ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP

1Kor 7,29-31

Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid. Ezután azok is, akiknek feleségük van, legyenek olyanok, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik örvendeznek, mintha nem örvendeznének, akik vásárolnak, mintha nem volna tulajdonuk, és akik élnek ezzel a világgal, mintha nem élnének vele; mert elmúlik ennek a világnak a formája.

KRISZTUS VÁRÁSÁBAN

Nem házassági tanácsadásról, még inkább nem házasság-ellenes tanításról van szó az elhangzottakban. Szent Pál – a korabeli eseményeket összevetve az evangéliumi tanítással, Krisztus második eljövetelének biztos tudatában élt. Lehetséges, hogy ez – akár napjaikban is – a találkozás az Úrral hamarosan bekövetkezhet. De – Jézus szava értelmében – mivel nem tudjátok sem a napot, sem az órát, a keresztények arra törekedjenek, hogy belső szabadsággal éljék meg élethívatásukat.

A 25-26. versek elején Pál bevallja, hogy nincs parancsa az Úrtól a hajadonok jövendő házasságkötésével kapcsolatban, mert sem a történeti Jézustól, sem a megdicsőült Úrtól nem kapott erről biztos kijelentést. Viszont véleményét olyan emberként adja, akivel az Úr azt az irgalmasságot cselekedte, hogy hitelessé, hitelre méltóvá tette őt. Szerinte jó az embernek úgy maradnia, ahogyan van, azaz a hajadonoknak férjhez nem menni.

Ezt különös módon nem a szüzesség magasabbrendűségével, a test megvetésével igazolja, hanem azzal, hogy Krisztus küszöbön álló visszajövetele miatt már nem érdemes új életformát kezdeni. Az apostol következtetésének alapja nem hasznossági szempontokon, hanem a feltámadt Krisztussal való találkozás valóságán alapul. A szabadságban való elköteleződés és az elkötelezettségben feltáruló szabadság világa ez.

Pál apostol levelében megnyilvánuló aggodalom kettős: aggódik a keresztények családjáért, de magáért a helyi család-egyházért is a beszivárgó szabadosság miatt. Rothaszt, bomlasztanak a tévtanok éppúgy, mint az önmagát kereső – folyton egyéni szabadságra hivatkozó – élvhajhász magatartások. Az első közösségeket megkísértő felfogásokkal szemben Antióchiai Szent Ignác püspök egyértelmű intelme álljon előttünk:

Ne ámítsátok magatokat, testvéreim. Akik feldúlják a családi életet, nem lesznek részesei az Isten országának (vö. 1 Kor 6, 9-10). Ha pedig azokat, akik testileg követték el ezt a vétket, már halállal büntették, akkor mennyivel inkább méltó erre az, aki hamis tanításával megrontja azt az isteni hitet, amelyért Jézus Krisztust keresztre feszítették? Az ilyen beszennyezetté válik, és kiolthatatlan tűzbe kerül; de ugyanúgy az is, aki hallgat rá”.1

A hátralévő idő rövidre van szabva – állapítja meg Pál – ezért e helyzetben azt ajánlja, hogy aki nős, az ne keresse az elválást, aki viszont akár felesége halála, akár az annak kezdeményezésére létrejött elválás miatt vált szabaddá, ne keressen feleséget. Ez a legjobb magatartás, de nem az egyetlen lehetséges megengedhető magatartás! Mert, aki megnősül, nem vétkezik, aki férjhez megy, az sem. Hozzáteszi, hogy aki a házasság mellett dönt, az vállalja, hogy sok testi, mindennapi szorongattatása, gondja lesz, s Pál ezektől megkímélni szeretné őket, azaz kedvezni kíván nekik.

Igen kényes a kérdés, amit mindenkinek magának kell eldönteni: a lényeg, hogy az illető őrizze meg belső szabadságát! Ne félelemből, számításból fakadó kényszer alatt cselekedjen. Az Úr nem foglalkozásokban, hivatalokban gondolkodik, hanem: Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért(Jn 15,13). Még csak nem az számít, hogy milyen (esetleg egyházi) összeköttetéseink voltak, amikor elébe állunk, hanem: Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. 36Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek (Mt 25,35-36).

A keresztények mindendöntésében – beleértve a családi állapotára és egyéb tevékenységére vonatkozó döntéseit is – a mintha nem magatartásának kell jellemzőnek lennie. Ez a függetlenség Krisztusra várakozó magatartásának kifejezése. Így érthető az a felsorolás, amelyben az apostol elmagyarázza, hogy a házas keresztény férfi éljen úgy, mintha nem lenne felesége, aki sír, mintha nem sírna, s az örvendők is, mintha nem örülnének, a vásárlók, mintha semmijük sem lenne, általában, akik a világ javait használják, éljenek úgy, mintha nem használnák azokat (29-31).

Az összefüggésből látható, hogy itt nem csak a szerelmi vagy házasélet keretein belül érvényes szemléletről van szó, hanem ez a látásmód az érzületi és anyagi szférákra is kiterjed. Ha egyszer elmúlik a világ formája (31b), akkor nem ennek a formának őrzése vagy ideiglenes átalakítása a legfőbb dolgunk, hanem az eljövendő élet várása. Ahogyan Szent Péter második levelében fogalmazza meg: Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját (2Pét 3,13). Ez nem üres vágyakozás, hanem felelős döntések sorát jelenti, ahogyan Péter apostol azonnal ki is mondja következtetésül: Szeretteim, minthogy ezt várjuk, legyetek rajta, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket (14. v).

Van itt még egy nagyon érzékeny kérdés is: a belső szabadság szabaddá tesz magunktól, fontoskodásunktól. Az anyagiak birtoklása mások birtoklásába kísérthet! Tárgyiasul minden, elveszítjük kicsiségünk érzékét. Pontosabban: érzékenykedünk, ha nem nyer kellő elismerést, viszonzást nagyságunk, áldozathozatalunk. Az előbb említett szabadság éppen arra vonatkozik: egyedül Krisztus tekintetére legyünk érzékenyek. A keresztény hit középpontjában egy történelmi személy áll: Jézus, akit hitünk szerint a Krisztusnak vallunk. Az élethivatás, életforma döntését (házasság vagy szüzesség) csak a feltámadt Krisztussal kapcsolatosan válaszolhatja meg a keresztény ember.2 Minden más méricskélés (hasznosság, szokás) méltatlan, s előbb vagy utóbb zátonyra futtatja az életet, nevetségessé, vagy éppen ellenségessé teszi az ember döntését.

Az a tisztátalanság bűne, amelyről Jézus beszél éppen a gőg, az önzés miatt támadt belső szenny, amelyek szavainkkal, tekintetünkkel „belülről távoznak”. Ennek egyik megnyilvánulása a rendíthetetlen fontosságtudatunk és abszolút komolyságunk. Bűnt követsz el azzal, hogy olyan fontosnak tartod magad. A keresztény humorral elutasítva ezt a fontosságtudatot válunk képessé a „derűs, igazán emberi életre” - írja Walter Kasper.3

Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent (Mt 5,8).

1 Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak az efezusiakhoz írt leveléből. (Nn. 13 – 18, 1: Funk 1, 183-187)

2 Vö. Walter Kasper: Jézus a Krisztus.

3 Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén. http://metropolita.hu/nyomtatobarat-verzio/?cikk_id=17823

(2015)