KRISZTUS ÁLTAL HISZÜNK

Húsvét utáni 3. vasárnap

És ha Atyának hívjátok azt, aki személyválogatás nélkül ítél kinek-kinek cselekedete szerint, járjatok félelemmel zarándokságotok idején, tudva, hogy nem romlandó ezüstön vagy aranyon történt a megváltásotok az atyáitoktól rátok hagyományozott hiú életmódotokból [Iz 52,3], hanem a szeplőtlen és érintetlen Báránynak, Krisztusnak drága vérén, akit az Atya ugyan a világ alkotása előtt szemelt ki, de az utolsó időben jelentett ki tiértetek. Általa hisztek Istenben, aki őt feltámasztotta halottaiból, és dicsőséget adott neki, hogy Istenben legyen a hitetek és reményetek. (1Pét 1,17-21)

Nem magunkért vagyunk keresztények. Ahogyan a hitet Jézus Krisztus által kaptuk, úgy részesülünk az Ő küldetésében. Nem csak úgy időnként, mint ahogyan néha eszünkbe jut, hogy le kellene törülni a port a szekrények tetejéről. A keresztény élet nem portörlés és nem porhintés, vagy légfrissítés! Micsoda ellentmondás: a már mindenféle szennyel telített levegőbe belefújunk egy adag „illatot”… Minél nagyobb a bűz, annál többet fújunk. Ettől minden rendbe is jött?

Ha mindent a magunk pillanatnyi vágyunkhoz kalapálunk, lassan ellaposodik az életünk. A csodálkozás képességét veszítjük el. A legnagyobb baj ma, hogy olyan extázist hozunk létre, amely nem a lelkesedésből, hanem valamilyen vegyszer hatására tör ki belőlünk. Ennek következménye a teljes közöny: már ezt is láttam, már ezt is ismerem, már megvettem, már ráuntam… Ellaposodtunk, mert akkor is feldobott érzéseket csikartunk ki magunkból, amikor igazán nem fogtuk fel a dolgok jelentését. Meghal a fantázia, ha nem abból belső meggyőződésből fakadó öröm tölt el, hogy felismertük valaminek az igazi szépségét, az egyedülvalóságát. A feltámadás eseménye annyira magával ragadta a tanítványokat, hogy alig tudnak megszólalni: futkosnak, nézelődnek, aztán magukra zárják az ajtót. Ez nem lehet igaz! De van egy sajátos kifejezése az elragadtatásnak: Máriáé, aki leborul Jézus előtt, kifejezve imádatát. Csodálat és imádás.

Ebben az imádásban nyílik meg a lélek a látásra, a helyes felfogásra: maga Isten nyitja meg a megértést. Jézus Krisztus az, aki megszólít ebben az elnémulásunkban. Ezért mondja az apostol: Általa hisztek Istenben, aki őt feltámasztotta halottaiból, és dicsőséget adott neki, hogy Istenben legyen a hitetek és reményetek (1Pét 1,21).

A Szentlélek ajándéka az értelem lelke. Azt jelenti, hogy következetesek vagyunk:a hitünk és tetteink összhangban állnak, nem csupán a hitünk és a szavaink. Római Szent Kelemen írja:

Akinek birtokában van a Krisztusban való szeretet, tegye meg mindazt, amit Krisztus rendelt el!1 Ki tudná elmondani Isten szeretetének kötelékét? Szépségének nagyszerűségét ugyan ki bírná elbeszélni? Fönséges, elmondhatatlan az, hogy a szeretet hová emel fel bennünket. A szeretet minket az Istenhez kapcsol,

a szeretet elfedi bűneink sokaságát,

a szeretet mindent elvisel, mindenben türelmes,

a szeretetben nincsen semmiféle szégyenletes, semmiféle nagyzolás,

a szeretetből nem fakadhat szakadás, nem lázad,

a szeretet mindent egyetértésben tesz,

szeretetben teljesedett Isten minden választottjának élete, a szeretet nélkül senki sem lehet Istennek tetszésére. Uralkodónk a szeretetben fogadott bennünket magához, szeretetében, mellyel irántunk viseltetett, a mi Urunk Jézus Krisztus saját vérét adta oda érettünk Isten akaratából; a testét a mi testünkért adta, a lelkét pedig a mi lelkünkért.2

Isten mindent felülmúló szeretete töltsön el csodálattal és hálás örömmel. Mind ahányszor ránk telepszik a levertségi, az ismétlődő feladatok, gondok lehangoló köde, kezdjünk el hálát adni, hogy Istenéi vagyunk. Akkor megértjük, hogy az újdonság nem az eseményekben, a birtokolt dolgokban, hanem bennünk van. Képes vagyok felfedezni, megérteni a most felém irányuló szeretetet, Annak tekintetét, aki bátorít, erősít. Megértem a történéseket, amelyek, mint egy híd, átvezetnek a kilátástalanság szakadékain.

1 Az egész fejezetet az 1 Kor 13 ihlette.

2 Római Szent Klemen levele a korintusiakhoz, XLXIII.: Apostoli atyák (Vanyó László szerk), SzIT 1979, 72.

(2014)