2017
2014

URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE

Abban az időben: Jézus elment Galileából a Jordán (folyó) mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék nála. János azonban tiltakozott: „Neked kellene megkeresztelned engem, és te jössz hozzám?” Jézus azonban így szólt: „Hagyd ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos.” Erre, János engedett neki. Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!”
Mt 3,13-17


Lélek és Víz az eleven életért[1]

Jézus kijön a Jordánból, és megnyílik felette az ég: látja Isten Lelkét alászállni, mint egy galambot. A Lélek és a víz a Biblia legősibb képei: már a Teremtés könyve második mondatában megjelennek. A föld alaktalan és sík, de Isten Lelke a vizek felett lebegett.

Az első mozgás a Bibliában a Lélek tánca a vizeken. Mint egy galamb, keresi a fészkét, ahol elhelyezheti az életet, hogy az megszülessen. Attól kezdve mindenkor, a Lélek és a víz az élet forrásánál vannak. Ezért vannak jelen Jézus és a mi keresztségünknél: az élet forrása. Milyen éltről van szó? A mennyből hangzó Szó megmondja: Ez az én Fiam, a szeretett: beléje helyeztem az én örömömet.

Fiú: az első szó. Minden fiú az apja életét éli, nem magában van élete forrása, mástól jön. Ugyanaz a hang száll le a mi keresztségünknél, és fiainak jelent ki, akik nem nem testből, az emberi akaratból, hanem Istenből születtek (Jn 1,13). A keresztség elmerülést jelent: mindannyian belemerültünk a Forrásba, de nem, mint két egymástól különböző dolog, amelyek alapjában véve idegenek, mint a test és a ruha, hanem egyetlen dolgot alkotnak, mint a víz és a Forrás, amint a szőlővessző és a szőlőtő: a mi testünk Istenben mintegy válasz Istennek a mi testünkben, Isteni emberré lévén. A mi Istenben lakozásunk aztán, hogy Istn eljött lakni miközénk (Jn1,14). Az én Születésem (Karácsonyom) az Ő Születése (Karácsonya).

Szeretett: a második szó. Mielőtt cselekszel, minden érdem előtt, akár tudod, akár nem, minden nap, ahogy felébredsz, a te neved: Istentől szeretetett. Nem kiérdemelt szeretet, amely megelőz minden feleletet, Isten előítélete minden teremtményéről.

Kedvtelésem: a harmadik szó. Ritka kifejezés és annyira kedves! Ezt jelenti: te, fiam, kedves vagy nekem, örömem lelem benned! Öröm van benne, ujjongás, elégedettség; Isten, aki örömét leli abban, hogy velem van, és ezt mondja nekem: te, örömem!

Azt kérdem magamtól: milyen örömet adhatok én az Atyának, én, aki meghallottam szavát és nem mozdultam, el sem ért hozzám, már el is ejtettem, s néhányszor addig mentem, hogy elárultam. Csak egy önzetlen szeretet magyarázhatja meg ezeket a szavakat és magatartást.

Tiszta szeretet: ha van indoka a szeretetnek, akkor az már nem igazi szeretet. Egy nap, amikor Isten elé érek, és Ő rám néz, tudom, hogy egy szegény embert lát maga előtt; semmi mást, mint egy megtört nádat, egy kialvóban lévő mécses füstölgését.

Mégis, tudom, hogy éppen ezt a három szót fogja ismételni: Fiam, szerelmem, örömem. Gyere apád karjaiba!



[1] Commento di Ermes Ronchi BATTESIMO DEL SIGNORE Anno A

(2017) 


2017 2014

Kiengesztelődött emberek II.

Urunk megkeresztelkedése

Szívből megbocsátok!

Szolgám (…) nem kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava sem hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét nem veszíti, míg az igaságot meg nem szilárdítja a földön. (Iz 42,1-4)

Az „Úr Szolgája”: az eljövendő Megváltó. Nem az erőszak, fennhéjázó beszéd, hanem az irgalom erejével viszi győzelemre az igazságot. Az évezrede hangzó jövendölés ellenére jobban hittünk a kard- és szócsörgetés erejében! Ellenségeskedéseinket sérelmeinkre alapoztuk: „becsületből” bosszút álltunk, szolidaritásunk kifejezéseként gyűlölködtünk. Az igazság védelmében hagytunk jóvá gazságokat.

Neheztelni annyi, mintha mérget vennénk be, és arra várnánk, hogy a másik haljon meg (Malachy McCourt).

Mennyit őrizgetjük sérelmeinket, mintha tudatosan nem engednénk begyógyulni egy sebet. Csodálkozunk, ha lassan elmérgesedik? A bennünket ért megbántás – írják a kérdés szakemberei – két lépésben érvényesül.[1] Ahhoz, hogy a gonosz maradéktalanul győzedelmeskedjen, két győzelemre van szüksége. Az első győzelem akkor történik, amikor elkövették a rosszat; a második, amikor a rosszra rosszal válaszolunk. Ennél a pontnál fontos az, hogyan emlékezünk vissza az elszenvedett rosszra. Lehet rá emlékezni mazochista, önkínzó módon, azaz csak arra a szempontra gondolunk, hogy megsértettek és megaláztak bennünket. Az elszenvedett sérelemre lehet szadista módon is visszaemlékezni, amikor gondolatainkban előtérbe kerülnek a bosszú motívumai. Mindkét esetben csak annyit értünk el, hogy megadtuk a rossznak az esélyt a második győzelemhez, mivel tovább él bennünk és tovább kínoz bennünket. Ahhoz, hogy helyesen emlékezzünk az elszenvedett sérelemre, úgy kell rá gondolni, mit jelenthetett a tett annak, aki azt elkövette, és mit jelenthetett a tágabb társadalmi környezet szempontjából. A visszaemlékezés ugyanis nem magánügy, hanem mindig van neki nyilvános vetülete. De menjünk sorjában!

Először: hogyan akarok emlékezni az engemet ért sérelmekre? (A napokban a magyar TV beszámolt annak a pécsi egyetemistának tárgyalásáról, aki ok nélkül agyonlőtte évfolyamtársát, s meglőtt egy laboránst. Nyilvánvaló, hogy pillanatnyi elmezavar történt. A megsebesült hölgy kijelentette: nem bocsát meg, mert most is látja, amint a lőtt sebe vérzik… Ez azt jelenti – hozzátehetjük – mindaddig fog „vérezni”, amíg meg nem bocsát. Felmerül hát a kérdés: „Lehetséges-e valamiféle értelmet adni azoknak fájdalmas eseményeknek, amelyeken átmentünk? Pl. amikor egy vagy több „kedves kolléga” fúrt, jelentgetett, meggyanúsított…”? Nem lehet csak úgy „elfelejteni”. Mégis: mekkora helyet foglalhat el a visszaemlékezés a gondolatvilágomban? Elfoglalhatja-e az engem megsértő személy életem központját, vagy képes vagyok arra, hogy kipakoljam a „nem számottevők” listájára? Magamnál tartom-e őt? Ezekre a kérdésekre egyedül kell válaszolnunk, eltekintve a sértést okozó személytől.

Másodszor, az elszenvedett sérelem emlékét meg kell vizsgálni abban a tágabb társadalmi keretben is, amelyből a sértés, a kínzás, a gonosztett született, és amelyben lehetővé vált annak véghezvitele. Eközben két lehetőség áll rendelkezésünkre. Az ellenünk vétő személyre gondolhatunk úgy, mint egy gonosz világ megtestesítőjére, vagy úgy, mint egy jó világ elferdült részére.

Harmadszor, az elszenvedett sérelmet meg kell vizsgálni a sértést elkövetett személy szempontjából. Bárhogy is gondolunk vissza az elszenvedett sérelemre, mi annak elkövetőjére is gondolunk. Próbáljunk gondolatban odaállni az illető elé, s megkérdezni: miért tette, ezt akarta elérni? Talán én nagyítom fel ennyire engem ért sérelmet? Őszerinte mi válthatta ki, milyen magatartásom indíthatta őt erre a tettre?

Helyesen visszaemlékezni az elszenvedett rosszra magában foglalja annak elítélését is. De keresztény szemszögből nem a gonosztevőt ítéljük el, hanem az általa elkövetett rosszat. Ami azt jelenti, hogy belegondolunk a másik életének egészébe, amely valószínűleg nemcsak gonosztettekből tevődik össze, hanem erényekből is. Még egy, első tekintetre ijesztő gondolat segíthet bennünket abban, hogy elkülönítsük a rosszat elkövető személyt az általa elkövetett gonosztettől. Hogyan képzeljük el a vele való találkozást a mennyországban? Ott is emlékezünk majd az ellenünk elkövetett sérelemre? Mi hasznunk lenne abból? Milyen boldogság lenne ez esetben a mennyország nekünk? El tudunk-e képzelni egy olyan világot, amelyben kínzóinkat, üldözőinket, ellenségeinket már nem fogjuk gonosztevőknek nevezni? Ha igen, bekövetkezett a megbocsátás. Függetlenül attól, hogy továbbra is felsajog bennünk az elszenvedett megaláztatás, sértés sebe. Ezt a fájdalmat maga az úr gyógyítja, ahányszor Vele egyesítem.

A szív egyszerűsége, ha megadom magam a rejtőzködő Isten szeretetének.

Szeretnétek egy pillanatra boldogok lenni? Álljatok bosszút. Szeretnétek örökre boldogok lenni: Bocsássatok meg egymásnak. ( Henry Dominique Lacordaire)

Roger Schütz testvér előző alkalommal elkezdett tanítása zárja elmélkedésünket:

Szándékaid sajnos eltorzulhatnak. Ha visszautasítod a megbocsátást, ha nem akarsz kiengesztelődni, vajon mit tükrözöl még vissza Krisztusból? Ha nem imádkozol ellenségedért, micsoda sötétség van benned! Ha elveszíted az irgalmasságot, mindent elveszítettél!

Egy szál magadban nem tehetsz nagy dolgokat. De ha másokkal egyesülsz - akiket szintén Krisztus szeretete itatott át -, megnyílik az ösvény, amely a terméketlenségből a közös alkotáshoz vezet. Ha pedig a közösség a kiengesztelődés kovászaként él a nagyobb egységben (az egyházban), akkor lehetővé válik még a lehetetlen is.

Keresd, hogyan lehetsz kovász a tésztában, miként szerethetnéd még jobban az egyházat. Gyakran ütközöl majd válaszfalakba, amelyek megosztják Krisztus Testét, az egyházat. A kiengesztelődés munkálóit mindig az jellemzi, hogy Krisztust követve inkább beteljesíteni akarnak, mintsem lerombolni. Inkább megérteni, mint kioktatni. Az ilyenek a közösségen belül maradva kitartanak helyükön mindaddig, amíg át nem változik, meg nem dicsőül az egyházban még az is, ami esendő.

Távol attól, hogy szalmalánggal lobogj, add oda teljesen életedet, hogy az Isten napról napra veled együtt alkothasson.

A szent nem születik, azzá lesz. (Ch. Lubich)

(2014) 


2017 2014