A legszebb (2011)
2014

Május

A legszebb

Rólad szerettem volna írni a legszebb könyvemet. De ahányszor nekifogtam, mindig Fiadhoz jutottam. Róla sem beszélhetek anélkül, hogy terád ne emlékeznék. Az anya soha nem válik meg gyermekétől, ha szabadnak neveli őt. A szabadság a legszebb és legbiztosabb kapcsolat, kötelék. Láthatatlan és mindennél erősebb.

Ezért tudtad mindig, hogy Ő merre jár. Nem kérdezősködtél.

Szóval: Rólad gondolkodtam.

Mária: írtam egy szép nagy lap tetejére. Ekkor hirtelen úgy éreztem, hogy mindent megírtam. Nevedben benne van mosolyod, szelíd tekinteted. A neved várakozás, gondoskodó vigyázás és … fájdalom. Igen: sok-sok fájdalom, és mégis mérhetetlen béke!

Aztán eszembe jutott az is, hogy már annyi szépet írtak Rólad, mit tudnék én még mondani? Gondolatban odaülök lábaidhoz, miközben Te Fiad ruháit javítgatod. Tudom, most is Őrá gondolsz.

***

Egészen befeledkezem ebbe a csendbe. Mi lesz az írással? Mit írhatnék, ami a legszebb?

Amíg így tűnődöm, egy kisgyerek kiabálására figyelek fel: kinézek, látom, hogy az ablak alatt játszik önfeledten. Időnként anyját szólogatja: Édesaja! Édesaja! – Nem tudja még pontosan kimondani a drága szót. Lemegyek hozzá. Hol van édesanyád? – kérdem tőle. A gyerek felegyenesedik és a tér túloldalán lévő nagy tömbházra mutat: Ott! De hiszen messze van, s nem hallja a kiabálásodat! – akadékoskodom. A kicsi értetlenül néz rám, aztán csak ennyit mond: Ejsze, hallja! Neki olyan füle van, hogy meghallja!

Édesanya: ennél szebbet és többet ki mondhatna?

Édesanyám! Elég a gyermek cérna hangja, hogy meghalljad, ha szólítanak, mert Neked olyan füled van!

(2011) 


A legszebb (2011) 2014

SZOMORÚSÁGUNK MÚLÓBAN

HÚSVÉT 2 VASÁRNAP A

Áldott legyen Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmasságával élő reménységre szült újjá minket, Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, romolhatatlan, szennyezetlen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben fenn van tartva számotokra. Isten ereje megőriz titeket az üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben kinyilvánuljon. Ennek örülni fogtok, ha most szomorkodnotok kell is egy kissé a különféle kísértésekben, hogy hitetek próbája a romlandó aranynál -- melyet tűz által próbálnak meg -- sokkal értékesebbnek bizonyuljon dicséretetekre, dicsőségetekre és tisztességetekre Jézus Krisztus megjelenésekor, akit bár nem láttatok, szerettek; akiben, bár most sem látjátok, hisztek; s mivel hisztek, örvendezni fogtok kimondhatatlan és megdicsőült örömmel, elérve hitetek célját, lelketek üdvösségét.1Pét 1,3-9

A húsvét utáni időt a Szentlélek várásában töltjük. A várakozás felkészülést jelent. Vágyakozás és készség, hogy befogadjuk és azonosuljunk azzal a küldetéssel, amelyet a Lélek ad nekünk.

Mindezt imádsággal, az apostoli tanítás átgondolással szeretnénk megtenni. Imádság: egyik módja, hogy kialakuljon bennünk egy szerető kapcsolat Istennel. Az imádságunk aszerint alakul, amilyen mértékben szeretünk.1

Azt írja az apostol: Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmasságával élő reménységre szült újjá minket, Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, romolhatatlan, szennyezetlen és hervadhatatlan örökségre. (1Pét 1,3)

Amikor befogadjuk szívünkbe a Szentlelket, és hagyjuk, hogy cselekedjen, akkor maga Krisztus válik jelenvalóvá életünkben és általunk maga Krisztus fog imádkozni, megbocsátani, reményt és vigaszt nyújtani. Ő szolgálja a testvéreket, ő áll közel a szükséget szenvedőkhöz, az utolsókhoz, ő teremt szeretetközösséget, ő hinti el a béke magvait. Gondoljátok csak el, hogy ez milyen fontos: a Szentlélek által maga Krisztus teszi mindezt közöttünk és értünk”.2

Isten Szentlelke adja meg a bölcsességet, megértsük életünk jelentését. A bölcsesség, amely nem egyenlő sem az iskolai végzettséggel, sem pedig valami rafinált okoskodással, szemléletet ad: megérteti mindennek az igazi jelentését és értékét.

Jézus mondta: Világosságul jöttem a világba (Jn 12, 46), azért, hogy akik látnak, ne lássanak, a vakok viszont visszanyerjék látásukat. Tehát maga az Úr a mi világosságunk, az igazság Napja. Az ő hírnökeként szólt a próféta is: Világosságom és üdvösségem az Isten, kitől félnék?

A megvilágosult lelkű ember nem sántikál kétfelé, nem tér le a helyes útról, és mindent elvisel, Az, aki távolból már látja hazáját, elviseli érte a kellemetlenségeket, és földi gondok miatt nem aggódik, mert Istenében erősségre talál. Fékezi szíve vágyait, és állhatatos marad, alázatosságából türelmet merít. Az az igazi fény, amely minden embert megvilágít, aki a világba jött (Jn 1, 9), és önmagát ajándékozza azoknak, akik félik őt. Annak ad kegyelmet, akinek és amikor akar, és annak mutatja meg magát, akinek a Fiú akarja.

Ezek a fenti sorok egy János nevű nápolyi püspöktől valók. Aztán így folytatja tanítását:

Világosságom és üdvösségem az Isten, kitől félnék? Nagy üdvösség ez számunkra, testvéreim! Mert ennek birtokában az ember már nem fél a betegségtől, nem ijed meg a gyengeségtől, nem ad a fájdalomra. Szívvel-lélekkel kell tehát kiáltanunk, és nemcsak szóval mondani, de bensőnkkel is megvallani: Világosságom és üdvösségem az Isten, kitől félnék? Ha ő világosít meg engem, ha ő ad segítséget nekem, kitől félnék? Jöjjön bár a kísértések ködös világa, az Úr az én világosságom. Jöhet, de eredményt nem ér el; szívünket ostromolhatja, de le nem győzi. Törjön rám bár vak szenvedély: Világosságom az Isten. Tehát ő a mi erősségünk, aki nekünk ajándékozza magát, mi pedig neki adjuk magunkat.3

Ez egy új látás: az Istentől nyert bölcsesség, amely szilárdan tart, ha minden összeomlani látszik körülöttünk. Ez a bölcsesség indít el, hogy ne zárja be gondolkodásunkat, cselekvéseinket semmi félelem, semmiféle fájdalom, bánat.

Isten a Szentlélek által szárnyat ad nekünk! Ezt kapjuk a bérmálásban, s ezt kell megújítani imádságos vágyakozással. Végezetül itt egy ima-vallomás: hogy kimozduljunk a mozdíthatatlannak hit kedvtelenségünkből.

Szeretném megköszönni, Uram, az életet. Azt olvastam valahol, hogy az emberek egy szárnnyal született angyalok: csak egymásba karolva tudnak repülni.

Néha, bensőséges pillanatokban, arra merek gondolni, Uram, hogy Neked is csak egy szárnyad van. A másikat elrejted, talán azért, hogy megértsem: nélkülem nem akarsz repülni.

Ezért adtál nekem életet:

repülésben a te társad legyek.

Engedj, hát, lebegni veled.

Hiszen élni

nem azt jelenti, hogy „vonszoljuk az életet”,

nem azt, hogy „elszaggassuk az életet”,

nem azt, hogy „elrágcsáljuk az életet”.

Élni annyi, mint ráhagyatkozni, ahogyan a sirály, a szél részegségére.

Élni annyi, mint ízlelni a szabadság kalandját.

Élni annyi, mint kiterjeszteni szárnyunkat, az egyetlen szárnyat,

annak bizalmával, mint aki tudja, hogy a repüléshez olyan

hatalmas társa van, mint amilyen te vagy!4

1 Antonio Bello: Parole d’amore. La meridiana, 1993, 7

2 Ferenc pápa nyilvános kihallgatáson mondott beszédéből: 2014. j0nuáe 29.

3 János nápolyi püspök beszédeiből (Sermo 7: PLS 4, 785-786) Olvasmányos imaóra, évközi 3. hét, csütörtök.

4 A. Bello (1993). 13-14.

(2014) 


A legszebb (2011) 2014