2011
2014

Pilátus házában – Húsvét után

Megértetted?! Ebből elegem van! Nem akarom többé hallani annak a nevét! Még hogy ne ordibáljak?! Vedd tudomásul, hogy csak felemelem a hangom, amikor igazamban sértenek. Te csak ne pártold! Talán bedőltél a tanításának? Kik hisznek benne? Senki az értelmiség közül! Találsz akár csak egy úri, hogy úgy mondjam jobb családból valót követői között? Hogy szimpatizáns az egyik főtanácsbeli is? Hát még ki? Akik számítanak, mind ellene voltak.

Csupa tudatlan halász meg bugris falusi söpredék. Na meg egy sereg hisztérikus nő, akik most egyre kürtölik, hogy föltámadt! Hát persze! Ennek a nyomorult népnek próféták meg messiások kellettek minden időben. Aztán megölték őket, hogy ünnepelhessék. Nos, én csak besegítettem nekik… ha úgy tetszik!

Még hogy én cinikus vagyok? Te vetted magad körül zsidó szolgálókkal, akik közül – kémeimtől tudom – többen szoros kapcsolatban álltak a Názáreti tanítványaival. Nos, Claudia, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba: azt is tudom, hogy te magad is szimpatizáltál Vele! Na, ne értsd féle: semmi közöm, hogy mivel ütöd agyon az idődet. De ahhoz igen, hogy az én, pontosabban a mi karrierünkkel játszol! Ha a vének, a főpapok megtudják – már pedig mi marad titokban ebben az országban?! – akkor nekünk végünk. Igen, tudd meg, hogy kénytelen voltam engedni nekik, ha nem akartam végképp gyanúba keveredni.

Mi az, hogy képtelen vagyok a párbeszédre? Nahát! Kinek beszélek folyton? Te vagy képtelen a felsőbb szempontok szerint értékelni az eseményeket! Igen: a hatalomnak nem lehet az alattvalók kis rész-igazságai előtt meghátrálni! Nem érted? Nekem győznöm kellett, mert akkor ő győz le engem. Ezért ostoroztattam meg: lássák, hogy nem félek tőle? Miért mondod, hogy ez gyávaság volt a részemről? Vond vissza, hogy aljasnak neveztél! Meg kellett szégyenítenem őt, és ezzel azt az egész csürhét! Őket ostoroztam meg. Hogy ezt nem kérték? Jaj, milyen naiv vagy! Hát éppen ezért: túltettem rajtuk! S aztán oda állítottam eléjük: Íme az ember! Egy percre elállt a lélegzetük: felismerték benne magukat, hiszen egy közülük valót verettem meg. Erre, persze nem számítottak. Aztán még jobban ordították, hogy feszíttessem meg. Mit tehettem volna? Hogy megijedtem? Nem a tömegtől féltem. Nem is Rómától. Tőle. Vagy magamtól? Nem engedhettem meg magamnak, hogy hatása alá kerüljek. A szabály: akitől félünk, annak meg kell halnia!

Igen, bevallom, hogy a félelem, a tőle való félelem elborította az agyamat. Le kellett őt győznöm! Ezért azt akartam, hogy kegyelmet kérjen tőlem. Mondtam neki, hogy hatalmam van fölötte, de ő szóra sem méltatott. Erre még inkább megijedtem. Nem érted, Claudia? Meg akartam szabadulni, ezért ültem újra a bírói székbe: a hatalom nevében ítéltem el. Milyen hatalom? Hát ez az: a hatalomnak nincs arca, nincs neve. Mit gondolsz, miért ordították, hogy „nekünk törvényünk van, s a törvény szerint meg kell halnia”? Ha külön-külön kérdezted volna őket, egy sem tudta volna vállalni. A törvény? A törvény lett istenük és nem Isten a törvényük. De ez az Ember, túl volt mindezen. Hatalmasabb a törvényüknél, Róma törvényénél, az én törvényemnél. Ezért meg kellett halnia. A törvény szerint.

Miket beszélsz? Megbocsátani? A mester senkit sem gyűlölt? Még mesternek mered nevezni! Hát ennyire jutottunk? A római helytartó felesége mesternek nevez egy vándor prédikátort, akit saját népe adott kezembe? Hol van a te mestered Róma nagyjaihoz! Száz év múlva ki fog emlékezni nevére? Az enyémre igen!

Szolga, hozz vizet és tálat: mosom kezeimet! Hogy miért? Igazad van: egyszer már kezet mostam. De, tudod, Claudia, ahányszor végiggondolom az egészet, valami belülről kényszerít, hogy kezet mossak. De ki mossa le őt nevem mellől?

(2011) 


2011 2014

KRISZTUS: ÉLETÜNK

HÚSVÉTVASÁRNAP

Ezért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve [Zsolt 110,1]. Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek, megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben. (Kol 3,1-4)

A keresztre feszítés azt a benyomást keltette még a tanítványokban is, hogy mindennek vége. Az ember – mag is végleges – szeretne bizonyos dolgokat véglegesen lezárni. Főleg azokat a történéseket, amelyekben alul maradt, Ezért olyon nehezen mennek bele az apostolok a feltámadás elfogadásába.1

Amikor Jézus feltámadásáról, aztán még inkább, ha a mi feltámadásunkról van szó, - még hívő emberek is – zavartan témát váltunk. Az apostoli igehirdetés jelentése segít előre lépnünk.

Ő az Élő!

A feltámadás nem egy halott újraélesztése, sőt, ennek ellenkezője! Azt jelenti, hogy az illető kilép a világ anyagi – vagyis változásban (romlásban), átmenetben – állapotából egy új, igaz és örökéletbe. Senki a világon nem dicsekedhet a feltámadás tapasztalatával, ismeretével, sőt valójában elképzelni sem tudjuk, ahogyan Pál apostol írja a korintusiaknak: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik (1Kor 2,9). Igyekszik világosabbá tenni a föltámadás jelentését: Van égi test meg földi test, de másként ragyog az égi, másként a földi. Más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól. Ilyen a halottak feltámadása is. Romlásra vetik el – romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el – dicsőségben támad föl.Majd így zárja: Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot.(1Kor 15,40-44. 53)

Jézus minden ember feltámadását ígéri, amelyre egyedül az ő szava a garancia. Ahogyan megígérte szenvedését, s az megvalósult, azzal a súllyal beszélhet a feltámadásról is. Megdöbbentő, hogy ez a nagyon fontos esemény nem tömegek szemeláttára, hanem nagyon csendben ment végbe! Nem akarta ellenfeleit sem meggyőzni: az őt elítélő bírák, főpapok, Pilátus nem láthatták megdicsőülését. Mindez azért, mert az ő „átvonulása” nem fogható a test szemeivel. A túl és az innét való világ között nincs kapcsolási lehetőség. Csak a hitben lehet csatlakozni és nem tapasztalati úton kapcsolatba kerülni ezzel a valósággal.

A tanítványok a feltámadásról beszélve bevallják, hogy nehezen fogták fel Jézus erre utaló ígéretét, de azt is bevallják, hogy hittel fogadják el, amikor Őt „látják”. A látás, amelyre Pál az említett korintusi levélben is utal, nem egyszerű fizikai tapasztalatot jelent csupán, vagyis a testi szemek érzékelését, hanem a hitben való látást, amely a prófétai Isten-tapasztalások, látások sajátos kifejezése. Mózes: az Isten megszólította(Kiv 3,4. Izajás: láttam az Urat (6,1). Ezekiel: ezt láttam … kivettem valamit (1,4-5). Látják az Urat, hallják hangját, vagyis lelkükben érzékelnek valami egyedülállót, megérintő jelenléte; bensőjükben felfognak valamit, amit isteni közlésként értenek. Nem csoda, hogy megrettennek, tiltakoznak, mert nem találnak megfelelő szavakat.

Az apostolok húsvéti tapasztalatának vallomása: ünneplik Krisztus kimondhatatlan győzelmét.

Jézus nem szállt le a keresztről, pedig a főpapok megígérték, hogy akkor hisznek neki… Őt az Atya igazolta, a vele való találkozás az egyszerű hit, a bensőséges közösség egész embert átfogó valóságában megy végbe. Jézus Krisztus a szentség Lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult (Róm1,4).

A feltámadás: az egészen Más, a nem emberi vágyakozás, fantázia és kéz alkotta Isten mindent felülmúló tette:

Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr. Kedveseim, ti mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket, nemcsak amikor köztetek vagyok, hanem sokkal inkább most, hogy távol kell lennem. Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.(Fil 2,6-13)

Jézus Krisztus feltámadásának ez az üzenet mindnyájunkhoz szól: meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben (Kol 3,3).

1Az elmélkedés alapjául felhasznált munka: .Ortensio da Spinetoli: Gesú di Nazaret. Ed. Moeridiana, 2005.

(2014) 


2011 2014