A VILÁGOSSÁG FIAI

Nagyböjt IV vasárnap A

Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai. A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség. Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében. Ne legyen részetek a sötétség meddő tetteiben, inkább ítéljétek el őket. Amit ugyanis titokban tesznek, azt még kimondani is szégyen. Mindarra, amit elítéltek, fény derül, s ami így világossá válik, fényforrás lesz. Ezért mondják: Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog. Ef 5,8-14

A keresztény ember élete sem díszmenet a mennyország felé. Még akkor sem, ha – ahogyan az imént hallottuk az Apostol levelét – így ír rólunk: Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban (Ef 5,8)

A régi múltunk időnként visszakívánkozik, sőt mintha sajnálnánk, hogy keresztények vagyunk… Péter apostol nagyon kemény szavakkal illeti ezt a magatartást, s két közmondást idézve kimondja ítéletét: „Visszatért a kutya a hányadékához” és: „A megfürdött disznó pocsolyában hentereg.” (2Pét 2,22)

Mindez akkor lep meg bennünket, ha valami kudarc ér, s mindent feladva lustaság telepszik szívünkre. Ilyenkor beérjük olcsó örömökkel, önző vigasztalódásokkal, vagy legalábbis ilyeneken fantáziálunk. No meg a testvéri szeretet sem mindig kirobbanó siker: visszaélnek türelmünkkel, rabolják drága időnket, vagy kifejezetten gonoszkodnak velünk. Feltör belőlünk harag, a bosszú, a megszokott „előbb ütök, aztán gondolkodom” magatartás. Aztán – ráadásul – alaposan kiordítjuk magunkat, hogy nyomatékot adjunk igazunknak

A sötétség újra beborít bennünket: teljesen magunkra maradunk.

Nem hittem én, hogy eljut a testvérhegy a hegyhez,

Ám hittem azt, hogy eljut a társáig az ember;

Meglelt a fájdalom hegye – társára lelt bennem,

Mért nem jutok tihozzátok – emberhez az ember?1

Ilyekor merni kell magunkba szállni, s az Úr elé vinni romjainkat, mint a tékozló fiú az üres vályúk előtt: még a sertések eledeléből sem jutott neki! Vissza kell gondolni az Atya házára, az igazi otthonomra, az Én Családomra, aki a Szeretet! Vele mindig a legjobb társaságra lelek. Hallgassam meg, hogy az Úr Lelke, mit mond, s szerinte döntsek, hogyan akarom tovább folytatni életemet: A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség (Ef 5,9).. Ha engedek az ösztöneim kíméletlen hajszájának, ha azt a – még maradék – a kevés eszemet a bódulat köde lepi be, akkor egyre szomorúbb, kilátástalanabb és magánosabb leszek, mert az életem üres, terméketlen marad. Gyümölcstelen ág vagyok.

Jézus Krisztushoz akarok mindig visszatérni. Ehhez az első teendőm: határozott döntés, hogy ellent mondok, elítélem a bennem feltámadó önigazolást akaró sötét szándékokat, igényeket, mert ezek üresek, értelmetlenek, ahogyan az Apostol írja: Ne legyen részetek a sötétség meddő tetteiben, inkább ítéljétek el őket. (Ef 5,11).

Tehát belátom, hogy értéktelen, sőt káros, önmagamat és testvért-pazarló cselekedetem volt. Kimondom felette Isten ítéletét: őszintén bánom, hogy szeretetét, a legnagyobb kincset felcseréltem szeméttel. Így mindarra, amit elítéltek, fény derül, s ami így világossá válik, fényforrás lesz (14-15.v.). Isten szeretete ismét felragyog bennem, hiszen elhatározom, hogy a jóra törekszem: kilépek magamnak való kesergésből, hogy vigasztaljam a mellettem szomorkodót, időmet áldozzam arra, aki lassú a felfogásban és tele van gyanakvással. Isten meggyújtja bennünk az Ő jelenlétének világosságát: S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat! (Mt 5,15-16).

A bűn elaltat, egyfajta halál az! Abba a hamis illúzióba vezetett, amely elhitette veled, hogy anélkül lehetsz boldog, hogy leszámolnál kegyetlen önzéseddel, mert ösztöneire és pillanatnyi szeszélyéből kirobbanó kívánságaidra hallgattál. Lehet, hogy éveken, évtizedeken át csak másokat vádoltál, követelőztél? Lehet, hogy epét fröcsköltél mindenkire, s közben igazságról üvöltöztél családtagjainak, környezetednek?

A bűnbánati idő nagy lehetősége, hogy visszanyerjük igaz emberségünket, teljes, emberhez méltó életet éljünk.

Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog!(Ef 5,14).


1 Kháqáni perzsa költő (1120-1199). Perzsa Költők antológiája, Európa Kiadó, Budapest, 1968, 189.

(2014)