SZENT CSALÁD 2014

,NE FÉLJ, ÁBRÁM, ÉN AZ OLTALMAZÓD VAGYOK, ÉS IGEN NAGY LESZ A JUTALMAD! Ter 15,1-6

Lk 2,22-40

Mivel hitt, azért engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elköltözött [Ter 12,1.4], bár nem tudta, hová megy. Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette. Ezért származtak egy embertől -- és pedig egy ereje vesztettől -- olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a megszámlálhatatlan homok, amely a tenger partján van [Ter 22,17]. Mivel hitt, azért áldozta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett; feláldozta egyszülöttjét [Ter 22,1-2], aki az ígéreteket kapta, mikor azt mondták neki: "Izsák utódait hívják majd utódaidnak" [Ter 21,12 G]. Hitt ugyanis abban, hogy Istennek van hatalma a halálból is életre kelteni; ezért fiát -- előképül -- vissza is nyerte. Zsid 11,8.11-12.17-19

A bátorítás, amely Ábrahámnak szólt azt jelenti, hogy valójában félelem volt benne. Elég sokat élt már, hogy tudta: sok rossz lapot húztam az életben, most meg még egy újabb? Úgy indult el rokonsága, biztonságos megélhetést nyújtó földje védelméből, nem tudta, hová megy. Mivel hitt, azért engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elköltözött [Ter 12,1.4], bár nem tudta, hová megy. (Zsid 2,22).

Az Úr szava megnyilatkozott Ábrámnak látomásban (Ter 15,1). Az Örökkévalóval beszélgetve azt a bátorítást kapja szívében, hogy Ő lesz oltalmazója. Eddig népe szokás-törvényei, a természet parancsszava vezették feleségével, de nem lett igazi családja. A korabeli pogány népek szokásjoga diktálta törvénynek engedelmeskedett. Családdá, amelyre Ábrahám igazán vágyott, Isten tette.

Isten jelenléte a családban, életet teremtő részvétel. Nem "házi-isten", mint a környező népek sátraiban tartott bálvány, akihez szükség idején fohászkodnak. Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette. (Zsid 11,11) Az Igaz Isten nem erő-pótló, elgondolt ügyeskedésünk, vagy akár "szent" igyekezetünk végrehajtója.

Isten kihív földünkről, elindít azokra az utakra, amelyen Vele élhetjük meg legbensőbb önmagunkat. Nem pótlék, nem igazolás elgondolásunkhoz. Ki kell lépnünk a magunk alkotta biztonságból, bálványozott elképzeléseink, szűk látóköréből.

Máriát és Józsefet is kihívta az Úr "földjükről": nem csupán azzal, hogy a népszámlálás miatt el kellett hagyniuk Názáretet, hanem életükről, jövőjükről elképzelt szép és mélyen vallásos elgondolásuk biztonságát.

"Vajon ragyoghat-e fel számunkra Istennek ennél nagyobb kegyelme, mint az, hogy egyszülött Fiát, aki csak az övé volt, Emberfiává tette; és fordítva: az ember gyermekét Isten gyermekévé?
Keresd az érdemet, keresd az okot, keresd az igazságosságot – és meglátod, nem találsz mást, csak azt, hogy mindez kegyelem" – írta Szent Ágoston.1

Néha fájdalmas tapasztalatokon át vezet az út. Amit most "mindennek" tartok, odaadom a Mindennek, mert Istennek van hatalma a halálból is életre kelteni (Zsid 11,19). Minden családi életnek az élő és éltető Istenek a hite az összetartója, éltetője. A halálból életre keltő Istené.

"Isten mindenhatósága tehát nem azt jelenti elsősorban, hogy bármit megtehet, amit akar, ez nem biblikus kifejezés, hanem mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy a semmiből teremt, és feltámaszt a halálból.

Jézus olyan emberi életet élt, amelyet a legteljesebb mértékben rábízott a teremtő Szeretetre. Elkövetkezendő halálunk megkerülhetetlen ténye megköveteli tőlünk is, hogy Istent vagy teremtő és feltámasztó Istennek valljuk, azaz Mindenhatónak, és akkor ráépítsük egész egzisztenciánkat, vagy pedig, ha nem tudunk hinni az ő feltámasztó erejében, ne is törődjünk vele: e nélkül hinni értelmetlen.

Sajnos sok, magát katolikusnak való ember egyszerűen nem ismeri az Isten hatalmát, nem hisz a feltámadásban, nem várja a holtak feltámadását. Istent csak az evilági dolgok zökkenőmentességét biztosító és hiánypótló automatájának tartja. Logikusan végiggondolva: mindaz, aki Istenről nem feltételezi, hogy erősebb a halálnál, igazából a halált isteníti, hiszen ezt tartja az élet végső, kikerülhetetlen és megfellebbezhetetlen tényezőjének, ennek tulajdonítja az utolsó szót. Ezért épül ma körülöttünk a halál-isten civilizációja. E bálvány mögött persze a sátán bújik meg, aki kezdettől fogva gyilkos, és a hazugság atyja".2

Karácsonyi időben a föltámadásról szólni? – kérdezhetné valaki. Igen: csak a föltámadás valóságában ünnep Jézus Krisztus születése. Az Ige azért testesült meg, hogy életünk legyen, s ez a föltámadást jelenti. A családok csak akkor élnek, ha Jézus Krisztusban élnek. A vegetálás, a fogyasztás szintjén való létezés és a reményteli élet között végtelen nagy a különbség.

Most csak egyetlen vonásra szeretném felhívni a figyelmet: Ábrahám beszélget az Úrral családjáról. Az imádság: személyes hallgatás és hangolódás az Úrra egyén és család megújulásának forrása. E nélkül az önbálványozás, elgondolásainkban való elakadás szétzilál minden kapcsolatot.

Olvassuk el Ábrahám és Sára történetét. Nem tökéletes emberek, hanem hittel élők, akik vállalják törékenységüket, korlátaikat, s mindezt Isten az iránta való hitben örök érvényű életforrássá alakítja.

Ábrahám hitének alapja: egy isteni hívás és egy ígéret. Ábrahám engedelmeskedik Isten szavának, útnak indul, bár nem látja a jövőt. A hit "lát" olyan mértékben, amennyiben előrehalad engedelmeskedve a Szónak. "Nem a múltra szegezi tekintetét, hanem emlékezve Isten ígéretére, képes lesz megnyílni a jövőnek, és így hite fényt sugároz útja során. Látjuk, hogy a hit, amennyiben – paradox módon - 'emlékezés a jövőre', szorosan kapcsolódik a reménységhez." Isten hűséges, megtartja ígéretét, ezért hűsége a legbiztosabb, rendíthetetlen alapja hitünknek, és lehetővé teszi a folytonosságot időben folytatott utunk során. Isten hűséges az emberhez, és azt akarja, hogy mi is hűségesek legyünk hozzá. Szent Ágoston írja: "Az az ember hűséges, aki hisz az ígérő Istennek; a hűséges Isten az, aki megtartja azt, amit ígért az embernek."3


1 Szent Ágoston püspök beszédeiből. (Sermo 185: PL 38, 997-999) December 25: Olvasmányos imaóra.

2 Barsi Balázs: A Szentlélek és a feltámadás. http://vigilia.hu/regihonlap/1998/4/9804bar.html

3 Vö. Ferenc pápa: Lumen fidei

(2014)