Évközi 3. vasárnap

A Jézusban beteljesülő ígéret

14. Jézus a Lélek erejével eltelve visszatért Galileába.Híre elterjedt az egész környéken.15. Tanított az ottani zsinagógákban és mindenkidicsérettel illette őt.16. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.Szokása szerint bement szombaton a zsinagógábaés olvasásra jelentkezett. 17. Izajás könyvét adták neki. Kinyitotta a könyvetés éppen arra a helyre talált, ahol ez van írva:18. „Az Úr Lelke rajtam: ő kent föl engem,hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,ő küldött engem, hogy szabadulást hirdessek araboknak és a vakoknak megvilágosodást,hogy szabadulást vigyek az elnyomottaknak,19. és hirdessem az Úr kegyben álló esztendejét”.20. Azután összetekerte az írást, visszaadta aszolgának és leült. A zsinagógában mindenszem rászegeződött. (Lk 4, 14-30)

Jézus pusztai tartózkodása az Isten Lelkével való találkozása volt. A Lélek vitte őt a pusztába, és tölti el erejével. Erről tesz bizonyságot prófétai síkon, midőn a tömeget a zsinagógákban oktatja.1

Jézus úgy halad Jeruzsálem felé, hogy sosem fordul vissza. Szolgálata ezért csak Názáretben kezdődhet, abban a városban, amelyben nevelkedett és ifjúságát töltötte. Földijei előtt hivatalosan messiási prófétaként mutatkozik be, midőn az Iz 61, 1-2 szavait saját személyére alkalmazza. Ő lesz népének és mindazoknak szabadítója, akik üldöztetést és igazságtalanságot szenvednek. Názáretben megnyilatkozását megakadályozza a bizalmatlanság és még inkább hallgatóinak ellenséges magatartása. E megnyilatkozást folytatja és teszi teljessé Kafarnaumban. A két jelenet, a názáreti és a kafarnaumi, ellensúlyozza és kiegészíti egymást. Kafarnaumban Jézus azt valósítja meg, amit szülővárosában felvázolt. A názáretiek nem ismerik fel benne a messiást, Kafarnaumban ellenben még a démonok is annak nyilvánítják. Személyében érkezett el hozzánk a Vigasztalás. Izajás tolmácsolja megtépázott, összetört népének az Úr bátorító szavát:

Mégis az én népem ők, fiaim, akik nem lesznek hűtlenek;” és szabadítójukká lett. Minden nyomorúságukban nem követ vagy angyal, hanem az ő arca szabadította meg őket, szeretetében és szánalmában maga váltotta be őket (Iz 63,8-9).

A názáreti megnyilatkozás a szokásos szombati liturgia keretében történt, amelyen a helység vallási vezetői, a legjámborabb személyei voltak jelen. Saját vallásosságuk rabokká tette őket, az okozta fanatizmusukat. Mintha süket fülekre talált volna náluk a tanítás. A süketség és a bizalmatlanság mindenütt megtalálható. Az idézett prófétai panasz mondja:

Nincs, aki szólítaná nevedet, aki felkelne, hogy beléd kapaszkodjék; mert elrejtetted arcodat és bűneink hatalmába adtál minket (Iz 64,6). Isten Jézusba rejtette el arcát: Aki engem lát, látja az Atyát! (v. ö. Jn 14,9)

Jézus Izajás könyvéből olvas fel. A prófétai szó beteljesülése az Igében azt jelenti, hogy megszűnt Isten hallgatása. Isten embere, Izajás, népe, a szent város pusztulását látva így fohászkodott:

De mégis, Uram, atyánk vagy te! Mi vagyunk az agyag, és te a formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian. Ne haragudj olyan nagyon, és ne emlékezz örökre bűneinkre!

Íme, nézd, a te néped vagyunk mindannyian!

Ezért összetörtségünk romjaink, elhagyatottságaink csak Istenben gyógyulhatnak… Mindezek után a próféta kérdéssel zárja könyörgését az Úrhoz:

romba dőlt minden, ami drága volt nekünk.

Vajon ezek ellenére visszafogod magad, Uram?

Hallgatsz, és még jobban megalázol minket? (v. ö. Iz 64,8. 10-11)

Jézus vallja, hogy benne beteljesedett az Úr irgalma. Ő arra küldetett, hogy szabadulást hirdessen honfitársainak és mindazoknak, akik igazságtalanságtól és elnyomástól szenvednek. A száműzetésnek vége, de még nem látszik, hogy a valódi szabadság, a béke és az igazságosság érvényre jutott volna. A próféta azért jött, hogy sürgesse ezek megvalósulását. A Lélekkel való „fölkenés” a sajátos beiktatásra és küldetésre enged következtetni: az Örökkévaló legbenső életét ruházza rá.

Az elnyomottak felszabadítása nem másodlagos feladat. Ellenkezőleg, ez a voltaképpeni evangélium. Az Iz 58,6 szerzője számára a valódi böjt abban áll, hogy önmagunkat az irgalmasság cselekedetei által embertársunk szolgálatára szenteljük, mely cselekedetek egyike a rabok kiszabadítása. A „szegények”, akikhez az üzenet szól, azok, akik híján vannak a szükséges javaknak, de elsősorban a szabadságnak. Ez az, ami „megtört szívűekké” teszi őket. Nem szabad megelégedni vigasztalásukkal, hanem ki kell emelni őket sanyargatott helyzetükből. Az Iz 61,1-ben szereplő meggyógyítani ige azt sugallja, hogy a fizikai egészséget is a messiási javak közé kell sorolni. „Szegények és megtört szívűek” különösen a rabok, a háború vagy a politikai pártoskodások áldozatai. Számukra a szolgaság vége látásuk visszanyerését, a sebeikből való felgyógyulást is jelentette.

Ennek az általános felszabadulásnak örömhírét Izajás „az Úr kegyelmi esztendejének” meghirdetésében foglalja össze. A jubileumi év rendeltetése az volt, hogy az embereket eredeti állapotukba visszahelyezve megszüntesse a történelemben létrejött egyenlőtlenségeket. Az „Úrnak alkalmas, kedves, kegyben álló” kifejezés (vö. 4,24; ApCsel 10,35) olyan időszakra utal, amikor teljesebb fényben tündököl az ő irgalma, jóakarata és kegyelme (vö. 2,14). Hogy mikor tapasztalhatjuk meg Isten irgalmát igazán? Ha gondolkodásban és tettben azonosulunk az Ő szándékával, és irgalma cselekvői leszünk. Keresztes Szent János legsötétebb megpróbáltatásában, kegyetlen megalázottságában írta a következő sorokat:

Az örök forrás titkos útját járva
Élő kenyérben életünk kínálja
Bár éjszaka van

Ím e sötétben látja a teremtmény
Hogy oltsa szomját vizét fölkeresvén
Bár éjszaka van

Azt az eleven forrást, mire vágyom
Az élet kenyerében megtalálom
Bár éjszaka van

Az Úr által adott alkalmas idő az, amelyben helyreáll közöttünk az ő törvénye (igazsága), érvényre jut bennünk és környezetünkben. Az Istenhez hűséges ember mindenkor annak vágyában az élt, hogy érvényesítse az Úr szavát. Egyrészt saját életének mércéjeként: A te igéd lámpás a lábamnak, s ösvényeimnek fényesség (Zsolt 118,105). Másrészt felelősnek tudja magát azért, hogy egész közössége életében ez kifejezésre jusson. Akár az ellentmondás jeleként is mer megnyilvánulni. Az Úrért cselekvés ideje most van itt, mert meggyalázták törvényedet, Urunk! (vö. Zsolt 118,126)

1 Az evangéliumi rész magyarázata alapjául szolgált: O. da Spinetoli: Lukács.

(2013)