2011
2014

Nagyböjt 2. vasárnap

A év

Ter 12,1-4a

2Tim 1,8b-10

Mt 17,1-9

A színeváltozás (Mt 17, 1-9) (Mk 9, 2-10; Lk 9, 28-36)

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény. És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, és egyet Illésnek. Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok! Amikor a tanítványok ezt hallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek! Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül. Miközben jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az emberfia a halottak közül.

A színeváltozás a feltámadás elővételezett meghirdetése, miként ez volt a jézusi vízen járás jelenete (14, 25-33) és valamiképpen az Atya és a Lélek tanúskodása a Jordánnál is (3, 16-17). Nem véletlen, hogy a színeváltozás annak a három tanítványnak jelenlétében "megy végbe", akik a Getszemáni-kerti haláltusájának is tanúi (26,37). Ők és velük mindegyik tanítvány előzetes tájékoztatásban és megerősítésben részesülnek.[1]

A színében elváltozott (feltámadt) Krisztus a törvény és a próféták beteljesítője (vö. 5,17). Mózes és Illés (a Mk 9,4 szerint más sorrendben történő) megidézése jelzi, hogy az izraeliták várakozásai, a messiási ígéretek valóra váltak Jézus személyében, akiről a törvény és a próféták tanúságot tesznek (vö. Róm 3,21).

A feltámadás az evangélium alapvető üzenete, amelyet azonban nem szabad elválasztani a szenvedéstől. Péter (nyilvánvalóan irodalmi szerepet betöltő) közbeszólása (4. v.) az ember vágyai és az Isten terve közötti ellentét kiemelését szolgálja, amelyre Jézus több alkalommal is utalt nyilvános működése folyamán. E vágyak a Sátán sugallataiból (4, 1-11), illetve (kevéssel előbb) magának az apostolnak elgondolásából fakadnak, aki a keresztút elkerülését javasolja Jézusnak (16,23). A három sátor jelzi, hogy milyen értelmet adott a jelenetnek, midőn azonnal alkalmazkodott a meg nem érdemelt győzelem babérjainak birtoklásához. Péter ebben az esetben is a test és a vér szavát (16,17) képviseli, amely nem Isten szerint, hanem emberi módon gondolkodik (16,23). Ezért itt újra inkább akadályozója Isten művének, mintsem segítője. E gondolkodás az ember tetszéséhez és "bölcsességéhez" akarja mérni Isten tervét.

Amit tehát hallanak, nem saját elképzeléseik gyümölcse, hanem Istentől eredő üzenet. Mindaz, amit ők (illetve az evangélium hirdetői) Jézusról mondanak, az Atyától származik (s hozzáfűzhetjük: magának a fiúnak közvetítésével). Ezért kinyilatkoztatásról van szó, amelynek a három tanítvány által jelképezett egyház a letéteményese. Ha az Atya mutatja be a fiút, nem maradhatnak kétségek (vö. 11, 25-27). A keresztény közösség igehirdetése nagyon erős szavatolókkal rendelkezik. Ezek: a törvény, a próféták és maga az Atya. A (feltámadt) Krisztus bemutatása "messiási szövegek" szintézise által történik: Zsolt 2,7 (az én fiam vagy); Iz 42,1 (az én választottam, akiben gyönyörködöm). A "fiú" kifejezés a két személy közti rokonság, illetve bensőségesség, egység és közösség fokát jelzi. A bensőségesség az Atya részéről a megbecsülésben, az önátadásban nyilvánul meg, a fiú részéről pedig a bizalomban. Miként a keresztségben, itt is égi "hang" magyarázza és erősíti meg Jézus misszióját és hivatását. A szózat irányulhatna Krisztus felé is, de ezúttal a jelenlevőknek szól. Péter el akarta törölni a messiási program egy részét. Az Atya azonban emlékezteti őt, hogy e program nem emberi elgondolás, hanem az ő saját terve. Ennek megvalósítási módját is ismeri, és ezért sugallja Jézusnak, hogy a szenvedő szolga útját járja végig, és ne a dávidi királyét. Péter "úrnak" nevezte Jézust, de valószínűleg inkább fejedelemnek, uralkodónak tekintette őt, mintsem dicsőséges messiásnak. A Krisztus, akit az Atya (az egyház) bemutat, az úr, de elsősorban a próféta, az új idők hitelesített törvényhozója, vagyis olyasvalaki, akinek az emberek odafigyeléssel, engedelmességgel tartoznak. Péter elgondolását nem Isten sugallta, ezért hamis. A Krisztus földi és égi sorsának végére vonatkozó meghirdetések közül csak azok igazak, amelyek az Atyától erednek, és az embereknek csak ezeket kell elfogadniuk.

Immár egyedül Jézus az Atya által akart törvényhozó és próféta. Péter közbeszólása ennek a legfőbb isteni döntésnek kiemelésére szolgál. Az apostolok földre borulása Máténál nem a felhő látványa vagy a zavar (a „nem tudta, mit beszél” megjegyzés egyébként is csak Lukácsnál olvasható), hanem az Atya szavai miatt történik. Péter mindhárom személynek egyforma sátrat akar kijelölni, azaz a törvényt és a prófétaság intézményét kívánja megörökíteni, Isten azonban értésükre adja, hogy az emberek közül egyedül Jézust tette meg teljhatalmú közvetítővé. Azzal, hogy arcra borulnak (Máténál csak e kijelentés után), mutatják, hogy alárendelik magukat Isten akaratának és küldötte tekintélyének.

Istenünk, te megparancsoltad nekünk, hogy hallgassunk szeretett Fiadra. Táplálj minket szent igéddel, hogy megtisztult lélekkel örvendezve szemléljük majd dicsőségedet. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen

[1] Az evangéliumi rész teljes magyarázata: Ortensio da Spinetoli: Máté – Az egyház evangéliuma( Ford. Turay Alfréd).

(2011) 


2011 2014

KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG: A REMÉNY TÜRELMES TANÚI

Nagyböjt II. vasárnap

Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével. Ő megmentett és szent hívással meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározása és kegyelme által, amelyet örök idők előtt adott nekünk Krisztus Jézusban. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki a halált legyőzte, az életet pedig és halhatatlanságot felragyogtatta az evangélium által. 2Tim 1,8b-10

Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével(2Tim 1,8b)

Izrael, Isten népe, a történelemben az egyetlen, amely a jövő éltet. Ábrahám , (Ter 12,1-3), s elindul a szilárd alapokon álló város felé, amelynek Isten az építője és alkotója (Zsid 11,10). Aztán egy maréknyi menekülő (a kivonulás népe), elhagyja a hatalmas Egyiptomot, s mennek a számukra ismeretlen föld felé, ahol – az ígéretek és reményeik szerint – szabadságot és jólétet (tejjel és mézzel remélnek. Isten, aki Mózesnek megmutatkozik: Az Aki Van, vagy Az Aki Lesz (Kiv 3,14. A jövő ennek (a meghívó és küldő Istennek) a lényege.

A remény nem egyszerű optimizmus, hanem egy hűséges és érdek nélküli olyan barátnak a jelenléte, aki hatékonyan áll mellettem. A választott nép reménysége a megváltásra és magára a Megváltóra épül. Ő Isten békéje, igazsága, barátsága. A nép öröme: az elnyomás megszűnik, az elnyomó hatalom eltűnik, széttördelik az ártatlanokra lesújtó botokat. Sőt gyökerestül tépik ki az ellenségeskedést: a harci felszereléseket a tűz emészti el (Iz 9,3-4), a kardokból meg ekevasat kalapálnak (Iz 2,4).1

Isten népe reménye: számon tartottak vagyunk: Abban az időben felkel azonban Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója, és olyan idő jön, amilyen a nemzedék keletkezése óta addig az időig még nem volt. Abban az időben megszabadul népedből mindenki, aki be an írva a könyvbe (Dán 12,1). Isten szabadítása, így a reménység nem a rossz bukását jelenti. Amikor a tanítványok azon lelkesültek, hogy a gonosz szellemek is engedelmeskedtek nekik. Jézus szélesebbre tárja örömük ablakait: De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben (Lk 10,20).

Az Isten-közösség, vagyis a hitben nyert meghívás egyben belső világosságot is ad ez embernek. A hitben látás a reményben jut kifejeződésre. Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mert mondom nektek: sok próféta és király szerette volna meglátni azt, amit ti láttok, de nem látták meg, és hallani azt, amit ti hallotok, de nem hallották meg. (Lk 10,23-24)

A remény nem üres csodavárás, hanem vállalni az út nehézségeit, amelyre hivatásunk szólít. A választott nép – feladva az igaz Isten iránti hitet, elvesztette a reményét: vissza akart menni a szolgaság földjére. A keresztény, aki megszabadult (megtért) gyakran megtapasztalja ezt az érzést: visszasírom a rabszolgaságom húsosfazekait, egyiptomi hagymákat (v. ö. Kiv 32,7-24). Némelyek, ha erőfeszítést kell tenni, ha azokkal kell tartani, akik fáradoznak, naponta vállalják a gyalázatot, rögtön engednek kisebbségi komplexusaiknak: ez az egyház nem modern, mert a sajtó is azt írta… Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt – figyelmeztet az apostol (2Tim 1,8.

Isten, aki Jézus Krisztus által megmentett és szent hívással meghívott minket utat tár elénk, amelyen bizalommal, de nagy türelemmel kell járnunk (v. ö. 2Tim 1,9).

Ha valaki azt követeli Istentől, hogy tüntesse el az útszakaszokat, amelyeken végig kell menni, annak a türelmetlen szíve már felhagy azzal, hogy teremtett lény legyen. Ő maga akar teremtővé válni, mégpedig hangzatos terveké, önzésből fakadó tiltakozásoké, és ennek a hozadéka lesz későbbi büntetése is. Mert a türelmetlenségnek megvan a velejáró büntetése: a terméketlenség. A türelmetlen, mivel azonnal akar mindent, semmit sem kap. Tervei olyanok, mint a kövek közé hullott búzamag: nincsenek gyökerei, mélység nélküli, puszta szavak.

A türelmetlenség és a reménytelenség meg akar feledkezni az időről, végeredményben a varázslás lehetőségével kecsegtet: tartsuk ellenőrzésünk alatt Istent, rendelkezzünk Isten felett.

Krisztus a kereszten magára veszi a türelmetlenség és reménytelenség mindezen hamis kihívásait: tőle megtanuljuk, hogy Isten a legnagyobb, a bűn tiszavirág-életű, a türelem és állhatatosság pedig a remény gyermekei. Következésképpen Isten országa nem jön el egy szempillantás alatt, hanem „a történelem során sok szenvedés között kell türelemmel kitartani, míg csak minden be nem teljesül Krisztus végső eljövetelében”.2

Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki a halált legyőzte, az életet pedig és halhatatlanságot felragyogtatta az evangélium által (2Tim 1,10).

1 Ortensio da Spinetoli: Chiesa dele origini Chiesa del futuro. Borla, 16,202-203.

2V. ö. Jorge Mario Bergoglio (Ferenc pápa): Nyitott ész, hívő szív. Új Ember Kiadó, 2013, 72.

(2014) 


2011 2014