URUNK MENNYBEMENETELE - C ÉV

JÉZUS KRISZTUS AZ EGYHÁZ FEJE – AZ EGYHÁZ AZ Ő TESTE ÉS A TELJESSÉGE

Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időket és a korszakokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg. A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig. (ApCsel 1,7-8)

Jézus a föltámadása után tovább tanítja övéit: Isten Országára oktatja őket, minket.

Az első, amit tett, az, hogy bemutatta, hogy Ő él! Nem egy fantom, látszat valóság. Krisztus az ma, aki tegnap és mindörökké. Nem múltam emlékeiben kell keresni. Minduntalan meg akarják találni Jézus holttestét rejtő sírt. Már a fél világot megtölti azoknak a „feltalálásoknak” a száma, ameddig három napra betölti a világsajtót, aztán nyomtalanul eltűnik, mert szemszedett hamisítvány, hazugság. A hívő embernek erre az jut eszébe, hogy kétezer esztendővel ezelőtt is, azon az első húsvét hajnalon a katonák hazugsággal kezdték a napot: Ellopták Jézus testét!

Az igaz Isten Jézus személyében úgy nyilatkozik meg, mint mindenek fölötti, megnevezhetetlen, és mint szívünk legmélyének Istene. Közeli Isten, olyan közeli, hogy minden pillanatban megtalálhatjuk önmagunk legtitkosabb mélyén.

Krisztussal Isten most már közöttünk van. Igaz, megmarad annak a szent Istennek, akit soha senkisem látott, de ugyanakkor, kimondhatatlan irgalmában, ő az a Szeretet is, aki szolgává lett és mindvégig szeretett bennünket.

Miután Isten szeret minket, megalázkodik, anélkül, hogy lealacsonyodnék. Olyan vonása ez Arcának, amelyen minden szent hosszan elmélkedett; ez térítette meg lassacskán őket. Minden szent szemlélte őt, amint fölkel az asztaltól, leteszi felsőruháját, kendőt köt maga elé és megmossa tanítványai lábát (Jn 13,4).

Tudni akarjátok, ki az a szent, felhőkben rejtőző Isten? Nézzétek a tanítványai lábát mosó Krisztust. Ott van Ő egész nagyságában, ott tanítja az embernek a szabadító Igazság egyedüli útját, ahol egyszerre mutatja meg nekünk Isten igazi arcát és minden dolognak igazi arcát: azt az igazságot, amelynek lényege: szolgává lenni szeretetből.

Másrészt, minthogy Isten az, aki szeret, ez a szeretet a végsőkig megy. Bizonyos, hogy nem tudjuk észérvekkel megmagyarázni a Kereszt titkát. De azért mindig ahhoz a szóhoz kell eljutnunk, amellyel Szent János magyarázza a szenvedést:

Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette (Jn 13,1).

Nincs olyan keresztény, aki olykor-olykor ne érezné a sürgetést, hogy „elveszítse magát” a szeretetben.1

Mert másokat szeretni annyit tesz, mint elfogadni önmagunk elveszítését. A hiteles szeretetben ott a halál íze, lemondásra, áldozatra visz.

Meghalni magunknak, hogy a másik éljen. Ez a szeretet mélységes törvénye. A családapa és családanya, ha emberré akarja nevelni gyermekeit, évek során átéli az önmegtagadás, az önmagáról való feledkezés történetét.2 Ez a vágy határtalan, emésztő tűz, amely az istenszerelemben gyökerezik, s a misztikusok fejezik ki:

A szeretet fut lihegve;

sohse lankad futó-kedve:

egyre, egyre sebesebb.

Mégis későn ér, úgy érzi,

mert mindig késő elérni,

ami után úgy eped!

***

Oly nagy a szeretet lángja

és az égést úgy kívánja,

hogy kihunyni sohse fog:

semmi zápor el nem oltja

s a folyóvíz el nem fojtja;

mindig csak jobban lobog.3

A Szentlelket adja, aki erővel tölti majd el őket, hogy Őróla tegyenek tanúságot. Gondoskodik a benne hívőkről: ajándékozza az a Lelket, aki őt is vezette földi életében. Az Istennel való közösséget ajándékozza.

Isten

Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta, s a mennyben jobbjára ültette.

Mindent lába alá vetett, őt magát meg mindenek fölött az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste és a teljessége annak, aki mindenben mindent teljessé tesz. (v.ö. Ef 1,20. 22-23)

Ajándéka nem ebben a világban való sikerekre, hanem a tanúságtételre ad erőt. De ehhez együtt kell maradni! Ebben a várakozó közösségben jön el a Lélek.

Mi tehát az Egyház?

Az a kiváltságos „hely”, ahol, hála a kenyértörésnek, a találkozás bensőségesebb, elevenebb és ugyanakkor követelményei is nagyobbak. Ez a találkozás gyakran keresztet jelenti! De enélkül nincs találkozás.4

Jézus nem hasonlít azokhoz a repülőkhöz, amelyek elég magasan szállnak az égboltozaton ahhoz, hogy mindig napfényben fürödjenek, emberségünk vihara és dere fölött. Ha Jézus, mint Isten, az isteni világosságban él, ez egyáltalán nem vonja el őt emberségétől, ellenkezőleg: éleslátóbbá teszi. Ő a bűnös emberek állapotát élte, a miénket, az enyémet… Szent Pál így mondja: Átokká lett érettünk. Jézusnak ez a látása vezetett az Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? felkiáltáshoz, a vérizzadáshoz, halálának nagy igenjéhez.

A mi Istenünk mindenestül emberré lett. Életre váltotta Izajás jövendölését: Megvetett, legutolsó az emberek között, a fájdalmak embere, a szenvedés ismerője, mint azok, akik előtt elfátyolozzák az arcot, megvetették, nem becsülték. Valóban a mi fájdalmainkat hordozta.

Nem, Jézus nem szökött meg fölfelé az emberségéből, és ha egy pillanatra nem volt már emberi külseje, hát azért, mert a szenvedés vetkőztette ki alakjából (Iz 52,14)5

Az őt követők közösségével, annak minden fájdalmas sötétségével vállalta az azonosulást. Vállalta azokat, akik nem akarnak róla tudomást szerezni, s kijelentik, hogy „jól megvannak” nélküle, egyháza nélkül. Nem az első a történelemben, hogy az ember próbálta lerázni magáról Isten tekintetét és elbújt… Akik nem szeretnének egy vereséges Istennel egy csapatba tartozni, ezért inkább alszanak, vagy letagadják, hogy valaha is látták őt.

Az Egyház vergődése, látszólag egy egyre kisebbedő csapat reménytelen igyekezetének látszik. Ennek a kis csapatnak adta a kezdetkor is a Lelket, aki erővel és örömmel töltötte el a félénk szívűeket, s olyan kedvre derítette őket, hogy a kívülállók azt hitték, hogy kora reggel „teleitták magukat édes borral”.

Jézus azt akarta, hogy a Lélek erejével, a vele való találkozás örömét vigyék el tanítványai az egész világra. A hiteles Krisztus-kapcsolat arról ismerhető fel, hogy ki akar áradni.

Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!' (Mt 28,16-20)

1 Bernard-M Chevignard – vallomása: Mit nyilatkoztat ki nekünk Krisztus Istnről. Ki nekem Jézus Krisztus? Prugg Verlag, Eisenstadt 1977, 95-96.

2 Marcel Massard: Miért a kereszt? Ki nekem Jézus Krisztus, 97.

3 Szent Bernát himnusza az isteni szeretetről. Amor sanctus (Babits Mihály fordítása), Kolozsvár 1996, 119.

4 Részlet egy vallomásból: Ki nekem Jézus Krisztus? Prugg Verlag, Eisenstadt 1977, 17.

5 J. Loew: Igazán hozzánk hasonló ember-e Jézus? u.a. 92

(2013)