NAGYBÖJT 3. VASÁRNAP

1Kor 1,22-25

Mert a zsidók jeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, mert Isten oktalansága bölcsebb az embereknél, és Isten gyöngesége erősebb az embereknél.

KRISZTUS A MI GYÖNGESÉGÜNK

Pontosabb lenne, ha így mondani: mi vagyunk Krisztus gyöngéje. Értünk lett botránnyáés oktalansággá. Valljuk, hogy „Krisztus egész gazdagsága minden ember számára hozzáférhető, és minden embernek javára válik.” Krisztus a maga életét nem önmagáért, hanem értünk élte: a megtestesüléstől „értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért”, egészen haláláig a mi bűneinkért” (1Kor 15,3), és föltámadásáig a mi „megigazulásunkért” (Róm 4,25). Most is „közbenjárónk az Atyánál” (1Jn 2,1), hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk (Zsid 7,25). Mindazzal, amit egyszer s mindenkorra értünk átélt és elszenvedett, mindörökké jelen van Isten színe előtt értünk (Zsid 9,24).

Krisztus megteszi, hogy mindazt, amit életében átélt, mi az életünkkel Őbenne éljük, és Ő a maga életével mibennünk élje. „Ő ugyanis, az Isten Fia, megtestesülésében bizonyos módon minden emberrel egyesült.” Arra vagyunk hivatva, hogy egyek legyünk Ővele; Ő megteszi, hogy mi mint Testének tagjai megosszuk vele azt, amit Ő testi életében értünk és mint példaképünk átélt.1

Nyolcvan évvel ezelőtt egy indiai keresztény, Sadhu Sundar Singh átutazott Európán. Utazásáról készült feljegyzéseiben keserűen jegyzi meg, hogy Európában “Krisztus nélküli keresztényekkel” találkozott. Olyan keresztényekkel, akik talán tudnak valamit Krisztusról – sajnos ma ez is egyre kevésbé jellemző -, de nem ismerik Őt. Ismerni Őt azt jelenti, hogy bízunk igéjében és a mindennapjainkban Vele és tanítványaival közösségben haladunk előre. „A Kereszténység Krisztus” – írja Singh.2

Ha a keresztények a keresztre feszített és feltámadt Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatból megújulnak, ezzel a kereszténység a lehető legnagyobb szolgálatot teszi a mai Európának. A keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.Ez az erő és bölcsesség képessé tesz arra, hogy ellenálljunk a bennünk is föltámadó gonosz hajlamoknak: az önzésnek és a gyűlöletnek. Hogy okoskodó, üres szövegek helyett segítőkezet nyújtsunk a rászorulóknak.

Korunk áramlatai ide-oda rángatnak. Mi azonban nyugodtan és derűs bizalommal az apostolok szavaival ellenállunk nekik: Uram, kihez menjünk? Neked Örök életet adó igéid vannak. Mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje(Jn 6,67-69).

Jézus Krisztussal megélt közösség azt jelenti, hogy egészen új kapcsolatba lépünk általa Istennel. Ez a kapcsolat a teljes bizalom – a megfeszítés pillanatának mérhetetlen magányában és gyötrelmében: röhögő-gúnyolódó és köpködő emberek között: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!

Jézus egész életét a Lélek vezetésében élte. Ezért ígérte meg és ajándékozta az őt követőknek. Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai (Róm 8,14). A keresztség által olyan benső kapcsolatba kerültünk – a Lélek ajándékában – az Atyával, amelyet az apa-gyermek kapcsolat tud megsejtetni velünk. A mi kapcsolatunk az Atyával nem pusztán jogi kapcsolat, mint a fogadott fiaké, hanem egész létünket érintő. Olyan, ami megváltoztatja egész természetünket, olyan, mint egy újjászületés. Mert egész életünket új alapelv irányítja, új lélek, aki nem más, mint Isten Lelke. És nem lehet, hogy ne énekeljük vég nélkül Pállal a halál és feltámadás csodáját, amit a keresztség kegyelme művel bennünk.

Ennek a Krisztussal azonosulni vágyó bizalomnak a kifejezése, hogy az Ő áldozatának ünneplésében, mielőtt magunkhoz vennénk a kenyér és bor színében, együtt imádkozzuk Vele a Miatyánkot. A Lélek segít, hogy úgy imádkozzunk, hogy az kifejezze a Krisztus akaratával azonosulásunk őszinte akarását.

Jól tudjuk, ahhoz, hogy a Szentlélek működjék, a mi részünkre is szükség van. Pál, amikor ezt az Igét írta, mindenekelőtt Krisztus követőinek arra a kötelességére gondolt, ami pont az önmagunk megtagadása, az egoizmus legkülönfélébb formái elleni harc.

De ebből az önmagunknak való meghalásból születik az élet. Minden vágás, minden metszés, minden, önző énünknek kimondott nem, új fény, új öröm, szeretet és benső szabadság forrása: kitárt kapu a Lélek számára. Azzal, hogy nagyobb szabadságot hagyunk a Szentléleknek, aki szívünkben van, Ő bőségesebben tud elárasztani ajándékaival, és vezethet bennünket az élet útjain.3

Jézussal – a Lélek ajándékaként – imádkozhatjuk csak a Miatyánkot. Ebben a szóban: Atyánk, megvalljuk a hitünket egy olyan Istenben, akiből maga a bizalom Forrása, aki mindig jelen van számunkra, és aki életünk teljességét akarja (vö. Jn 10,10). Aki a Miatyánkot imádkozza, az a hit bizalmából fakadóan annak első szavától kezdve meri befogadni a Lélek ajándékát, és ennélfogva Jézus, a szeretett Fiú helyébe mer lépni.4

1 Katolikus Egyház Katekizmusa 519, 521.

2 Ulrich Parzany: Közös gyökerünk az evangélium. Az észak-pandzsábi származású Szundar Szing (1889.– 1929) eredetileg szikh vallású misztikus gondolkodó, akinek egy látomásában megjelent Jézus Krisztus, s keresztény lett. Miután családja kitagadta, vándorprédikátornak állt. Utolsó otthoni vacsoráját nagybátyja megmérgezte de ő túlélte a mérgezést. Az evangélium üzenetét hirdette hazáján kívül Tibetben, Ceylonon, Burmában, Japánban, Kínában és Nepálban. Járt Palesztinában és két alkalommal Európában is.

3 Vö. Ch. Lubich Életige 2000. június

4 John testvér, Taizé: Mennyei Atyánk. Biblikus bevezetők a Miatyánk imádsághoz. Agapé, Szeged, 2003. 21.

(2015)