December 31 HÁLAADÁS

Öröm saját létünkön

Abban a mértékben tapasztaljuk meg az örömet, amennyire örömet osztunk. Ez eddigi fontolgatásunk eredménye. Eszerint az öröm tudatos fáradozás, állandó magunktól-elszakadás eredménye. Nehéz dolog a mi világunkban örülni. Mindenekelott szeretnénk itt felsorakoztatni az újszövetség, vagyis az örömhír kinyilatkoztatásának azokat a leglényegesebb helyeit, amelyeket az öröm alapvetésének tekintünk.

Egyfelol: „Valaki azt mondta neki: Uram, követlek, de engedd meg, hogy elobb elbúcsúzzam a családomtól. De Jézus így válaszolt: Aki kezét az eke szarvára teszi és hátra felé néz, nem alkalmas az Isten országára” (Lk 9,61-62).”Ne aggódjatok a holnapról, mert a holnap gondoskodik magáról. Elég a napnak a maga baja” (Mt 6,34). - „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét és úgy kövessen” (Mk 8,34). - „Aki életét meg akarja menteni, elveszti azt. Aki viszont elveszti életét értem, megmenti azt” (Mk 8,35).

Másfelol: ez az eloldódás önmagunktól belso feloldódást visz a keresztény életébe, örömet és megtérést szül. Meg kellene itt gondolnunk azokat a bámulatos eseményeket, amelyekrol az evangélium mindig újból tudósít: Zakeus, a fovámos örömét, aki leszállt a fáról és örömmel fogadta házába Krisztust (Lk 19,1-10), de a másik oldalon az úgynevezett igazak morgolódását is Krisztus ellen, mert bunösökkel ül asztalhoz (Mk 2,15-17); aztán az alázatos bunös not az alabástromedénnyel (Lk 7,36-50); az elveszett juh és az elveszett drachma példabeszédét (Lk 15,4-7; 8-10); a hazatalált tékozló fiú történetét (Lk 15,11-32); mindenekelott pedig azt a csodálatos dolgot, hogy a szolo ura az utolsó órában fölfogadottaknak ugyanazt a bért fizette, mint azoknak, akik a nap terhét és hevét viselték (Mt 20,1-16).

Egyfelol tehát maradéktalan önfeláldozást követel meg tolünk Isten, másfelol az önfeláldozás legkisebb jelét máris úgy veszi, mintha teljes odaadás lenne. Egyszerre követelés és fölszabadulás! Az életben áll az elso tekintetre oly esztelen mondat: az öröm útja a lemondáson át visz. De minden lemondás ilyenformán a beteljesedést szolgálja; minden önmegtagadás, vagyis a régi ember „öldöklése” a megelevenedésért történik. Ténylegesen ostoba dolog lenne a szenvedést és lemondást dicsoíteni végso értékként. Szenvedés már van elég úgyis a világon. De az önmagunktól való elszakadás a testvéri odaadás szolgálatában lehetové teszi azt, ami lehetetlennek látszik. Még szinte elviselhetetlen nyomorúságban is boldog lehet az ember, föltéve, hogy nem a maga boldogságát keresi. A szentek túláradó örömrol beszélnek - nem: örömtol ujjonganak és énekelnek a legszörnyubb külso viszontagságok között. Assisi Ferenc kénytelen két fadarabot felkapni és mint hegeduvel és vonóval játszani velük, táncolni és énekelni. És Xavéri Ferenc, amikor mindenébol kifosztva, az eredménytelenségtol üldözve Japán jeges téli mezején lépkedett elore, örömében játszó gyerek módjára a levegobe hajigált egy almát, és újból elkapta. örömöt csak a megnyílásban, az átkarolásban, a magunk-odaajándékozásában tapasztalunk meg. Ha görcsösen csak önmagunkon függünk, akkor minden nyomasztóan hat ránk, ami ezt az ént valamiképpen megtámadja: betegség, szenvedés, szegénység, gyalázat, sikertelenség. De ha az ember odaajándékozta magát a testvér szolgálatára, ha kiszolgáltatta saját énjét a felebarátnak, akkor mindaz, amit mi magunk szenvedünk el, jelentéktelen semmiséggé válik.

(2012)