ADVENT 2 VASÁRNAP B

Egy valami pedig semmiképpen se kerülje el figyelmeteket, szeretteim: Egy nap az Úrnál annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap. Az Úr nem késik ígéretével, ahogy egyesek gondolják. Türelemmel kezel bennünket, mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem hogy mindnyájan megtérjenek a bűnbánatra. Az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, a föld pedig, és a rajta levő teremtmények elégnek. Ha tehát mindezek el fognak pusztulni, vajon milyeneknek kell lennetek a szent életben és buzgóságban nektek, akik várjátok és epedve óhajtjátok Isten napjának eljövetelét, amikor az egek elégnek és szétfoszlanak, az elemek pedig a tűz hevétől elolvadnak? Mi azonban -- az ő ígérete szerint -- új eget és új földet várunk [Iz 65,17], ahol igazság lakik. Ha tehát, szeretteim, ezeket várjátok, azon legyetek, hogy szeplőtelenül és feddhetetlenül találjon titeket békességben. 2Pét 3,8-14

A KERESZTÉNY AZONOSUL KRISZTUS SZÁNDÉKÁVAL

Az egyházban sokféle szervezet, hivatal teljesít szolgálatot. Ugyanakkor Krisztus közössége nem szegényíthető le ezekre a tevékenységekre! Belső azonosulásunk az Üdvözítővel nem valami eszköz mások megnyerésére, hanem életünket jelentő valóság.

Krisztus követségében járunk. Isten maga buzdít általunk. Krisztus nevében kérlek: engesztelődjetek ki Istennel! Ő "bűnné" tette értünk azt, aki bűnt nem ismert, hogy általa igazak legyünk Istenben.” –mondja Szent Pál (2Kor 5,20-21). Az elmúlt vasárnap már idézett Antióchiai Szent Ignác vértanú püspök írja az efezusi közösségnek: „Istenben értesültem hőn szeretett nevedről, mely valóban méltán a tiéd Üdvözítőnkben, Jézus Krisztusban a hitnek és szeretetnek megfelelően, mert Isten utánzói vagytok, tökéletesen vive végbe a rokon művet Isten vérében feltüzesítve.”

A Krisztussal való azonosulás átformálja gondolkodásunkat, kapcsolatainkat egymással és a világgal. Az idézett, vértanúságba induló főpásztor ezekkel a megrendítő szavakkal figyelmezteti övéit – minket is – a jelen élet zátonyai között hajózókat: „Útitársak legyetek mindannyian, Isten-hordozók, a templom-hordozók, a szentség-hordozók, Krisztus-hordozók, minden szempontból Jézus Krisztus parancsaiban felékesítettek. Afölött is ujjongok, hogy a veletek való érintkezésre és örvendezésre méltattam azáltal, hogy írok nektek, hogy másféle életet nem szerettek, csak azt, mely megfelel Istennek.”1

Közösségen belül és közösségek között egyik alattomos veszély, hogy ne Krisztussal keressük azonosságunkat, hanem összehasonlítgatásokat teszünk, rivalizálunk, s úgy viselkedünk, mint ellenséges csapatok. Mindent fel lehet forgatni, de az igazi megújulás bennünk kezdődik. Mi azonban – az ő ígérete szerint – új eget és új földet várunk (Iz 65,17), ahol igazság lakik. Ennek az igazságnak bennünk kell laknia. Nem elvont tanról van szó, hanem Jézusról magáról.

Lukács evangéliuma elmondja, hogy a farizeusok Jézus elé álltak és megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa? Ő így válaszolt nekik: "Isten országa nem feltűnő jelek kíséretében jön el. Azt sem mondhatják, íme, itt, vagy íme, ott van, mert Isten országa közöttetek van". (vö. Lk 17,20-21). Jézusnak az a megjegyzése, hogy az ország köztetek van, félreértésekre adott okot, de a szövegösszefüggés csak a felkínált értelmezést javallja.2 Isten országa már működik, s nyilvánvalóan magában Jézusban, az ő eljövetelében, igehirdetésében, döntéseiben és azokban az útmutatásaiban, amelyeket kortársainak és különösen követőinek ad. Jézus és az Isten országa bizonyos értelemben azonos egymással. Ő van közöttük, és szemük előtt tolmácsolja magának Istennek szándékait, döntéseit és választásait. Látványosságot azonban nem teremtett maga körül. Ráadásul alacsony társadalmi rétegből és félpogány településről származott, ami semmiképpen sem volt jó ajánlás misszióját illetően. A farizeusok kritikus magatartása a hivatalos zsidóság álláspontját testesíti meg, amely elutasítja Krisztust és azt a kezdeti közösséget, amely szegényeket, analfabétákat, nyilvánosan bűnös férfiakat és nőket foglal magában.3

Azonosulásunk Krisztussal azt jelenti, hogy szándékunk, egész magatartásunk és ebből eredő cselekvésünk törvénye Jézus Krisztus. Közösségi részvételünk sem merülhet ki ritka, szabadidős, pillanatnyi szimpátiánkon alapuló megnyilvánulásokban.

dr. Sávai János

1 Antióchiai Szent Ignác levele az efezusiakhoz I.1; IX.1.

2 Farkasfalvy Dénes a „benneteket van” fordítást találja megfelelőnek. http://vigilia.hu/regihonlap/2003/4/farkasfalvy.htm

3 Ortensio de Spinetoli: Lukács. Agapé Kiadó

(2014)