ÉVKÖZI 4. VASÁRNAP

1Kor 7,32-35

Én pedig azt szeretném, ha gond nélkül lennétek. Akinek nincs felesége, arra gondol, ami az Úré, hogy hogyan tetsszék az Úrnak. Akinek pedig felesége van, arra gondol, ami a világé, hogy hogyan tetsszék feleségének, tehát meg van osztva. Férj nélkül az asszony is, a szűz is arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen; aki azonban férjnél van, arra gondol, ami a világé, hogy hogyan tetsszék a férjének. Ezt pedig a ti érdeketekben mondom, nem azért, hogy csapdát állítsak nektek, hanem hogy tisztességesen éljetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.

A KERESZTÉNY SZABADSÁG

A múlt vasárnap felolvasott apostoli levél folytatása van előttünk. Krisztus követésünk alapja az a meghívás, amelyet a hit ajándékával kaptunk. Életünk nem valami fenyegető kényszer, de nem is csalóka ígérgetések vonzásában telik. Első testvéreink – halottuk az apostoli tanításban – arra kapnak bátorítást, hogy osztatlan szívvel ragaszkodjanak az Úrhoz. Isten Országa beteljesülésének biztos reményében szemléljük életünk minden feladatát.

A mindennapok gondjai – amelyet az újszövetségi szent iratok bőséggel tárgyalnak – arról tanúskodnak, hogy időnként mind a belső – már megcsontosodott – szokásaikkal, mind pedig a társadalom elvárásaival szemben kellett döntést hozniuk. A döntésben egyetlen szempont érvényes: Krisztushoz tartozásunk.

Isten népéhez tartozni azt jelenti, hogy hallgatni az Ő szavára. Mózes is így intette a választott népet:

Most, Izrael, halld azokat a parancsokat és törvényeket, amelyeknek a megtartására tanítalak, hogy éljetek, és bevonulva elfoglaljátok azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene ad nektek. Ahhoz, amit mondok, ne tegyetek hozzá semmit és ne is vegyetek el belőle, hanem tartsátok meg az Úr, a ti Istenetek parancsait, amelyeket adok nektek.

Majd hozzáteszi:Így tesztek szert bölcsességre és okosságra azoknak a népeknek a szemében, amelyek hallanak ezekről a törvényekről (4, 1 kk). Isten törvénye szabaddá tesz, és arra bölcsességre vezet, amely élni tanít a szabadsággal. Pál apostol az Efezusiakhoz írt levélben azért mond hálát, mert az Örökkévaló Isten Jézus Krisztusban hatalmas ajándékban részesített minket. Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban (Ef 1,3). Majd könyörgéssel folytatja: kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja adja meg nektek a bölcsesség és kinyilatkoztatás Lelkét, hogy, megismerjétek őt (Ef 1,7-8). A bölcsesség és kinyilatkoztatás lelke a Lélek sokféle adományai között azért olyan értékes, mert Isten örök tervét és titkos akaratát tárja föl a hívő ember számára (vö. Ef 1,8)1

Krisztus Lelkének birtokában a keresztény fölszabadul a Mózesi Törvény megkötöttsége alól is, amit a bűn szolgasága tett szükségessé. Az Isten gyermekeinek szabadsága azonban nemcsak ettől, hanem a mulandó világ és a halál terhétől is megszabadítja őket. Ugyanakkor ez a Krisztus áldozatában szerzett szabadság átvitt értelemben egy új szolgaságot is jelent. Jézus önként vállalt áldozatában a saját vére árán mentett meg minket, ezért mindnyájan az ő szolgái lettünk (1Kor 6,20). Ez a szolgaság azonban a szeretet és hála köteléke, mely arra kötelezi Isten gyermekeit, hogy hűségesen kitartsanak egymás és az Evangélium szolgálatában, valamint az Isten Országának várásban.2

Ahol az Úr Lelke van ott a szabadság” (2Kor, 13,7), „amely nincs alávetve egy másik lelkiismeret ítéletének” (1Kor, 10,29). A keresztény szabadság nem valamitől (valakitől) való szabadságban áll! Szabadságunk Valakiért való elkötelezettségben él. Az apostol arra hív, hogy életünk minden döntése akkor „gond nélküli”, ha a feltámadt Krisztus Lelke vezetésében bontakozik.

A keresztény szabadságtapasztalat a szabadon teremtő Isten és a szabadon engedelmeskedő ember kapcsolatán alapul. Az ember már nem csupán meghatározott természettel bír, nemcsak politikai összefüggésben létezik, nemcsak egy láncszeme az életnek, hanem lényegét szabadon valósíthatja meg, üdvözítheti, illetve kárhoztathatja. Az ember nyitott lehetőségek elé van állítva, és az a feladata, hogy szabadon rendelkezzen önmagával, hagyja, hogy rendelkezzenek vele. Személyesen kell vállalnia a szabadságra szóló meghívást és megbízatást. A világban élő személyes létmóddal együtt jár az úgynevezett kategoriális, konkrét, tényleges adatokkal és helyzetekkel számoló választási lehetőség (az ember cselekszik vagy nem cselekszik; ezt vagy azt cselekszi). Választási szabadságunkkal együtt jár a bűn lehetősége. A keresztény értelmezés szerint az ember szabadon valósítja meg a kegyelmi önközlést az újjászületési folyamatban, amikor hittel, reménnyel és szeretettel elfogadja Isten üdvözítő akaratát, mint létezésének alapját és végső irányulásának horizontját. Ebben az értelemben már feltárul a szabadság végső alapja, és megmutatkoznak kategoriális mozzanatai.3

Ez a szabadság Isten ajándéka, és az ember Isten előtt felelős tetteiért. Ehhez azonban alázatra és engedelmességre van szükség.

Napjaink szabadság-értelmezésének alapvető nehézsége a mérhetetlen önközpontúság: csak én létezem. Véleményünk abszolutizálása a leszűkült világszemlélet következménye. Az Isten nélküli gondolkodás tesz zsarnokká: csak azt szabad, amit én akarok, de amit én akarok – még nem tudom mit – azt mindenkinek akarni kell…

Csak a keresztény beállítottságú ember képes eleget tenni annak az igen nehéz feladatnak, hogy a másik ember javára korlátozza saját szabadságát, vagy ha kell, le is mondjon róla. Alázat és bátorság kell ahhoz, hogy a világ és az emberek érdekében vállaljuk kötöttségeinket. Sok esetben meg kell teremtenünk az egyensúlyt saját akaratunk érvényesítése és a másikra való ráhagyatkozás között. Ténylegesen a személyes szabadságot össze kell egyeztetnünk az összes ember szabadságterével. Tudomásul kell vennünk az alapvetően megváltozott szabadságteret, és őszintén igent kell rá mondanunk. Ha nemcsak önmagában értelmezzük a szabadságot, hanem társadalmi vonatkozásában is, akkor érdekes módon a szabadság mint a kötöttséghez, korlátok vállalásához való bátorságot jelenti. Akkor élhetek szabadon, ha úgy fogadom el szabadságom, mint Isten egyik legnagyobb ajándékát, és csak akkor valósíthatom meg, ha másokért feláldozom szabadságomat: így teremtem meg önmagam, mások és a világban való élet szabad terét.4

Ez a keresztény közösség élettere, amelyet Krisztus követői lelkébe vésett: Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük (Mt 18,20). Az egyház ott van, ahol Jézus Krisztus jelen van – vallották az első századok tanítói szinte minden megnyilvánulásukban. Ezt a keresztény közösség egyetlen ereje, titka (mondhatni kódja) Ezt hagyja a vértanúság előtt álló Antiochiai Szent Ignác püspök is közössége számára:

Törekedjetek arra, hogy gyakran összegyűljetek, és hálás szívvel magasztaljátok Istent! Ha ugyanis gyakran jöttök össze egy helyen, akkor ott meginog a sátán hatalma, és a ti hitben való egyetértéstek meggátolja azt a lelki romlást, amellyel ő fenyeget benneteket. Nincs nagyobb dolog a békénél, amellyel megszűnik minden háborúskodás az égiek és földiek között.

Ha majd tökéletes lesz hitetek és szeretetetek Jézus Krisztusban, nem lesz titok előttetek, hogy mi az élet kezdete és beteljesedése; kezdete a hit, beteljesedése a szeretet. Ahol ezek ketten összetalálkoznak, ott van az Isten; minden más pedig, ami az igaz élethez kell, ezeknek a velejárója. Aki hite szerint él, nem vétkezik, akinek szeretete van, nem gyűlölködik. Gyümölcséről lehet a fát felismerni (Mt 12, 33); hasonlóképpen tetteikből lehet megismerni azokat is, akik Krisztus követőinek vallják magukat. Mert most már nem arra van szükség, hogy hitvallást tegyünk, hanem hogy életünk végéig megmaradjunk a hit erejében.5

1 http://digitus.itk.ppke.hu/~thorday/attila/bolcsesseg.pdf

2 Somfai Béla: Szabadság a zsidó-keresztény erkölcshagyományban http://www.magyarpaxromana.hu/tevekenysege/eloadasok/kmem2004/somfaib.htm

3 Fila Béla: Az emberi szabadság teológiai értelmezésének néhány szempontja. http://vigilia.hu/regihonlap/2006/5/fila.htm

4 Fila (2006) (uo.)

5 Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak az efezusiakhoz írt leveléből. (Nn. 13 – 18, 1: Funk 1, 183-187)

(2015)