Ne viszonozzátok a rosszat rosszal, sem a szidalmat szidalommal, inkább mondjatok áldást; hisz ti arra vagytok hivatva, hogy áldás legyen az örökrészetek (1Pét 3,9).

A pásztorok megértették az éneket: Dicsőség Istennek és békesség a jóakarat emberének. Ez a legnagyobb életenergia forrása


Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán,
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!

Rónay György: Advent első vasárnapja



[1] Gisbert Greshake: Der dreieine Gott, Freiburg i. Br. 42001, 555.

[2] Török Csaba atya elmélkedése Szentháromság vasárnapjára a Vatikáni Rádióban.

[3] Angelus Silezius: Kerúbi Vándor. Helikon, Budapest 1991, 104,126.

(2009) 


2015 2009