ÉVKÖZI 30 VASÁRNAP A

Kiv 22,20-26

A jövevényhez ne légy kegyetlen és ne sanyargasd, hiszen ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén. Az özvegyet vagy árvát ne nyomorgassátok. Ha sanyargatjátok őket, hozzám kiáltanak. Én meghallgatom kiáltásukat, felizzik haragom, és megöllek titeket karddal, úgyhogy feleségeitek özvegyekké lesznek és a fiaitok árvákká. Ha pénzt adsz kölcsön az én népemből való szegénynek, aki közötted lakik, ne szorongasd, mint az uzsorás, és ne vess ki rá kamatot. Ha zálogba vetted embertársad köpenyét, naplemente előtt add vissza neki. Hiszen az az egyetlen takarója, testének öltözete, és nincs egyebe, amiben alhatna. Ha hozzám kiált, meghallgatom, mert én irgalmas vagyok.

1Tessz 1,5c-10

Mi ugyanis az evangéliumot nem csak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is, és egész teljességgel. Hiszen tudjátok, milyenek voltunk köztetek, a ti érdeketekben. Ti pedig a mi követőink lettetek, és az Úréi, elfogadtátok az igét sok szorongatás közt, a Szentlélek örömével. Így példaképpé lettetek minden hívő számára Makedóniában és Akhájában. Az Úr igéjének hirdetése ugyanis tőletek haladt tovább, nem csak Makedóniában és Akhájában. Istenbe vetett hitetek eljutott mindenhová, úgyhogy szükségtelen is arról beszélnünk. Hiszen mindenki beszéli rólunk, hogy hogyan érkeztünk hozzátok, és hogyan tértetek meg a bálványoktól Istenhez, hogy az élő, igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Fiát, akit feltámasztott halottaiból, Jézust, aki megment minket a jövendő haragtól.

Mt 22,34-40

Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szaddúceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: ,,Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?" Ő azt felelte neki: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből" [MTörv 6,5]. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat" [Lev 19,18]. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták."

TANÚSÁGTÉTELÜNK: ERŐVEL ÉS SZENTLÉLEKKEL IS, ÉS EGÉSZ TELJESSÉGGEL

Az evangéliumot nem csak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is, és egész teljességgel: Pál hangsúlyozza, hogy az evangélium ereje nem az ő saját ékesszólásának hatalmában, hanem Isten Lelkének az erejében rejlik (1Kor 2,1-5).

Pál számára az evangélium hirdetése ugyanúgy Isten erejének a kifejeződése, mint a csodatételek. Az Apostol emlékezteti közösségét arra, hogy ő az "evangéliumot” hirdette, amit a próféták megjövendöltek (vö. Iz 40,9; 52,7; 60,6; 61,1), ami az Ige megtestesülésével és az üdvösség tetteivel beteljesedett. A Szentlélek az apostolt vette igénybe, hogy folytassa az ő megszentelő munkáját. A tesszalonikaiakat nem puszta szavak által győzte meg, hanem Isten "ereje” által, aki ezeket a szavakat hatékonnyá tette. Az "erő” szó nem csak a csodatettekre utal, hanem arra, amivel a Szentlélek megindította azoknak a lelkeit, akik hallották Pál igehirdetését.

Igaz, hogy ez a működés, mint Isten minden külső működése, valamiképpen a Szentháromság mindhárom személyének a működése, azonban a Szentírás és az Egyház nyelvezetében rendszerint azokat a tetteket, amelyekben "az erő domborodik ki, az Atyának, míg azokat, amelyekben a bölcsesség domborodik ki, a Fiúnak, azokat pedig, amelyekben a szeretet tűnik ki, a Szentléleknek szokta tulajdonítani.” (XIII. Leó, "Divinum Illud Munus", 5.; DH 3326.).

Az Egyház korai éveiben és ma is az evangélium hirdetését gyakran a Szentlélek különleges kegyelmei kísérik, mint pl. a próféciák, csodák vagy a nyelvek adományai (vö. ApCsel 2,8). Ezek igenis jelen vannak a katolikus egyház mai gyakorlatában is, még ha sokan idegenkednek is tőle. Nem a folytonos és kétes látomásokra, üzenetekre gondolok, hanem olyan közösségekre, amelyek egységben vannak az egyházi vezetéssel teljesítik szolgálataikat. Az ajándékok e bősége világossá teszi minden korban, hogy Krisztus megdicsőülésével elközelgett Isten országa (vö. ApCsel 2,16). Ez azt jelenteti, hogy minden korban és minden helyen – az idők végéig – beteljesednek az ősi próféciák: "Aztán pedig kiárasztom lelkemet minden emberre, és prófétálni fognak fiaitok és leányaitok; álmokat álmodnak véneitek, és látomásokat látnak ifjaitok. Sőt szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom azokban a napokban lelkemet.” (Joel 3,1-2).

"Erővel és Szentlélekkel” kijelentés értelme: összhangban az üdvösség isteni tervével, az Ószövetség ideje, amely előkészítette az utat a Messiás eljövetelének, elérkezett a végéhez, és egy új korszak kezdődött el, amelynek kulcsvonása Isten Lelkének a működése: "úgy mondhatni: a Szentlélek az evangélium fő munkálója. Ő indít az evangélium hirdetésére, és ő készíti fel bensőleg a szíveket, hogy befogadják az üdvösség szavát.” (VI. Pál: "Evangelii Nuntiandi", 75.). Mennyire fontos, hogy egyén és közösség folyton könyörögjünk Isten Lelkének kiáradásáért: ne emberi okoskodás, vagy éppen rossz indulatok, gonosz szándékok töltsék meg a lelkünket, akiknek Krisztust kellene tanúsítanunk, az Élő és Igaz Isten Fiát.1

Ti az Úr és a mi követőink lettetek. A tanítást a sok nehézség ellenére is a Szentlélek örömével fogadtátok, 7s így Macedóniában és Achájában minden hívőnek példaképévé lettetek: a tesszaloniki keresztények hite abban mutatkozott meg, hogy az apostolok és az Úr követőivé váltak (1Kor 11,1). Az Apostol hangsúlyozza az szorongatásban és az evangélium hirdetésében való részesedésüket. A keresztények az apostolok és az Úr követőivé váltak, ők maguk pedig a többi “hívő” számára váltak példává.

A szorongatás: a fizikai és morális gonoszság együttes támadására, vagy a messiási csapásokra vonatkozik, amelyben a Krisztusban hívők mindenkor tapasztalnak. Az öröm a Lélek gyümölcse (Gal 5,22). Az öröm megtapasztalása azt érzékelteti, hogy Isten jelenlétében vagyunk (3,9) még a szorongatások közepette is. Sőt, a tesszalonikiek az evangéliumot szorongatások között, de mégis örömmel fogadták be, ami azt erősíti meg, hogy az evangélium hirdetése és befogadása Isten közelítését jelző esemény.

Az emberek maguktól beszélnek róla, hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok. A miként tértetek meg kifejezéssel valódi megtérésre utal (megfordulást, visszatérést jelent), azaz egy valamitől elforduló és valami felé történő mozgásra. Megtérésük a bálványoktól való "elfordulás” volt. Pál számára a bálványok “nem istenek” (1Kor 8,4-5); az ő szemében a bálványok tisztelete a démonoknak szól (1Kor 10,20).

Az igazi megtérés az az élő és igaz Istenhez történik: az "odafordulása” az egyetlen Istennek szól a mozdulatlan (Zsolt 15) és hamis istenektől. Az "igaz” megjelölés Isten hűségére (5,24), különösen szövetségi hűségére utal.

És várjátok a mennyből Fiát, Jézust, akit a halálból feltámasztott, s aki megment bennünket az eljövendő haragtól. A feltámadás úgy jeleníti meg Jézust, mint azt a személyt, aki által Isten véghezviszi üdvöző művét. Pál nem csak azt hangsúlyozza, hogy Jézus Isten eszköze a szabadításban, hanem jelzi, hogy a szabadítás már megkezdődött, jóllehet még nem nyilatkozott meg a maga végső teljességében. A feltámadás következtében a keresztények képessé válnak arra, hogy felfogják, ki valójában Jézus. Életünk a jelenben: út, amely a teljes kibontakozás felé vezet.

1 Navarra Bibliakommentár alapjánl. http://www.depositum.hu/navarra_kommentar/1tessz_1.html

(2014)