A másik anyja

A temetés után nem mentél haza. A tanítványt is hátrahagytad. Egyedül kell elmenned – mondtad, de a tanítvány látta... Írhatom így is: Láttam és hittem. Fiad is mindig magával vitt, ha meg nem hívott, valahol a közelében maradtam, hogy ne zavarjam. Persze Ő is tudta ezt.

Anyám: most már le is írhatom. Addig is így tartottam: az Ő Anyja az enyém, én meg még inkább fia vagyok. A legszörnyűbb pillanatban mondta ezt ki. Nem tudom, észre vettétek-e, alig írtam le néhány mondatot kettőnk beszélgetéséből. Az a tény, hogy barátja lehettem, nekem több volt minden szónál. Ő volt a Szó. Ha belegondolok abba a néhány évbe! Megszűnik az idő, elfelejtem, hogy megöregedtem: amikor Őrá gondolok, akkor minden most van! Nem tudok sem Róla, sem Anyánkról múlt időben beszélni. Igen: minden barátommal ezt éreztük az Ő Anyja a miénk is. Úgy gondoskodott rólunk, hogy észre sem vettük, mikor javította meg egy elvásott ruhánkat. Máskor meg éppen akkor került valami kis otthoni finomság az asztalra, amikor szomorkodtunk, mert nem fogadtak be bennünket egyik-másik faluban. Anyánk? Ő az, aki itt van.

Anya: Te tudtad, mikor fogy el reménységünk bora.

Nem voltál ott azon a vacsorán, de egészen biztos, hogy a Városban tartózkodtál. Máskülönben ugyan honnét tudtad, hogy mi történik Fiaddal? Másnap ezért állhattál ott a kereszt alatt. Te mindig ott vagy. Tudtad, hogy amit az Örökkévaló mondott, az beteljesül. Hittél mindannyiszor, amikor Ő a meghívásokat kapta. Egy voltál Fiaddal. A Lélek töltött be, s arra mentél, amerre a Fiadat vezette a Lélek. Nem megérezted Fiad sorsát, hanem élted Őt.

Akkor este is a Kertből egy másik kertbe tartottál: a másik anyjához. (Őt mindig az utolsóként említik a tanítványok között…) Csendben odamentél hozzá: semmit sem szóltál, csak átölelted. A Te fájdalommal teli szíved szeretettel teljes szívvé vált Általa. Nem beszéltél, mint ahogy az evangéliumok is nagyon bölcsen így őriztek meg. Nem beszéltél, mert a Szót vitted a szívedben, mint ahogyan mindig egy maradtál Vele attól a perctől, hogy kimondtad: Legyen nekem a Te Igéd szerint. Fiadat megölték, az ő fia maga vetett véget életének. Melléje álltál Te, Vigasztalan a reménytelennek. Jelenléted valami hallatlan békét sugárzott: De hiszen éppen ezért jöttem! – mondta Ő. Az elkóboroltakért, azokért, akiknek már itt nincs semmi reményük.

Hazáig kísérted. Csak ennyit mondtál búcsúzásul: Szerette övéit. Mindvégig szerette őket. Ezt a Szót viszed ma is azoknak, akik a félelem, a halál árnyékában ülnek. Hiszen sohasemlehetett hallani, hogy Te valakit is magára hagytál.

(2011)