ÁDVENT 01 A

ÁDVENT A HALLGATÁS IDEJE

37Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. 38A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, 39s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is. 40Akkor, ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. 41Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. 42Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. 43Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. 44Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok! (Mt 24,37-44)

Az ádvent csodálatos idő a népek sírása és az Úr eljövetele között, a vajúdás és születés közötti hosszú óra. A feltekintés, a távolabb látás ideje, hogy észrevegyük a közeledő eseményeket. Annyira szétszórtak vagyunk, hogy nem érezzük a napok és az ezernyi ajándék ízét.

Noé ideje: ettek, ittak, házasodtak az emberek. De mi rosszat tettek ezzel? Semmit, élték életüket. De titkok nélkül élni: a színtelen mindennapiságban semmit nem veszünk észre. Lehet élni, hogy ne tudjuk értelmét, anélkül, hogy észrevennéd kiknek az áldozatos fáradozása teremti meg otthonodat, hogy ki szól hozzád, hogy észrevennéd a körülötted fuldokló rengeteg hajótörött fájdalmas kiáltását. Föl sem fogjuk, hogy a jólét hajszolásába lassan az egész emberiség belefullad. Második vízözön.

Az ádvent a felébredés, az önmagunkhoz térés ideje. Az imádság ideje.

Az imádság nem arra való, hogy használjuk, hanem hogy éljük. Isten megtapasztalása az egyedüli indok, hogy imádkozzunk, nincs más.[1]

Ádvent: a figyelés ideje: felfogni minden perc mélységét, jelentését.

Két ember lesz a mezőn, az egyiket elviszik, a másikat otthagyják. Nem a halál angyaláról beszél az evangélium, hanem az élet megélésének két módjáról. Az egyik felnőtt módon, a másik gyerekesen. Egyik komolyan figyel az örök értékekre, a maga életét éli. Egyikük csak a maga örömét, megélhetését (tányérját) látja, a másik nagylelkű kenyere és szeretete megosztásában. E kettő közül az egyik – aki figyelmesen él – kész az Úrral való találkozásra, a másik semmit nem fog föl.

Ha a gazda tudná, mikor jön a tolvaj…

Ez a hasonlat meglehetősen nyugtalanító: az Úr úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Isten nem az élet elrablója, még csak nem is halált festi Jézus még sötétebbnek, hanem a találkozást. Az Úr egy különös tolvaj, aki nem rabol el semmit, hanem minden ad: teli karokkal jön. De a találkozás megragadó, kiüresítő: arra kötelez, hogy üresítsd ki magadból a sok száz kacatot, felesleges holmit, különben amit hoz, nem hagyja itt. Szemügyre veszi házadat, megváltoztatja életed, ragyogóvá arcodat, betölt fénnyel és távlatokkal.

Van valami értékes, ami vonzza az Urat, mint a rablót a kincs: az én személyem, amely – mint a patak vize, amely sárral, mocsokkal, arany szálakkal keveredik – ez törékeny és ragyogó semmi, amiért Ő maga odaadta életét.

Jöjj, mint tolvaj, Uram, vedd el, ami számodra értékes, ezt a szegény szívet. Vedd, és aztán add vissza fényedtől átragyogva.




[1] Thomas H. Green

(2016)