ÉVKÖZI 2. VASÁRNAP

1Ha valaki közületek pereskedik, hogyan merészeli a hitetleneknél keresni igazát és nem a szenteknél? 2Nem tudjátok, hogy a szentek ítélkeznek majd a világ fölött? Ha a világ fölött ítélkezni fogtok, a legszerényebb bírói székre méltatlanok vagytok? 3Nem tudjátok, hogy az angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább a mindennapi ügyekben? 4Ha mindennapi ügyekben pereskedtek, olyanokat tegyetek meg bírónak, akik a közösségben jelentéktelenek. 5Azért mondom ezt, hogy szégyenkezzetek. Nem akad közöttetek értelmes ember, aki testvérei ügyében döntőbíró lehetne? 6Ehelyett testvér a testvérével pereskedik, ráadásul hitetlenek előtt. 7Már az is kifogásolható, hogy pereskedtek egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a károsodást? 8Ehelyett ti követtek el igazságtalanságot és okoztok kárt, mégpedig testvéreknek. 9Nem tudjátok, hogy a gonoszok nem öröklik Isten országát? Ne ámítsátok magatokat! Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjenc, sem kicsapongó, 10sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem örökli Isten országát. 11Néhányan bizony ilyenek voltatok, de megtisztultatok, szentek lettetek, és megigazultatok Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által.

12Minden szabad nekem, de nem minden hasznos. Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává. 13Az étel a gyomorért van, a gyomor az ételért, de Isten mindkettőt elpusztítja. A test azonban nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. 14Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is feltámaszt. 15Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Leválasszam tehát Krisztus tagját, és a feslett nő tagjává tegyem? 16Isten mentsen! Nem tudjátok, hogy aki tisztátalannal egyesül, az egy testté lesz vele? Az Írásban ugyanis ez áll: Ketten egy testté lesznek. 17Aki azonban az Úrral egyesül, egy lélek vele. 18Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét. 19Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? 20Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben! (1Kor 6,1-20)


A KÖZÖSSÉG ISTEN TISZTA SZERETETÉNEK TANÚJA

Ahhoz, hogy a mai szentlecke szavainak súlyát megértsük, ajánlom, olvassuk el azokat a sorokat, amelyek bevezetik a tanítást. Dőlt betűvel szedve látjuk a Szentmisében is felolvasott részt (1Kor 6,13c-15a.17-20).

Pál apostol a korintusi közösségi élet gyakorlati és égető kérdéseit tárgyalja: értesülései, illetve a hozzá érkezett írásbeli kérdések alapján ad eligazításokat. A jelen levélrészletet megelőző sorokból értjük meg, amire az apostol itt ismét visszatér. Az ott felmerülő gondok bennünket, itt élő keresztényeket is megrendítenek.

A korintusi keresztények közössége legnagyobb része azelőtt pogány volt, s többségük a szegényebb rétegből közül jöttek, s egy messze földön rossz hírű, újonnan alapított nagyvárosban éltek. Mint afféle „világvárosban” (tengeri kikötő, rengeteg kétes egyénnel) keveredtek a világnézetek – a jövő-menők semmihez nem kötődő egzisztenciája miatt – semmiféle kötelezettséget és felelősséget nem ismerő tetszetős viselkedésével. A pogány környezetben a többség a testi kívánságok gátlástalan kiélését tartotta helyesnek. Pál nem az egyes emberek szexuális erkölcsét (vagy annak hiányát) kezdi tárgyalni, hanem a közösség létét látja veszélyeztetve abban, ha valaki átadja magát az érzékies szabadosságnak. Ugyanis ez az egész közösségre nézve veszélyes! Erről a súlyos eltévelyedésről az 5. fejezetben ír nagyon kemény szavakat használva.

Az apostoli levélből kiderül, hogy a közösség egyik tagjai apjának második feleségével élt együtt, tehát mostohaanyjával. Nem tudjuk, hogy élt-e még az említett – valószínűleg fiatalember - apja, és ha igen, elvált-e ettől a nőtől. A nő nyilván pogány volt, róla nem ír Pál. A férfi azonban a közösség tagja volt. Márpedig ez az állapot nemcsak a zsidó házasságjoggal és erkölccsel állt éles ellentétben, de a pogány szokásokkal is: Olyan dolog fordul elő köztetek, ami még a pogányoknál sem szokott előfordulni. S ti ezt tűritek, azt vélvén, hogy ez nagyvonalúság, pedig nem más, mint gőgötökből eredő lelki vakság. Gyászolnotok kellene és eltávolítani a körötökből az illetőt, mert jelenléte az egész közösséget megfertőzi.1

Az apostol nem tart közvélemény-kutatást, hogy kinek mi tetszik, hanem teljes határozottsággal utasít: a fertőző tagot el kell távolítani a közösségből! Ma hozzászoktunk, hogy – valami humánus felfogásra hivatkozva – elkenjük, kimagyarázzuk a dolgokat. Félünk, sőt kifejezetten talán éppen tiltakozunk, amikor az egyház határozottan kiáll a krisztusi tanítás, erkölcsi követelmények mellett.

Ekkor tér rá az apostol egy másik – akár mai közösségeink némelyikének tragikus eseményeire is gondolhatunk – arra a becstelen magatartásra, amikor a keresztények egymás közötti gondjaikat, vagy éppen a keresztény életet érintő fegyelmi követelményeket pogány hatóságok védelme alatt támadják meg.

Pál szerint a szentekre tartozik minden, a közösségen belüli, az anyagi életre (megélhetés,) vonatkozó vitás ügy. Ha meg nem tudják megállni, hogy ne civódjanak, akkor tegyék meg maguk között bírónak a legjelentéktelenebbet – annak is több esze van, mint a veszekedőknek! 5Azért mondom ezt, hogy szégyenkezzetek. Nem akad közöttetek értelmes ember, aki testvérei ügyében döntőbíró lehetne? Óhatatlan, hogy ne merüljenek föl nézeteltérések, de erre maguk közül keressenek egy – nyilvánvalóan keresztény felfogású – bölcs embert, és bízzák meg az egymás közti peres ügyek intézésével. A magukat nagyon bölcsnek tartó korintusiakra rákérdez az apostol: Nem akad közöttetek értelmes ember, aki testvérei ügyében döntőbíró lehetne?Nyilván, az a szándéka, hogy önvizsgálatra indítsa közösségét.

Már az is baj, hogy a keresztények anyagiak miatt civakodnak: nincs meg bennük az Isten iránti bizalom, amelyet az evangélium sugall. Az anyagiak miatt perlekedésben elragadja az embert a győzni, szerezni vágyás: nem az igazság, hanem a másik kifosztása, a vagyonszerzés ellenőrizhetetlen örvénye ragadja el az embereket: keresztények okoznak testvéreiknek kárt – ugyanakkor botránkozásra adnak okot. Az igazság keresése a maguk igazának hajszolásává aljasult: igaztalanná váltak.

Krisztus követőinek egyetlen mérték létezik: maga Jézus Krisztus. Az Ő szava, élete a mérce, s nem ennek a világnak a szélkakas módjára forgolódó, kiszámíthatatlan „iránymutatása”. Amikor Jézus övéit imádkozni tanította, akkor ezzel az Isten-ember kapcsolat normáit adta, nem pedig Istennek az igényeink megnyeréséhez való hatékony módját. A Jézus által tanított mintaimádság, a miatyánk kérései között is ott találjuk a bűnbocsánatért való esedezést: És engedd el adósságainkat, amint mi is elengedtük a nekünk tartozóknak (Mt 6,12).

Csak Krisztus föltámadásának élő hitében lehet kereszténynek maradni. Ha más remény éltet, elhatalmasodik rajtunk az anyagiasság, az érzéki világban való üdvösség keresés, az önimádat. Beleszédülünk a magunk bűvöletének örvényébe.

Hogy miért ilyen keményen beszél Pál apostol, megértjük, hogy nem egyszerűen az anyagiak „ellelkizéséről” van szó. Ha nem vesszük komolyan az Atya Krisztusban hozzánk intézett Szavát, magát az üdvözítő Krisztust, hiteltelen szó lesz tanúságtételünk a világ előtt! A Miatyánk imádsága, amelyet az eukharisztia ünneplésében elmondtak első testvéreink is, kimondhatatlan súllyal kötelezett.

Az ókeresztény egyházban – az első század – óta Miatyánk az Egyház teljes jogú tagjainak van fenntartva. A Miatyánk az Egyház legszentebb kincsei közé tartozott, amely csak a teljes jogú tagokat illette meg és amelyet kifele nem szabadott közölni. Kiváltságot jelentett, hogy az Úr imáját mondhatták. Hogy milyen félelem, milyen tisztelet övezte a Miatyánkot, mi sem mutatja jobban, mint a minden liturgiában megőrzött bevezető formulák – Keleten és Nyugaton egyaránt. Keleten, a görög és orosz ortodox egyházakban a mai napig használt Khryzosztomosz-liturgia ezt mondatja a pappal a Miatyánk előtt: „Méltass minket Urunk, hogy bizalommal, elítélés nélkül bátorkodjunk téged, mennyei Isten, Atyánknak nevezni és mondani: Miatyánk...”

Nyugaton, a római mise hasonlóképpen fejezi ki magát: „Üdvözítőnk parancsára és isteni tanítása szerint így merünk már imádkozni: Miatyánk...”

A Miatyánknak ez a tiszteletteljes félelme az ókeresztény egyház öröksége, amelyet sajnos nagy mértékben veszni hagytunk. Nyugtalanoknak kell lennünk miatta. (…)

Mostantól fogva — ez a bocsánatkéréseknek is az értelme: „Engedd el adósságainkat, amint mi is – miközben ezeket a szavakat mondjuk – elengedjük a nekünk tartozóknak!” E kérés perspektívája a nagy számadás, ami felé a világ halad, amit a fátylát levető isteni Fölség tart az utolsó ítélet idején. Jézus tanítványai bíznak abban, hogy megszabadulnak a bűntől és az adósságoktól. Jól tudják, hogy csak Isten kegyelme és bocsánata mentheti meg őket. De ezt nemcsak az utolsó ítélet órájára kérik, azért imádkoznak Istenhez, hogy már most, mától fogva hallgassa meg őket. Mert ők Jézus tanítványai s így az üdvösség idejében élnek. A Messiás kora a bocsánat kora: a bocsánat is az üdvösség idejének jótéteménye. Add meg nekünk, szeretett Atya, mostantól fogva, itt a földön. 2

Isten gyermekeinek új törvénye maga Jézus Krisztus: beteljesít és felülmúl minden más követelményt.

Új szemléletet alakít ki bennünk Krisztushoz tartozásunk: 19Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? Újra kell értékelni a keresztségünkben kapott mérhetetlen nagy ajándékot: Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben! (1Kor 6,20)

1 Bolyki János: A korinthusiakhoz írt első levél magyarázata. http://152.66.64.20/gergo/biblia/jbooks%5C1Kor.%201.htm

2 Joachim Jeremias: A Miatyánk a mai exegézisben. http://www.pphf.hu/biblikum/cikkek/miatyank.pdf

(2015)