KARÁCSONY UTÁNI 2. VASÁRNAP

TESTTÉ LETT IGE ISTENIVÉ TESZ BENNÜNKET

Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk; hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. Azóta, hogy értesültem Urunk Jézusba vetett hitetekről és minden szent iránt tanúsított szeretetetekről, mindig hálát adok értetek, és imádságomban újra meg újra megemlékezem rólatok. Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek. Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket, milyen gazdag az a felséges örökség, amely övé a szentek között. (Ef 1,3-6; 15-18)

Hitünk nem üres szavakat jelent. Nem is hirtelen érzések ragadják el szívünket, és nem hízelgő ékesszólással cirógatnak bennünket, amikor hitünk tételeit felidézzük, hanem isteni hatalommal kimondott szavak alkotják hitünket.

Isten az Igére bízta mindeme szavak közlését. Az Ige el is mondta ezeket nekünk. Ezáltal visszafordította az embert az engedetlenségből. Nem erőszakkal, új szolgaságba hajtva, hanem szabad akaratunkra és belátásunkra bízva a dolgot. A bennünk élő békesség vágy csak akkor teljesül, ha Krisztussal éljük Isten- és emberkapcsolatainkat. Ahogyan XXIII. János pápa fogalmazott: Nem uralkodhat az emberek között a béke mindaddig, míg külön mindegyikünk szívét nem uralja.1

Az Igét az idők teljességében küldte el az Atya. Ezentúl nem akar prófétákon keresztül szólni, nem is homályos üzenet boncolgatására biztat, hanem úgy találta jónak, hogy látható módon megjelenve üdvözüljön általa a világ.

Tudjuk, hogy az Ige a Szent Szűztől testet öltött, s a régi emberi természetet új módon vette magára. Azt is tudjuk, hogy mint ember ugyanabból az anyagból volt, mint mi, mert ha nem abból lett volna, hiába parancsolta volna, hogy kövessük őt, mint Mesterünket. Ha ugyanis az az ember más valóságú lett volna, miért parancsolhatna hasonló dolgokat nekem, aki gyengének születtem, és ez hogyan is volna jó és igazságos?

Hogy ne valami egészen más lénynek gondoljuk, mint amilyenek mi vagyunk, vállalta a fáradalmakat. Akarta, hogy éhezzék, a szomjúságot nem utasította el. Szüksége volt az éjszakai pihenésre, nem menekült a szenvedéstől, alávetette magát a halál törvényének, kinyilvánította feltámadását, hogy emberi mivoltát mindenben elénk állítsa. Mindezt azért, hogy te, szenvedő ember, ne veszítsd el bátorságodat, hanem – ha embernek vallod magadat – várakozz arra, amit az Isten állított eléd.

Amióta megismerted az igaz Istent, azóta tudod, hogy lelkeddel együtt a tested is halhatatlan és romolhatatlan, a mennyek országát nyered el, te, aki a földön éltél és az égi Királyt megismerted. Isten társa leszel és Krisztus társörököse, nem köt a rendetlen vágy, a szenvedély vagy betegség, mivel istenivé lettél.

Bármiféle rosszat viselsz is el, minthogy ember vagy, azokat Isten adta, mert ember vagy: és mindazoknak, akik követik Istent, ezt kilátásba helyezte, miközben istenivé és halhatatlanná leszel. Ugyanis az, hogy ismerd meg magadat azt jelenti, ismerd fel Istent, aki alkotott téged. Ismerni és ismertté lenni csak annak osztályrésze, akit ő meghív.2

Az elmélkedésben hosszan idézem Római Szent Hippolütosz pápát. Azt hiszem, hogy egy keresztény embernek az újévi kezdésben érdemes, hasznos elgondolkodni ennek az embernek az életén. Röviden csak ennyit az életrajzából: pogány római családban született, katonai pályára lépett. A hagyomány szerint Szent Lőrinc hatására vette föl a kereszténységet: hogy olvashassa az apostolok tanítását, megtanult írni, olvasni. Amilyen elszánt volt katonaként, ugyanolyan ellentmondást nem tűrő volt a keresztény életvitelében: szóval és írással küzdött a megismert igazságért. Eddig nem lett volna baj, de – Pál apostolhoz hasonlóan – súlyos „tanulás” várt rá. Hamar összeütközésbe került a kialakuló egyházi élet vezetőivel. Addig ment ez a feszültség, hogy megválasztatta magát ellenpápának. Ekkor történt, hogy Maximinus Thrax császár felújította a keresztényüldözéseket. Ennek során fogságba esett Hippolütosz és ellenfele, Pontianus pápa is. 235-ben mindkettőjüket Szardinia szigetére deportálták, és ott kellett dolgozniuk valószínűleg életük végéig. Súlyos kényszermunkát jelentő rabságuk idején kibékült a két ellenfél, majd kölcsönösen lemondtak a pápaságról. A hagyomány szerint őreik gyilkolták meg őket.

Krisztus követésére szóló meghívásunk gyakran küzdelmes útkeresés, máskor sok ellentmondással teli próbálkozást jelent. A tisztulás útja – bár néha keserves – az Úr ajándéka. Nem csupán kudarcokkal szembesülünk, hanem elbotlunk: egy váratlan helyzetben elveszítjük önuralmunkat. Szembe kell néznünk a valósággal: törékenyek, sebzettek, bűnösök vagyunk.

Istennel való személyes találkozásunk nagyon fontos pillanata ez, amikor az Úr Jézus Krisztus bűnbocsátó, üdvözítő kegyelmét elfogadjuk. „Vétkeztem, egyedül ellened vétettem, Uram!”. Jézus Krisztus hűséges szeretete megtart az örök életre. Boldogan hisszük, várjuk és reméljük azt, amit Pál apostol ír: meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban (Róm 8, 8-39).

Isten: Apa. Elengedi – minden jóval felpakolva – tékozolni készülő fiát. Az elherdált vagyonnál többet ér az, hogy megtanulja, élete tapasztalása legyen: ő nem szolga, hanem gyermek. Ha nem mehetett volna el, hogyan tanulná meg, mit jelent hazatérni? Otthon kell majd kigyógyulnia, ahogyan a próféta megrendítő vallomásban mondja el: Megvertél, mint egy tanulatlan borjút, és én elszenvedtem a verést. Téríts meg engem, hogy megtérjek, mert te vagy, Uram, az én Istenem! Mikor elfordultam tőled, megbántam azt, belátva bűnömet a mellemet vertem, szégyenkeztem, pironkodtam, mert viselnem kellett ifjúságom gyalázatát.(Jer31,18-19)

Ne veszekedjetek egymással, mert akkor biztosan visszafejlődtök. Ezt szintén a fentebb emlegetett Hippolütosz írja (ő aztán ezt nagyon jól tudta!), majd így folytatja: Krisztus ugyanis, aki Isten mindenek fölött, elhatározta, hogy az emberekről lemossa a bűnt, és újjáalakítja a régi embert, miután kezdettől fogva képmásnak nevezte őt, és a hasonmásban mutatta meg irántad való szeretetét. Amikor súlyos parancsainak engedelmeskedsz és követed jó példáját, akkor hasonló leszel hozzá és meg is kapod tőle jutalmadat. Nem szegény ugyanis az Isten, aki téged az ő isteni dicsőségére emel.

1 XXIII. János pápa: Pacem in terris

2 Szent Hippolytus áldozópapnak „Az összes eretnekség cáfolatáról” szóló értekezéséből. (Cap. 10, 33-34: PG 16, 3452-3453) Olvasmányos imaóra: Karácsony nyolcada 6. nap.

(2015)