ISTEN TEMPLOMA

ÉVKÖZI 7. VASÁRNAP A

Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek? Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az. Senki ne ámítsa magát! Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék balgává, hogy csakugyan bölcs lehessen. Hiszen a világ bölcsessége balgaság Isten előtt. Amint írva van: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket.” Továbbá: Tárva az Úr előtt az emberek gondolata, csupa hiúság a foglalata. Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek. Ti azonban Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené. 1Kor 3,16-23

A keresztény élet velejárója a folytonos szemléletváltásra való hívás. Jézus tanítványai soha nem érezhették magukat vallásos biztonságban. Krisztus követése nem megérkezés, birtoklás, hanem sokkal inkább útra kelés, kiüresedés. A szó legteljesebb életben szemlélődésre hív az Úr mindnyájunkat: őt nézzük, ne eredményeinket vagy kudarcainkat. Ne önmagunkon tetszelegjünk. A szemlélődés nem csupán annyi, hogy eltelek a világ szépségével.

A természetben található tökéletességek azt bizonyítják, hogy a természet Isten képe, míg a hiányosságok annak bizonyságai, hogy csupán a képe és nem maga Isten – írja B. Pascal.1

Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek (1Kor 3,16). Az „Isten temploma” kifejezés nem csupán annyit jelent, hogy Isten tulajdona az ember, hanem egész valóságunk cselekvő részese Isten Jelenlétének e világban. Folytonos együttlét, a legbensőbb kapcsolat kifejezése ez. Az isteni szentháromságos élet Jézus Krisztus emberi természetében és az ő Szentlelkében nyilatkozott meg számunkra. Ma is ez az útja az Isten-találkozásunknak. Nem elvont igazságok sorozatában, hanem a Lélek munkája által életünkben akar kinyilvánulni. A fentebb említett szemlélődés nem időnként átélt tapasztalat az isteniről. Sokkal inkább az élő Jelenlét, aki éltet engem és mindazokat, akik kapcsolatba kerülnek velünk.2

Senki ne ámítsa önmagát! – figyelmeztet az apostol (1Kor 3,18). A só ízét vesztheti, s akkor már semmire nem való – mondja Jézus. Könnyen „elszálkásodik” ( mondhatnánk: elfásul) készségünk, hajlékonyságunk az Igére. Az Egyház nem élhet visszaemlékezésekből. A helyi közösségek, kis- és lelkiségi csoportok halála, ha megújulás helyett siratják régi dicsőségüket, vagy éppen elhagyva a helyi közösséget, loholnak tetszetős csoportok, élmény-gyülekezetek után.

Isten Lelkének temploma vagyunk, ami tüzet, nyugtalanságot, folytonos keresést jelent. Az Ige megtestesülést kíván! Mivel az Isten Igéjét hordozó Írásnak nem az a legfontosabb mondanivalója, hogy Szent Könyv. Inkább az, hogy az élő Isten Igéjét állítja elénk, mely Krisztusban jelent meg számunkra. Azért fogták írásba ezt az igét, hogy legyen valami biztos a kezünkben, amihez tarthatjuk magunkat. Krisztus akarata azonban nem az, hogy könyvként olvassuk őt, ő maga nem is írt semmit: „Az én szavaim lélek és élet”. Isten Igéjét nemcsak egyszerűen ki kell mondani, hanem a példaként szolgáló keresztény élettanúságát is kívánja, mivel az Ige testté lett, és ezért saját testünkkel kell megmutatnunk mi is az Ige.3

Isten Lelke bennünk akarja megjeleníteni Jézus Krisztus teljes életét: szenvedését, halálát és feltámadását. Semmi másnak nincs értelme: a kivagyiság, a csoportokra húzás, személyeskedéssel való időrablás az evangélium legteljesebb félreértése és önámítás. Hallgassuk a Lélek tanítását:

Ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené! (1Kor 3,23) Kell ennél több?

1 Balasise Pascal: Gondolatok. Lazi Kiadó, Szeged, 2000, 580.

2 Hans Urs von Balthasar: Vizsgáljatok meg mindent. Sík S. Kiadó, Budapest 2004, 26.

3 U. o. 51-52.

(2014)