2016
2013

ÁDVENT 03 A

AZ EGÉSZEN MÁS ISTEN

2. Amikor pedig János a börtönben hallott Krisztus cselekedeteiről, ezt üzente neki tanítványaival: 3. «Te vagy-e `az eljövendő', vagy mást várjunk?» 4. Jézus így válaszolt nekik: «Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: 5. vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium. 6. És boldog, aki nem botránkozik meg énbennem». (Mt 11,2-6)


Keresztelő János tanítványai között vita támadt Jézus személyét illetően (2-3. v.). A Keresztelő magához Jézus küldi őket válaszért. A válasz megérteti János személyét és küldetését is.

A Jézus körüli tömeg is egy ponton ellenségessé válik (vö. 7,28; 9,33). Jézus tartózkodást tanúsít (e nemzedék) irányában, és a sokaságot elmarasztaló ítéletébe (17-19. v.) belefoglalja a tómelléki városokat is, amelyeket azzal vádol, hogy nem hallgattak szavára (20-24. v.). E sikertelenségek igazolóját Jézus az isteni döntésben látja, amely megnyilvánul az alázatosaknak és elrejtőzik a `bölcsek' elől (25-27. v.).

Az előfutár bebörtönzéséről nem véletlenül történik említés, hanem azzal a szándékkal, hogy ez figyelmeztessen a messiás jövőjére.

Az evangélium írásának idején a Krisztus cselekedetei kifejezés Jézus messiási tevékenységét foglalja össze. E tevékenység nem igazodik a zsidó népi elvárásokhoz. Ahelyett, hogy tisztítaná az Úr szérűjét és a fejszét a rossz fák gyökerére helyezné (3, 10-12), békességet és megbocsátást hirdetve halad előre (5, 9-12.39-40; 6, 14-15). Idegenkedést és érdektelenséget mutat a politikai kérdésekkel szemben. Szegény és alázatos emberekkel veszi körül magát, és faji, illetve vallási különbségtétel nélkül egyformán bánik mindenkivel, még az uralkodókkal is. Ő nem az igazságosság vagy Isten megtorló haragjának pallosa, hanem pásztor, orvos és részrehajlás nélküli jótevő, aki egészséget és üdvösséget áraszt minden feléje közeledő emberre (8-9. fej.).

A Keresztelő küldötteinek kérdése ebben az összefüggésben hangzik el. Ő is elárulja, hogy csodálkozással, tétovázással, értetlenséggel és kételkedéssel fordul Jézus személye felé. Még az előfutár és tanítványai sem képesek meglátni a galileai rabbiban a Krisztust. Kérdésük tehát annak tisztázására irányul, hogy Jézus az általuk várt dicsőségben és hatalomban eljövő messiás fogalmat képviseli, vagy olyan más stílust valósít meg, mint amilyet a látszat is mutatott.

Az elhatározás önmagában kevés, jónak lenni kemény munka, és sokszor a könnyebb utat választjuk, így aztán nem is teszünk meg érte mindent, amit kell.[1]

Az «eljövendő» kifejezés nem valamiféle körülírás, hanem a királyi és dávidi messiás prófétai megjelölése. Ő meghatározásánál fogva `az, akit várnak', vagyis `az eljövendő'. E kifejezés a megjelenési módját hangsúlyozza, vagyis azt, hogy bíróként, uralkodóként fog eljönni. Zakariás ezt adja hírül Sion leányának: Íme, királyod érkezik hozzád (9,9). A Zsolt 118, 26-ban ő az, aki az Úr nevében jön. A Ter 49,10 szerint az, «aki eljön» a népek által várt személy. János küldöttei is róla érdeklődnek Jézusnál. A kérdés emlékezetbe idézi azt a megnevezést, amelyet a Keresztelő korábban alkalmazott Jézusra: aki utánam jön, erősebb nálam (3,11). A jézusi válasz újra az előfutár figyelmébe ajánlja a `cselekedeteket', amelyek kérdéseit és kételyeit kiváltották. Rámutat, hogy ezek a tettek is prófétai jövendöléseket váltanak valóra, jóllehet nem azonosak azokkal, amelyekre a Keresztelő utalt. Az Iz 29, 18-19; 35, 5-6; 61,1 verseire hivatkozva Jézus az üdvösség új fogalmát mutatja be. A betegek gyógyítása és főként a szegények evangelizálása mutatja, hogy ő nem kérlelhetetlen bíró, hanem figyelmes és irgalmas messiás. A bűnösök megbüntetése és a gonosztevők elpusztítása helyett helyreállítja a lelki és a testi egészséget, vigasztal, útmutatást ad, a szenvedők segítségére siet, és megbocsátva a bűnöket (9,2) csak jót cselekedvén jár az emberek között (8-9. fej.). Valójában különbözik attól, akit vártak: ő egészen más. E messiási eszme megütközést kelt a népben és az általános elvárásokkal azonosuló előfutárban is. Ezért Jézus sietve hozzáteszi: boldog, aki nem botránkozik meg énbennem (6. v.).

Meg kell tisztítani a bennünk elhomályosodott istenképet! Ismerjük fel és ismerjük meg a hatalmaskodást, bennünket igazoló isten helyett Jézus Krisztus Istenét.

Ahogyan Szent Ignác mondja: a gonosz nem kímél senkit és nem tesz kivételt senkivel – bármilyen rangja, hivatása legyen s az embernek – mert mindenkit próbára tesz. Sőt különös erővel tör azokra, akik az isteni dolgokban vannak elkötelezve. Ezekben támadja meg az Isten-képet, s éppen ezért vannak rászorulva arra, hogy az Isten igaz arca tisztuljon bennük.[2]

A kereszt evangéliuma, amely kemény próbatétet jelent az apostolok hivatásában, a Keresztelő és tanítványai hitének próbakövévé válik. E figyelmeztetéssel Jézus azt akarja elkerülni, hogy bennük és másokban a megütközés végérvényessé vagy végzetessé váljék. A kereszt botránya nemcsak Péternél talál értetlenségre és ellenállásra (16, 22-23), hanem ezt megelőzően az előfutárnál és követőinél is.

A `boldogságnak' itt sem az emberi vágyak kielégítéséből, hanem a törekvésekről való lemondásból kell fakadnia, vagyis nem az emberi logika világosságából, nyilvánvalóságából és számító erejéből kell megszületnie, hanem alázatból, Istenre hagyatkozásból és hitből. Jézus megváltóként való elfogadásához nagy bátorságra van szükség, de e bátorság békét és boldogságot eredményez az ember szívében.



[1] Louisa May Alcott (1832. november 29. — 1888. március 6.) amerikai író

[2] Carlo Maria Martini

(2016) 


2016 2013

Advent 3. vasárnapja

Jak 5,7-10

Legyetek tehát béketűrők, testvéreim, az Úr eljöveteléig! Íme, a földművelő is várja a föld drága terményét, türelmesen várakozik, amíg a korai és a késői esőt megkapja. Legyetek ti is türelmesek, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van! Ne panaszkodjatok, testvérek, egymás ellen, hogy meg ne ítéljenek benneteket! Íme, a bíró az ajtó előtt áll! A szenvedésben és béketűrésben legyenek példaképeitek, testvérek, azok a próféták, akik az Úr nevében szóltak!

Örvendező közösség

A keresztény öröm nem vidámkodást jelent. Örömünk oka az, hogy Isten szeretettel közelít hozzánk: ,,Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket.'' (Iz 35,4) Az Úr érkezésére várunk. Ez nem azt jelenti, hogy ki tudja, mikor jön el. Ő minden korban, minden emberhez eljön, aki vágyakozva megnyitja előtte szívét.

Hogyan jön el?

Ennek a várakozásnak az öröme akkor tölti el szívünket igazán, ha hallgatunk az Úr szavára: „Legyetek tehát béketűrők, testvéreim, az Úr eljöveteléig!” (Jak 5,7) A panaszkodásból könnyen valakire való panasz, kritika sikeredik. Van, aki ezt szinte foglalkozásként, sőt „hivatásaként” éli meg. Az izgága, másokat folyton ostorozó, ember azt hangsúlyozza, hogy ő építő kritikát folytat… Amit ez egyik felrak, azt ő lebontja. Ítél eleveneket és holtakat… A másik munkájával, tevékenységével folyton elégedetlenkedő ember meg van győződve, hogy ő mindent jobban tud. Máskor pedig a bírálgatás mögött hatalomvágy rejtőzik, vagy éppen a másik legyőzésének igénye. Mindannyiszor fanatikussá válunk, amikor elfeledkezünk, hogy Isten mások javára való munkálkodást bízta ránk és nem azok feletti diadalmaskodást (Primo Mazzolari).

A kritika (görög eredetű szó) jelentése, hogy elemzek, elválasztok, kiválogatok. Amikor „kritikát” gyakorlok, megítélek,megkülönböztetek jó és kevésbé jó dolgokat. Mindennek alapja, hogy ismeretem birtokában részt veszek a jó építésében. Aki csak ítélkezik, de maga egy újjal sem mozdít a közösség gondjain, az nincs az igazság, a helyes ismeret birtokában. A felsőbbrendűség tudatában tetszeleg, de valójában lusta. Jézus ezt farizeusi magatartásnak mondja. A bennünk lévő rendezetlenséget gyakran leplezzük mások hibáira való hivatkozással: nemtörődömök az emberek, gonoszak az emberek… Én aztán – magamon kívül – ugyan kivel törődöm?

Ne panaszkodjatok, testvérek, egymás ellen, hogy meg ne ítéljenek benneteket! – figyelmeztet az Apostol (Jak 5,9). Panaszkodás helyett éljük és hirdessük Jézust szóval és tettel, aki eljön hozzánk. Ennek az öröme indítson minden nap útra. Hogyan jön el az Úr?

Az egyházatyák, a szentek – Isten Igéje alapján – gyakran figyelmeztetnek Krisztus hármas eljövetelére. Először eljött a megtestesüléskor. Harmadszor pedig eljön a végső időkben. Van egy közbülső eljövetele: ezt éljük most! Olvassuk el figyelmesen Szent Bernát apát csodálatos tanítását:

Ez a közbeeső időben való Úrjövet, mintegy átívelő út az első megjelenésétől a végső eljöveteléhez. Az elsőben Megváltónkká lett Krisztus, a végső eljövetelekor pedig megjelenik mint a mi életünk, akiben megtaláljuk megnyugvásunkat és vigasztalásunkat.

De nehogy valaki csak képzelődésnek tartsa, amit a középső adventról állítunk, ezért hallgassuk meg magát az Urat: Ha valaki szeret engem – mondta –, az megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja öt, és hozzá megyünk (Jn 14, 23). Másutt pedig ezt olvassuk: Aki Istent féli, jót cselekszik (vö. Sir 15, 1). Úgy érzem, hogy aki szereti őt, többet tesz, mert hiszen az meg is tartja Krisztus tanításait. Hogyan kell azt megtartani? Nem kétséges, hogy saját szívünkben, mint ahogy a Zsoltáros tanítja: Beírtam szívem rejtekébe intéseidet, hogy ne vétkezzem ellened (Zsolt 118, 11).

Így tartsd meg az Isten igéjét, mert: Boldogok, akik hűségesek maradnak hozzá (Lk 11, 28). Rejtsd el lelked bensejében, járja át érzéseidet, hassa át egészen életedet. Töltekezzél ennek javaival, hogy gyümölcseinek is örvendezhessék lelked. Ne feledkezzél meg róla, hiszen szükséged van rá, mint a mindennapi kenyérre. Nélküle kiszárad a szíved, ez viszont betölti, és gyümölcsözővé teszi a lelkedet.”1

Isten öröme bennünk kiemel az önsajnálatból, a nyugtalan, önmardosó gondolkodásból, amely könnyen másokkal is szembefordít. Az öröm bennünk: a megtapasztalt Isten közelsége. Ez épít egyént és közösséget. Ferenc pápa mondta a napokban:

Nem lehetséges egy öröm nélküli Egyház és az Egyház öröme éppen ez: hirdetni Jézus nevét. Azt mondani, hogy Ő az Úr. A jegyesem az Úr, az Isten. Ő üdvözít bennünket, Ő halad velünk. Ez az Egyház öröme, aki ebben a jegyesi örömben anyává lesz. VI. Pál mondta: az Egyház öröme éppen az, hogy evangelizáljon, hogy előre haladjon és beszéljen Jegyeséről, hogy átadja ezt az örömet gyermekeinek, akiket életre hív, és akiket felnevel.”2

1 Szent Bernát apát beszédeiből. (Sermo 5 in Adventu Domini, 1-3: Opera omnia, Edit. cisterc. 4 [1966], 188-190). Olvasmányos imaóra, Advent 1. hét, szerda.

2 Ferenc pápa december 3-án, kedden reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén mondott beszédéből.

(2013) 


2016 2013