A KERESZTÉNY: GYÓGYULT EMBER

HÚSVÉT 4. VASÁRNAP A

Hiszen miféle dicsőség az, ha vétkeztek, és azért viselitek el a pofonokat? De ha jót cselekedtetek, és békével tűrtök, ez kedves Isten előtt. Hiszen erre vagytok hivatva, mert példát hagyva nektek, Krisztus is szenvedett értetek, hogy az ő nyomdokait kövessétek. Ő, aki bűnt nem cselekedett, s álnokságot sem találtak szájában [Iz 53,9], aki, mikor szidalmazták, maga nem szidalmazott, mikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos Bíróra; aki a mi bűneinket maga elviselte testében a fán, hogy a bűnöknek meghalva az igazságnak éljünk; az ő sebe által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok [Iz 53,5k], de most megtértetek lelketek pásztorához és felügyelőjéhez. (1Pét 2,20b-25)

A feltámadt Jézusról nem értünk meg semmit, amíg nem találkoztunk vele, nem hallottuk, hogy megszólít, nem néztünk szemébe. A róla való beszéd, hallomás, hamar megkopik, kétségessé válik. A sírhoz futott asszonyok őt keresték: a halottat.

A tanítványok rémületükben se nem látnak, se nem hallanak, mert elveszett reményük sebeit keresik. A sebek: az a Jézus, akit – úgy éreznek – elvesztettek. S most, hogy nincs a teste, végkép elveszett! Egyik húsvéti himnusz így énekel:

Mária Magdolna, mondd mit láttál utadon!

„Az élő Krisztusnak sírját, feltámadt Urunk nagy diadalmát,

angyalok jelenését, Urunk halotti leplét.

Feltámadt Krisztus, reményetek: Galileába megy előttetek.”

A Lélek, akit Jézus küld el, érteti meg velünk, hogy kicsoda Ő. Az Úr a sírban hagyja a halotti lepleket, de sebeit magán hordja. Így mutatkozik tanítványai előtt. Nem azért, hogy siránkozzanak rajta, vagy szégyenkezzenek miatta. Azt akarja, hogy megértsük, amit Péter levelében olvastunk: Vétkeinket a saját testében fölvitte a (kereszt)fára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást.(1 Pét 2,24).

Azt akarja, hogy meggyógyuljunk a múltunk miatti reménytelenségből. Azt akarja, hogy kigyógyuljunk az önvádból, s helyette Isten irgalmából kérjünk felszabadító feloldozást. Ha magamat oldozgatom, félő, hogy a köteleim a kezemben maradnak, és ismét belecsavarodok a véget nem érő történeteimbe, mások szóáradatába.

Jézus Krisztus a feltámadás: az tapasztalja meg, aki otthagyja az üres sírt a halotti leplekkel és elmegy a Jó Hírrel testvéreihez. Azokhoz, akik félnek, akik bezárkóztak, s senki nem nyit rájuk ajtót, azokhoz, akiket lenéznek, semmibe vesznek. Jézus a mi pásztorunk: őrzőnk és biztonságunk.

Ha megszabadultunk bűneink és keserűségünk őrizgetésétől, akkor el kell indulnunk testvéreink felé az irgalom a segítő szeretet bátor lépteivel. A haragot, bosszút, gyűlöletet, amit magunkban érzünk csak az imádság és böjt oltja el, s a tevékeny szeretet gyógyítja meg bennünk és környezetünkben.

Ne féljünk attól, hogy gyötrelmes az utunk. Ne féljünk a kudarcoktól, amelyeket elszenvedünk, amikor másokért áldozzuk erőnket, időnket és főként türelmünket. Jézus győzelme nem az volt, hogy lejött a keresztről, hanem, hogy ottmaradt. Szeretete az Atya és irántunk legyőzte füttyszót, a harsány vihogást, a becstelen ordítozást. Hűséges maradt a gyűlölet kiszolgáltatottaihoz, vagyis azokhoz, akiket magával sodort a hatalom, a pénz mindenhatónak hitt vihara. Megerősítette azokat, akik mellette voltak: bocsánatot a megfeszített rablógyilkosnak, s azoknak, akik őrjöngtek a gúnyolódásban. Nem tudják mit csinálnak! Irgalomra szorulnak, mert csak az gyógyíthatja meg őket.

Az emberek üdvösségét, szabadulását Jézus a fához szegezett kezekkel szerezte, s nem a gonoszokat lesöprő mozdulattal!

Római Szent Kelemen, vértanú pápa levelének végén írta az itt következő imádságot:

Igen, Uralkodónk, mutasd meg arcodat felettünk, hogy békességben a jót tegyük, hatalmas kezed oltalmazzon bennünket, fölséges karoddal szabadíts meg minden bűntől, ments meg bennünket mindazoktól, akik igazságtalanul gyűlölnek bennünket! Adj békességet, egyetértést nekünk, és mindenkinek, akik ezt a földet lakják, ahogyan megadtad atyáinknak, a kik hitben és igazságban méltó módon hívtak segítségül téged, így add meg nekünk, kik engedelmeskedünk a te mindenható és dicsőséges Nevednek, de éppúgy földi elöljáróinknak és kormányzóinknak is!

A királyság hatalmát te adtad nekik, Uralkodónk, nagyszerű és elmondhatatlan erőd által, azért, hogy a dicsőséget és méltóságot megismervén, melyet nekik ajándékoztál, engedelmeskedjünk nekik is, és így semmiképp se ellenkezzünk akaratoddal; adjál nekik, Uram, egészséget, békességet, egyetértést, boldogulást, hogy a kormányzás munkáját, amit te adtál nekik, háborgatás nélkül végezhessék!1 Te pedig Urunk, időknek mennyei királya, ki az emberek fiainak hatalmat és méltóságot adsz a földiek feletti uralkodásban, Te, Uram, igazgasd szándékainkat arra, ami színed előtt szép, és tetszésre talál, hogy békességben és egyszerűségben, istenfélő módon használják a tőled kapott hatalmat, és így tenálad irgalomra leljenek! Mindezeket egyedül te teheted meg mivelünk, mi tégedet vallunk meg, lelkünk főpapja és pártfogója, Jézus Krisztus által2, és általa tiéd a dicsőség és a magasztalás most és nemzedékről nemzedékre, és örökkön örökké. Ámen.3

1 Már a zsidók is imádkoztak a római hatóságokért. Az Újszövetségben is megvannak ennek nyomai, vö. Róm 13,1; 1Tim 2,1; Tit 3,1; 1Pét 2,13-17. Jusztinosz, 1 Apológia XVII,3 (Óker. írók 8,78. old.); Tertullianus Védőbeszéd XXX,1; Scapulához 3 (Óker. írók 12,118. és 359. old.).

2 vö. Zsid 2,17; 3,1; 4,14; 1Pét 2,25.

3 Római Szent Kelemen levele a korintusiakhoz, XLXIII.: Apostoli atyák (Vanyó László szerk), SzIT 1979, 76-77. Szent I. Kelemen pápát Traianus császár a Krím-félszigetre száműzte, ahol sok kereszténnyel együtt márványbányában dolgozott, végül a tengerbe fojtották (+101).

(2014)