ÉVKÖZI 27 VASÁRNAP A

Filippi levél 4,6-9

Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé! Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban. Egyébként, testvérek, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami dicséretes, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és láttatok tőlem: azt tegyétek; és veletek lesz a békesség Istene.

EGYETÉRTÉS A KÖZÖSSÉGBEN

Pál a 4. részben újra a közösség életéhez tér vissza. Elmondja, hogy mennyire vágyakozik utánuk. A filippibeliek Pál öröme, koszorúja. A koszorú győzelmi jel, jutalom, azért hogy Pál nem futott hiába és nem fáradt hiába. Isten előtt egykor dicsekedni fog velük. Kéri testvéreket, hogy álljanak meg az Úrban.

BÉKESSÉGET TEREMTENI

A 2,2-ben elhangzott intésnek ismétlése a 4,2; de külön is alkalmazva a gyülekezet két asszonyára: Evódiára és Szüntükhére. Ez a két asszony valószínűleg jelen volt a gyülekezet megalakulásánál, amidőn Pál Filippibe érkezett. Pál számára nem közömbös a két asszony rendezetlen viszonya és meg akarja őket egymással békíteni. Magunk előtt látjuk e néhány versben Pál lelkigondozói módszerét. Mindkettőt meginti. Nem hibáztatja egyiket sem jobban, mint a másikat. Jó módszer. Ha a kettő közül csak az egyik lenne hibás, a hibátlan felet is terheli a felelősség, amíg a béke közöttük helyre nem állt. Nagyon bölcs Pál abban is, amikor ezt a tanácsot adja: a megbékélést nem emberi erőfeszítéssel érik el, hanem az által, ha akaratukat alárendelik az Úrnak. Ezenkívül a békéltetés szolgálatába bevon egy harmadik személyt. Az intelem Pál szerint talán nem elégséges. Szükség van egy harmadik személy békességszerző munkájára (Mt 5,9).

Isten békéltetése sokszor nem közvetlen, hanem mások békéltető szolgálatát igénybevevő közvetett szolgálat.

A békéltetés szolgálatába bevonja Kelement a többi munkatársakkal együtt, akikről azt írja, hogy nevük fel van írva az életnek a könyvébe. Az Igében szó van az élet könyvéről, melybe Isten az övéinek nevét beírja (Ex 32,32; Zsolt 69,29; Lk 1,20; Jel 3,5).

Az tud békéltetni, akiben a békesség Lelke él.

Az én békességemet adom néktek. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Jn14,27)

Az a békesség, amit Jézus ad, olyan biztonságérzetet nyújt, hogy bármi is történik, te tudod… Az a békesség, amit Jézus ad, nem feltételek vagy körülmények függvénye. Abból ered, hogy tudod, Isten gyermeke vagy, és Ő irányítja az egész világmindenséget, szeret téged, és mindig szívén viseli, hogy mi a legjobb számodra. Elisabeth Elliot ezt írta:

Csak az elfogadásban van békesség, nem a belenyugvásban.

És ez nagy különbség!

A belenyugvás az, hogy megadjuk magunkat a sorsnak.

Az elfogadás az, hogy megadjuk magunkat Istennek.

A belenyugvás csendben lefekszik egy üres univerzumban.

Az elfogadás felkel, hogy találkozzon Istennel, aki a világmindenséget céllal és rendeltetéssel tölti meg.

A belenyugvás azt mondja: képtelen vagyok rá.

Az elfogadás azt mondja: Isten képes rá.

A belenyugvás megbénítja az életfolyamatot.

Az elfogadás felszabadítja az életet a legnagyszerűbb kreativitásra.

A belenyugvás azt mondja: Számomra mindennek vége.

Az elfogadás azt mondja: Hát itt vagyok, most mi legyen, Uram?

A belenyugvás azt mondja: Micsoda veszteség!

Az elfogadás azt mondja: „Hogyan tudod ezt a bajt javamra használni, Uram?

A beletörődés azt mondja: egyedül vagyok.

Az elfogadás azt mondja: Tied vagyok, Uram.

MINEK ÖRÜLJEK?

Pál a közösséget a továbbiakban felhívja, hogy mindenkor örüljön. Hogyan értsük ezt a felhívást? Megelégedhetünk azzal az általános magyarázattal, hogy a keresztény ember jellemvonása élete minden helyzetében az örvendezés? Vajon lehetséges az, hogy a keresztény ember mindenkor örüljön? Nem adhatunk a versnek ilyen általános értelmezést. Pál a 2,27-ben ezt írja: szomorúság ne jöjjön szomorúságra. E vers szerint Pál életében sokszor szomorkodott. És ez a szomorkodó ember hívja fel a gyülekezetet: mindenkor örüljetek. Akkor járunk helyes úton, ha a mindenkor való örvendezést így értjük: a bánat, a szomorúság az Úrban mindig legyőzhető. Egy paradoxon az öröm. Isten kegyelme által való legyőzése a szomorúságnak. Ezt jelenti az ige: Szomorkodók, noha mindig örvendezők (2Kor 6,10).

Az Úrban való öröm azt is jelenti, hogy az ember a szomorúságot legyőző örömre a maga erejéből nem képes. Az Úr a forrása ennek az örömnek. A megváltás öröme ez az öröm. A Lélek gyümölcse. (Gal 5,22)

A következőkben leírja az apostol az öröm következményeit. Az első gyümölcse az örömnek a mindenki iránt megnyilvánuló szelídség. Ez az indulat független a körülöttünk élők magatartásától, nem annak függvénye, hanem a Krisztus követésében az Ő irántunk tanúsított szeretetének a továbbadása. Aki telve van örömmel, szívesen okoz másoknak is örömöt. Szívesen lemond igényéről és jogairól. Az Úrban való öröm szüli az igazi egyenlőséget. Abban is szolgál egy közösség, hogy mindenkire a békességet árassza. Minél inkább másoké, annál bővelkedőbben a magáé. Nincs öröm a szűkös önzésben. A szelídség minden keserűségtől és keménységtől szabad megértő jóság.

Az öröm másik következménye az, hogy nem aggodalmaskodik: imádságában az életet, annak minden dolgával együtt rábízza Istenre. Amire szükségünk van, azt Isten számunkra gazdagon elkészítette s az elkészített ajándékot imádságban mindig elkérhetjük. És amikor ezt teszi, mindig hálával gondoljon azokra az ajándékokra, melyeket Isten számára már megadott. Aggodalmaskodni ezt jelenti: az embernek magában szenvedni, magáról gondoskodni akarni. Hálát adni ezt jelenti: a dicsőséget mindenben Istennek adni, gondjainkat Reá vetni.

Az örvendező életnek adja Isten a maga békességét, mely minden értelmet felül halad, s megőrzi a szíveket és gondolatokat a Krisztus Jézusban. Isten békessége megőrző hatalom. Azt munkálja, hogy a mi nyugtalan, ingadozó szívünk, mely könnyen megrémül, Krisztus Jézusban marad, az ő világosságában, szeretetében. Isten békessége vigyáz a mi gondolatainkra. A szó itt nem elméleti gondolkozást jelent, hanem gyakorlatit. Jelenti terveinket, elgondolásainkat. Életünkre nézve milyen fontos, hogy terveink és elgondolásaink Krisztusban maradjanak és benne Isten gondolatai szerint irányuljanak. Az Ő békessége felül halad minden értelmet. Az ember életét annyiszor csak azon események által hajlandó irányíttatni, melyeket megértett, pedig Isten gondoskodása felül van azon, amit értünk.

A 8-9 versekben olyan erényeket sorol fel az apostol, melyek nem tipikusan egyházi, hanem világi erények. Azt tanítja, hogy a keresztény ember is cselekedje ezeket, neki is respektálnia kell azt, ami ebben a világban igaz és jó. A világ tudja, hogy mi a jó és a keresztény embernek ezt nem kevésbé kell tudnia, hanem még jobban. Ezt tanulták, hallották Páltól. A világ az Isten népe előtt nem hullik szét profán és nem profán életkörre. Isten gyermeke mindabban, ami a világban jó és igaz, Krisztus ajándékát látja és a jó cselekvésében Krisztusnak engedelmeskedik. A közösség szolgálatához az is hozzátartozik, hogy a világban minden jó iránt nyitott legyen. A békességnek Istene nekünk nem úgy ad békességet, hogy kivesz a világból, hanem úgy, hogy benne szolgálni enged. (vö. Jn 17,15).1

20A békesség Istene, aki Jézust, a mi Urunkat, a juhok nagy pásztorát az örök szövetség vére által feltámasztotta a halálból, 21tegyen készségessé titeket minden jóra, hogy teljesítsétek akaratát. Munkálja bennünk Jézus Krisztus által mindazt, ami kedves előtte. Dicsőség neki mindörökké! Ámen. (Zsid 13,20-21)

1 Dr. Sarkadi Nagy Pál A filippiekhez írt levél magyarázata.

http://152.66.64.20/gergo/biblia/jbooks%5CFil.%201.htm

(2014)