ADVENT 1 VASÁRNAP B

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Szüntelenül hálát adok Istenemnek értetek Isten kegyelméért, amely megadatott nektek Krisztus Jézusban, hogy mindenben gazdagok lettetek őbenne, minden igében és minden ismeretben. Mert Krisztus tanúbizonysága megerősödött bennetek, úgyhogy semmiféle kegyelmi adománynak sem vagytok híjával, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít majd titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hűséges az Isten, aki által meghívást nyertetek Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe. 1Kor 1,3-9

URUNK JÉZUS KRISZTUS MEGJELENÉSÉT VÁRJÁTOK

Ezen az Ádventen a vasárnapi szentmisék olvasmányainak egy sajátosságára figyelhetünk: hogyan készül a keresztény ember és a közösség Jézussal való személyes találkozásra. Nem „majd”, hanem a mában való találkozásról van szó. Olyan vonások, amelyek életünkben irányt és erőt mutatnak. Bár a szentleckék szövegei az újszövetségi iratok, apostoli levelek különböző részeiből valók, mégis egyetlen céllal: a Jézus Krisztusban megélt testvéri közösség.

Az Egyház Krisztusban mintegy szakramentuma, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek ésaz egész emberiség egységének (LG 1). Az egyház egyszerre látható és láthatatlan, Krisztus alapítása nyomán egy egység, kegyelmi, lelki közösség és látható társaság vagy szervezet; ebből a szempontból hasonlít magára a megtestesült Igére, amelynek embersége „az üdvösség élő eszköze volt”. Ez a szervezet egész történelme során – amely a világ üldözéseinek és Isten vigasztalásainak közepette zajlik – arra hivatott, hogy „felfedje az Úr misztériumát”. Az egyház ige, az egyház jel a világ számára. A dicsőséges Úr működik benne Lelke által, hogy egyre növelje testét, az egyházat.”1

Ebben a szemléletben értjük meg, hogy a Pál apostol nem valami „kegyeskedő” kifejezésekkel él csupán, ha levele címzettjeit így szólítja meg: Isten korintusi egyházának, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívott szenteknek s mindazoknak, akik náluk vagy nálunk segítségül hívják Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak nevét (1 Kor 1,2). A keresztény közösség identitástudata, önértékelése egyben elhivatottságukra és küldetésük felelősségére utal.

Ennek tudatában ad hálát a közösségért. Élénk, tevékeny közösségről van szó, amely részesült Isten kegyelmében, amely megadatott nektek Krisztus Jézusban, hogy mindenben gazdagok lettetek őbenne, minden igében és minden ismeretben. Az Apostol előző igehirdetésében adta át ezt az ismeretet a közösségnek Ezért később így ír: Megdicsérlek titeket, mivel emlékeztek mindenre, s rendelkezéseim szerint jártok el, úgy, ahogy meghagytam nektek (1 Kor 11,2).

Hűségük jutalma, hogy minden adomány (karizma) birtokában vannak. Ennek köszönhető, hogy növekednek lelkiekben és létszámban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít majd titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján.

Az Atya hűséges ahhoz a meghíváshoz, amelyet Fia, Jézus Krisztus által juttat el az emberhez. Mindez a hatalmas ajándék nem szünteti meg a meghívottak személyes felelősségét és a közösség feladatainak komolyságát. Éppen ezért az Apostol jelzi, hogy közöttük felütötte fejét a versengés, pártoskodás szelleme. Sajnos odáig fajult a közöttük lévő civakodás, hogy ügyüket pogány bíróság elé vitték.

Nyilvánvaló, hogy az egyház belső dolgairól egy kívül álló soha nem fog megfelelő ítéletet alkotni. Az ellentéteket nem „pártatlan” bírónál, hanem a keresztényeknek Krisztus szavához való visszatérésében kell megtalálni.

Alapjában elhibázott, ha valaki egyik vagy másik igehirdető hívének tartja magát, s nem Jézus Krisztusnak. Senki sajátíthat ki, senkit ne sajátítsunk ki magunknak, nehogy Krisztus keresztje elveszítse erejét. Jézus Krisztuséi vagyunk, s általa Istené, az Atyáé. Nézzétek azt, ami kézenfekvő: ha valaki azzal kérkedik, hogy Krisztusé, ne felejtse el, ahogy ő, úgy mi is Krisztusé vagyunk (2 Kor 10,7).

Az első egyházban éppúgy, mint ma az egység – Jézus rendelése szerint – a hitelesség jele. A világ szívesen szembeállít, emberi szempontok „logikája” szintjére akarja leszállítani az evangéliumot és az egyház életét. A második század elején (!) írja Antióchiai Szent Ignác vértanú püspök a következő sorokat:

Igaz fény gyermekei (vö.: Ef 5,8), kerüljétek tehát a megosztást, a rossz tanokat; ahol a pásztor van, oda kövessék őt a juhok is. Számos hitelt érdemlőnek látszó farkas akarja ugyanis gonosz gyönyörrel fogságba ejteni azokat, akik Istenhez igyekeznek. A ti egységetekben azonban ne legyen helyük.

Akik Istenéi és Jézus Krisztuséi, a püspökkel tartanak; azok, akik megtértek, jöjjenek az egyház egységébe, s ők is Istenéi lesznek, hogy Jézus Krisztus szerint éljenek. (…) Én a saját dolgomat tettem, mint egyesülésre rendeltetett ember. Ahol ugyanis széthúzás és harag van, ott Isten nem lakik. Az Úr megbocsájt minden megtérőnek, ha az Istennel való egységre a püspök tanácsához tér meg. Hiszek Jézus Krisztus kegyelmében, aki leold rólatok minden bilincset.

Óvlak benneteket, viszálykodva semmit se tegyetek, csak a krisztusi tanításnak megfelelően! Aztán hallottam, hogy egyesek azt mondták: ha a régieknél nem találom, nem hiszem az evangéliumban sem. Amikor azt válaszoltam nekik, hogy megíratott, azt mondták rá: ez a kérdés. Az én okmányom azonban Jézus Krisztus, sértetlen okiratom keresztje, az ő halála, feltámadása, és az általa való hit, melyben imáitok által meg akarok igazulni”. 2

Krisztus várása nem üres semmittevés, vagy jóslatok utáni kapkodás. Sokkal inkább az egység építése abban a közösségben, ahol élünk, azokkal az emberekkel, akikkel az Úr irgalma összehozott.

1Pasca Szilárd - Egyház és üdvösség. http://www.academia.edu/7196322/Pasca_Szilard_-_Egyhaz_es_udvosseg

2 Antióchiai Szent Ignác: Levél a filadelfiaiakhoz VII.2 – VIII.Vanyó László (szerk.) Apostoli atyák. (Kiemelések tőlem: SJ)

(2014)